Felderítő drónokat kezdtek el röptetni a Szíriába vezényelt orosz egységek, ami az orosz légi tevékenység kezdetét jelenti a polgárháborús sújtotta országban - közölték a sajtóval szeptember 21-én, hétfőn névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselők.
A Fox News amerikai tévécsatorna kormányzati forrásokból származó értesülései szerint Szíriába a korábban jelentett négy Szu-30SzM harci gépen felül huszonnégy Szu-24-es és Szu-25-ös érkezett. Ashton Carter amerikai és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pénteken állapodott meg arról, hogy tanulmányozni fogják a véletlenszerü konfliktusok elkerülésének lehetőségét. A pilóta nélküli orosz repülőgépek alkalmazásának megkezdése nyomán ez az egyeztetés sürgőssé vált. A két rivális hatalom egyaránt ellenségének tekinti a Szíria és Irak jelentős területeit megszálló Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet. Moszkva ugyanakkor támogatja Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét, Washington viszont a vezető távozását sürgeti.
Az orosz drónok a latakiai légi bázisról kezdték meg tevékenységüket. Oroszország harci repülőket és helikoptereket, légvédelmi rakétákat, tüzérségi ütegeket, harckocsikat és páncélozott szállító harci jármüveket, valamint tengerészgyalogosokat vezényelt oda.
A The Washington Times címü napilap hétfőn ismertette a Kongresszusi Kutatószolgálat egy, a törvényhozás tagjai számára a szíriai helyzetről elkészített elemzését. Eszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök - szíriai szövetségesének támogatása és az orosz haditengerészeti jelenlétnek az arab országban való fenntartása révén - kihívást intéz az amerikai Szíria-politika ellen. Ugyanakkor Oroszország déli, kaukázusi szárnyát is védelmezi, ahonnan egyébként sok iszlamista fegyveres érkezett Szíriába.
„Oroszország közelmúltbeli szíriai fellépését az a következtetés is motiválhatja, hogy a szíriai hadsereg kevésbé ütőképes, és az iráni támogatás nem elegendő az Aszad-rezsim fenntartásához” - állította az elemzés.
Lengyel László alezredes vette át az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred parancsnoki beosztását ünnepi állománygyűlés keretében a budapesti Irinyi János laktanyában augusztus 30-án.
Az Egyesült Államok Hadseregétől nyert el megbízást az Airbus, az amerikai légierő kötelékében szolgáló, MEP (Mission Equipment Package) felszereléssel ellátott helikopterek korszerűsítésére.
A német ipar ma már a járműgyártástól a hadiiparig pontosan tudja, mekkora szerepet játszanak a magyarországi gyárak, a magyar szakmunkások és mérnökök, a magyar hozzáadott érték a német világmárkák globális sikerében.
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
2023. július 18-án, Toulonban átadásra került a francia flotta legújabb támogatóhajó (LSS) osztályának első egysége, a Jacques Chevallier. Az ünnepségen részt vettek a hajó névadójának, a francia nukleáris üzemű hadihajózás megteremtőjeként tisztelt Jacques Chevallier családtagjai is.
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.
Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.