Kína ismét orosz technikával erősít

Köztudott tény, hogy a kínai haditechnikai eszközök között szép számmal akadnak tisztán orosz, illetve olyan saját fejlesztésü eszközök, melyek alapját, egy már bizonyított orosz eszköz alkotja. Nincs ez másként a rendszeresített légvédelmi fegyverek terén sem. A NATO és szövetségesei régóta számolnak a kínai kezekben lévő Sz–300-as légvédelmi rakétarendszerekkel, melyek eddig lehetővé tették, hogy Kína mintegy 300 km-es körzetben oltalmazza területét. A Kommunista Párt úgy látszik nem elégedhetett meg a ténnyel, hogy egy esetleges konfliktus esetén képesek Tajvan észak-nyugati partját ellenőrzésük alatt tartani, de nem képesek India, vagy Dél-Korea nagyobb városainak légterét lefedni.

Az orosz Roszoboronexport, mely az orosz állam haditechnikai kereskedelmének nagy részét bonyolítja, április 13-án jelentette be, hogy új megállapodás született Kína és Oroszország között. Ennek értelmében a félelmetes hírü Sz–400-as rakétarendszer (SA–21 Growler) első exportőre Kína lesz.

"Sok ország szeretne Sz–400-as rakétavédelmi rendszert szerezni, de a mi vállalatunknak elsősorban az orosz védelmi minisztérium igényeit kell kielégítenie. Ráadásul bonyolult lenne ezeket a rendszereket egyszerre több országnak átadni. Kína ezen a téren úttörő lett” – nyilatkozta a Kommerszant címü orosz napilapnak Anatolij Iszajkin, az orosz Roszoboronexport haditechnikai vállalat vezérigazgatója. Szerinte a fegyvervásárlási szerződés egyaránt szolgálja Oroszország és Kínai Népköztársaság érdekeit is.

A szerződés szerint, – bár részleteiben titkosított, – valószínüsíthető, hogy a vásárolt eszközök száma a 4 és 6 üteg között lehet, mintegy 3 milliárd USD értékben. Már önmagában kiemelt jelentőséggel bír, hogy Oroszország hajlandó volt eladni az SZ–400-as rendszert. Ezzel ugyanis tovább erősödik a kötődés Moszkva és Peking között, ami mára stratégiai szintre emelkedett. Napjainkban Oroszország Kína első számú fegyverszállítója. 2010-ben Kína tizenöt darab Sz–300 légvédelmi rakétát és a hozzá tartozó berendezést vásárolt Oroszországtól.

Az Sz–400-as, az Sz–300-as továbbfejlesztett változata, a világ egyik legfejlettebb légvédelmi rakétarendszere. Rakétái 400 kilométeres távolságig és 30 kilométeres magasságig vethetők be harcigépek, drónok és manőverező robotrepülőgépek ellen, de képesek közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták megsemmisítésére is.

Az Sz–400-as Triumf megvásárlásáról már 2010 óta folytak tárgyalások Peking és Moszkva között, de ezek többször elakadtak. Azonban a tárgyalásokat felgyorsította az ukrán válság és az Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók. A South China Morning Postban tavaly augusztusban jelent meg egy cikk, amely – kínai kormányzati forrásokra hivatkozva – az állította, hogy a tárgyalások „már a végső fázisban vannak”. 2014 márciusában Vlagyimir Putyin orosz elnök rábólintott az Sz–400-as légvédelmi rakétarendszerek eladására Az újság által megkérdezett szakértők szerint az Sz–400-ok alaposan felboríthatják a regionális (kelet-ázsiai) egyensúlyt. A megnövelt képességekkel ugyanis Kína képes lesz elérni Tajvan bármely pontján repülő légieszközt, de az új hatótávolságban olyan városok találhatóak, mint Új-Delhi, Kalkutta, Hanoi vagy Szöul. Sőt! A Japán ellenőrzés alatt álló, de kínai érdekeltségbe tartozó Szenkaku-szigetek légtere is komoly nyomás alá kerülhet. A tajvani honvédelmi minisztérium közleménye szerint, már megvizsgálták az új rakétarendszer szabta lehetséges fenyegetéseket, és szükséges ellenlépéseket tettek. Független szakértők szerint, Tajvan szintén új fegyverrendszer beszerzésén gondolkozik.

Mindeközben a legnagyobb nyertes valószínüleg Oroszország, aki az első exportra szánt egységek leszállítását 2017-re ígérte, ugyanarra az évre mikor bemutatkozik az eddig csak hír morzsákból ismert Sz–500-as rendszer. Biztosítva ezzel, hogy Oroszországnak hosszú időre megmaradjon a jelenlegi státusza, légvédelmi rakéta nagyhatalom.

Ugyanakkor jogos a kérdés: Oroszország miért hajlandó megosztani Kínával az egyik legújabb és legmodernebb védelmi rendszerét? Ez különösen annak fényében tünhet furcsának, hogy Moszkva a mai napig rendkívül óvatos az új katonai technológiák és fegyverek eladását illetően. Az orosz katonai vezetés – félve attól, hogy ezeket a fegyvereket a közeljövőben az oroszok ellen is bevethetik – általában az „egy generációval elmaradt” fegyvereket vagy az egykori szovjet (de felújított) eszközöket ajánlja eladásra.