2024. 05. 21. kedd
Konstantin
: 388 Ft   : 358 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Eltörlik az amerikai katonanőkre vonatkozó korlátozásokat

Art of WAR  |  2015. 12. 07., 12:13

Ashton Baldwin „Ash” Carter amerikai védelmi miniszter 2016-tól eltörli az amerikai hadseregben szolgáló nőkre vonatkozó korlátozást.

A katonai szolgálat során a nemek közti korlátozásra vonatkozó szabályozást 2016 januárjától törlik. A továbbiakban a nők bármilyen egységnél szolgálhatnak. Carter emlékeztetett arra, hogy az 1970-es évektől kezdődően biztosítottak lehetőséget a nőknek katonai akadémiai tanulmányok folytatására, majd később néhány fegyvernem állományában szolgálatot vállalniuk, többek között a légierőnél és a haditengerészetnél.

Fotók: MilitaryTimes

Ugyanakkor fenntartottak bizonyos tilalmakat is, így nem vállalhattak szolgálatot a gyalogság, a felderítő-, a páncélos- és a különleges erők kötelékében. A Pentagon adatai szerint az iraki és afganisztáni harcok során több mint 9 000 ezer nő vett részt konkrét hadműveletekben és kaptak emlékérmet. A résztvevők közül több mint 800 katonanő sérült meg, 161-en életüket vesztették.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 30., 13:06
A magyar kormány és a magyar emberek a békében érdekeltek. A Magyar Honvédség képes megteremteni és megvédeni a békét – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter április 29-én, a Veszprém vármegyei Hajmáskéren, a Nullponti Lő- és Gyakorlótéren, egy páncéltörő-képesség hatásbemutató gyakorlat előtt.
2024. 04. 23., 11:46
Nehéz szívvel kezdtem bele ennek a cikknek a megírásához, mivel a V-22 Osprey a legelső, róla megpillantott kép óta nagyon is közel áll a szívemhez. Nem egyszerű feladat, ha az embernek egy kedvencéről kell kevéssé biztató híreket írnia.
2024. 04. 03., 10:37
A Taiho vagyis Nagy Főnix (más fordítás szerint Óriás Főnix) 1944 nyarán a japán flotta legújabb, legmodernebb és egyben legerősebb repülőgép-hordozójának számított.
2024-04-11 10:21:28
2024. április 12-től három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik a magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép – tájékoztatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024-03-25 13:49:47
„Az ejtőernyős állomány képességének fenntartása kihívás, felkészítésük nehéz, ám az alkalmazásuk pillanatában rendkívül fontos, nélkülözhetetlen szerepet kapnak” – nyitotta meg kötetlen hangnemben a 2024-es ejtőernyős napot Sánta Gábor dandártábornok, az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár parancsnoka.
2024-03-22 13:32:24
Az Olasz Légierő a közelmúltban búcsúzott a HH-212A helikoptertől, amely több mint 40 év intenzív olaszországi és külföldi szolgálat után vonult nyugdíjba. A HH-212A típus hadrendbe állítása óta több mint 180 000 órát repült, és több száz életet mentett meg.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 05. 17., 11:24
Rendőrségi bejelentés érkezett a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletére, mely szerint feltételezett robbanóeszközre bukkantak a balassagyarmati Kóvári utcában, egy autóalkatrész-kereskedés hátsó udvarában, árokásás során.
2024. 05. 16., 10:13
Interjú Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel és dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2024. 05. 13., 12:22
Egymást követik a kiképzések a Brave Warrior 2024 többnemzeti gyakorlat során a Bakonyban.
2024. 05. 09., 15:13
Egyhetes gyakorlatukat töltik az „Acélkocka” altisztképzési rendszer általános repülőműszaki üzembentartó altiszt szakmai tanfolyam résztvevői az MH 47. Bázisrepülőtéren, ahol egyebek mellett betekintést nyertek a H145M helikoptereken végzett vizsgálatok munkafolyamatába is.

  JETfly Magazin

Nem könnyű a semleges országok élete. Pláne nem, ha kicsik és védelmi iparuk nem fejlett. Így járt Ausztria is: éppen ezért jelent most komoly fejtörést légierejének fejlesztése.