Az észak-amerikai állam egy évtizeden át folyamatosan csökkentette védelmi kiadásait, ám most 15 milliárd amerikai dollárt költ logisztikai képességeinek növelésére. Az összeg zömét öregedő szállítóhelikopterek lecserélésére, két új logisztikai támogató hajó, 21 szállítógép és 2300 teherautó vásárlására szánják.
A kanadai védelmi kiadások az 1991-ben befejeződött hidegháború óta csökkentek, követve a nemzetközi trendet. A kiadások a mélypontot 1998-ban érték el, amikor a védelmi tárca mindösszesen csupán 8,4 milliárd amerikai dollárból gazdálkodhatott. Egy főre átszámítva ez kevesebb mint harmada a déli szomszéd által költött összegnek. (Abszolút értéket nézve az USA többet költ fegyverekre, mint a kiadásokat tekintve sorrendben őt követő 32 másik ország együttvéve.) Erről a mélypontról a médiában egyre gyakrabban megjelenő hírek és tudósítások, miszerint a kanadai egységeknek egyre gyakrabban kell megbirkózniuk elhasznált és müködésképtelen felszereléssel, nyomására sikerült csak elmozdulni. A januárban megválasztott új kormány kampányában szerepelt a védelmi kiadások megemelése is, hisz a védelmi tárca idén is csak 18,4 milliárd amerikai dollárból gazdálkodhat. Egy főre vetítve a kiadások még így sem érik el az USA kiadásainak felét. A kanadai védelmi kiadások azonban nem a hidegháború lezárásával indultak hanyatlásnak, hanem egyből a második világháború után. Ettől az időszaktól kezdve Kanada sokkal nagyobb mértékben hagyatkozott az Egyesült Államok védelmi képességeire, beleértve a nukleáris elrettentést is. Ugyanakkor, szintén egy főt alapul véve, Kanada sokkal többet költött az első és a második világháború során, mint déli szomszédja.
Kanadának természetesen nem kell közvetlen katonai fenyegetéssel számolnia, ám aktívan részt vesz békefenntartó küldetésekben. Ezen kötelezettségek természetesen komoly logisztikai háttér meglétét tételezik fel, hiszen először a helyszínre kell juttatni az egységeket, majd el kell őket látni. Ez idáig civil cégektől lízingeltek szállítási kapacitást, ám jó néhányszor komoly gondokkal kellett megküzdeni (megbízhatóság, ellenőrizhetőség). A katonai logisztikai kapacitás növelése feltehetőleg orvosolni fogja ezeket a problémákat.