Az Amerikai Egyesült Államok C-17 katonai szállító repülőgépei 50 tonna lőszert szállítottak a szír ellenzéki erők számára az Iszlám Állam (ISIS) elleni harc támogatására.
Steve Warren ezredes, a Pentagon képviselője elmondta, hogy a lőszereket 2015. október 11-én ejtőernyős deszantolással juttatták el a kijelölt területre. „Sikeresen eljuttattuk a rakományt azokhoz a szír csoportokhoz, amelynek vezetői már átestek a szükséges ellenőrzéseken az Egyesült Államokban és amelyek az ISIS ellen harcolnak”, - nyilatkozta az amerikai hadsereg megjegyezve, hogy a szállításra a „Tartós Szabadság Hadmüvelet” keretében került sor.
Információk szerint a konténerek a Szíria észak-keleti részén található al-Haszaka kormányzóság területén értek földet, és azok legnagyobb részében M-16 és AK-47 kézi lőfegyverekhez szükséges lőszerek voltak.
Fotó: travelblog.org
Október 12-én a szír ellenzéki erők és a kurdok szövetségre léptek „Szíriai Demokratikus Erők” néven annak érdekében, hogy együtt harcoljanak az Iszlám Állam ellen. Lapértesülések szerint az amerikai elnöki adminisztráció úgy döntött, hogy befejezi a szíriai ellenzéki erők kiképzését és felszerelését, amelyek költsége Washington számára elérték az 500 millió dollárt. A felfüggesztés oka az a kritikai felismerés volt, hogy program nem biztosítja azt a képességet a szír szárazföldi erők számára, hogy sikeresen vegyék fel a harcot az ISIS ellen. Információk szerint az USA egy kisebb tábor létrehozását tervezi Törökországban, ahol szíriai ellenzéki vezetők kiképzését hajtanák végre.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
Újabb két Leopard 2A7HU típusú harckocsi, illetve vezetői oktatójármű érkezett a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz a napokban – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Az Aero Vodochody legfrissebb sajtóközleménye immáron magyar vonatkozású, melyben részleteket olvashatunk a magyar hajózók átképzéséről, illetve az első példányok érkezéséről.