A katonai magánvállalatok jövedelmezősége és működésük ösztönzői

Három kutató, 187 katonai magánvállalkozó kérdőíves megkérdezésével született munkája, az a Defense & Security Analysis szaklapban megjelent elemzés, ami ezen vállalkozások anyagi megtérülését és az iparágban történő szerepvállalásuk motivációit vizsgája. Caroline Batka (Comenius University) és Molly Duningan, valamint Rachel Burns (RAND Corporation) kutatása rámutat; a cégek jövedelmezősége gyakran nagyon kiszámíthatatlan, és a működésük során, a katonai missziók céljába vetett hit, majdnem olyan fontos faktor, mint a magas fizetések, amiket a cégek kínálni tudnak.

Mely megállapítások némileg ellentmondanak azoknak az állami feladatok kiszervezésével (outsourcing) kapcsolatos közvélekedéseknek, melyek szerint ezek a cégek, csak könyörtelen, pénzéhes zsoldosok lennének, akik gátlástalanságukkal nemcsak a civil – katonai együttműködéseket, de az amerikai hadsereg hatékonyságát is alakítják. Ahogy más szerzők megjegyzik; negatívan.

A cégek körüli ellentmondások tisztázása azért is különösen fontos, mert például 2008-ban Irakban, a háború csúcspontján, több katonai magánvállalat által szerződtetett zsoldos szolgált, mint magában az amerikai hadsereg helyi kötelékében hivatásos katona. Nem beszélve az afganisztáni misszió, három az egyhez arányáról – a magánvállalatok javára –  , ami jól mutatja a Pentagon azon szándékát, hogy ezen cégek jelentős szerepet kapjanak a katonai feladatokban, vagy az ezekhez köthető háttértevékenységekben.

Az elv egyszerű. Az amerikai katonai vezetés elméletben spórol velük a katonák képzésén, a családtagjaik ellátásán és még számos, elsőre nem is annyira feltűnő, indirekt kiadáson. Valamint, katonai magánvállalatok bevonásával a kíváncsiskodó tekintetektől távol, nagyobb szabadságban lehet műveleteket végrehajtani, olyan, érzékeny területeken, ahol amúgy nagyobb figyelmet kapnának, ha szerződött, hivatásos katonák teljesítenék őket. Más szóval, az esetleges politikai kockázatokat is lehet csökkenteni a részvételük segítségével.

A jövedelmek nagy szórást mutatnak, de az általánoságban elmondható, ahogy más szakmáknál is, a tapasztalat növekedésével az elérhető bevételek is arányosan nőnek. Ugyanígy sokat nyom a latba, hogy milyen veszélyességi pótlék vagy egyéb kiegészítők járnak a fizetések mellé, ezért külön előny az is, ha biztonsági átvilágítások és más, hasonló dokumentumok birtokában van a szerződő fél.

Ugyanakkor az ritka, hogy az adott vállalatok nyugdíj megtakarítást vagy a családtagok számára egészségügybiztosítást fizessenek.

A missziókban való részvétel, ennek megfelelően, főleg a relatív magas fizetéseknek tudható be. Emellett viszont szintén fontos tényező a hit és az elhivatottság az adott katonai beavatkozás mellett, valamint, hogy olyan képeséggel rendelkeznek a szerepvállalók, amik megfelelnek az adott feladatkör betöltéséhez szükséges elvárásoknak.

A fentiek alapján, a tanulmány szerzői arra következtetésre jutnak, hogy mind az amerikai, mind a szövetséges országok haderőit és közvéleményét széleskörűen képezni kellene a témát illetően, hogy egyfelől eloszlathatóak lehessenek a kérdéskört érintő tévhitek, másfelől növelhető legyen a katonai magánvállalatok és a hadseregek együttműködésének hatékonysága. A javaslat szerint, ennek kitűnő terepe lehetne, a már elve létező, Joint OCS Planning and Execution Course (JOPEC) programba integrálni a témát érintő ismereteket, de hasonló kurzusok beillesztése a katonai képzéseket nyújtó egyetemek programjaiba is lehetséges.

Forrás: https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/14751798.2020.1750180