2023. 06. 08. csütörtök
Medárd
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az új haditechnikai eszközök már bélyegblokkon is láthatók

Az új haditechnikai eszközök már bélyegblokkon is láthatók
Art of WAR  |  2019. 05. 10., 13:45

A Magyar Posta hatcímletű alkalmi bélyegblokk kibocsátásával örökíti meg a Magyar Honvédség jelenlegi haditechnikai eszközeit a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kapcsán.

A hős katonák és helytállásuk, a haza védelme, haderőfejlesztések, katonai eszközök, járművek tematikája az elmúlt 150 év során gyakran megjelent különböző bélyegeken. Az első világháborúban pedig a Posta feláras bélyegek kibocsátásával szervezett gyűjtést és támogatta a hadiözvegyek és árvák megsegítését.

Miért éppen bélyeg? Ez az aprócska papírdarab, amely eredeti funkcióját tekintve a levelek célba juttatását könnyíti meg, annál sokkal többet jelent az értő szemek, különösen a gyűjtők számára. Apró felületeken a világ - mondhatjuk róla, hiszen a bélyegek korokat, embereket, történéseket foglalnak össze, emlékeket hordoznak, idéznek fel. Ezúttal a Magyar Honvédség új, illetve korábban beszerzett haditechnikai eszközeit jelenítik meg, látványos képekkel informálva a fejlesztésekről a civileket, illetve újabb érdekességet kínálva a filatélia szerelmeseinek. A 2019. május 9-én kibocsátott, sorszámozott bélyegblokk egyes bélyegein – a Honvédelmi Minisztérium által biztosított fotók felhasználásával – légi, szárazföldi és vízi járművek, valamint kézi lőfegyverek láthatók, bemutatva a Magyar Honvédség innovációit, fókuszálva a járművekre.

A bélyegblokk Weisenburger István grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült 60 000 példányban. A bélyegeken, a borítékon és a bélyegzőben egyaránt megjelenik a Program logója vagy annak egy-egy eleme. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu oldalon.

Forrás: https://honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.

  JETfly Magazin

Az utazás mindig élményekkel teli kaland, amikor végre kiszakadhatunk a mindennapok rutinjából és átadhatjuk magunkat a felfedezés örömének. A Budapest Airport számára épp ezért fontos, hogy a repülőtéri folyamatok mindenki számára stresszmentesek legyenek.