2023. 06. 01. csütörtök
Tünde
: 371 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Folytatja iraki kiképző misszióját Németország

Folytatja iraki kiképző misszióját Németország
Art of WAR  |  2019. 05. 22., 14:32

A német védelmi minisztérium bejelentette: a német hadsereg (Bundeswehr) folytatja iraki kiképző misszióját, miután az Irakban szolgáló, Washington vezette koalíciós erőkkel közösen úgy értékelték, hogy a biztonsági helyzet megfelelő, és csökkent a fenyegetettség szintje.

Az Egyesült Államok a múlt héten azt állította, hogy Irán támadásra készülhet közel-keleti érdekeltségei ellen. Ennek következtében Irakban a legmagasabbra emelték a fenyegetettség szintjét. Németország ezután úgy döntött, hogy felfüggeszti az iraki csapatok kiképzését, és 160 katonáját arra utasította, maradjanak a támaszponton. Nem sokkal később Hollandia is hasonló döntést hozott. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni nemzetközi koalíció kötelékében végzett munkát a hét elején, a partnerekkel együttműködve függesztették fel. A döntést elővigyázatosságból hozták meg, nem voltak konkrét értesülések arról, hogy támadás készült volna a Bundeswehr Irakban dolgozó tagjai ellen.

A Bundeswehr és a holland hadsereg iraki kiképző műveletének felfüggesztését nem sokkal azután jelentették be, hogy az amerikai külügyminisztérium Irak elhagyására utasította nem nélkülözhetetlen alkalmazottait. Az amerikai, a német és a holland döntés hátterében az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség fokozódása állt, ami nyugtalanság forrása az egész régióban.

Jelenleg 160 német katona állomásozik a közel-keleti országban, hatvanan a főváros, Bagdad térségében egy támaszponton, százan pedig az ország északi részén a kurdisztáni autonóm régióban. A berlini védelmi minisztérium jelezte: a fenyegetettség szintjének csökkentése után katonái újra elhagyhatják bázisukat, és hamarosan folytatják a kiképzést.

Forrás: https://honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-27 13:23:44
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.
2023-03-21 15:21:41
Egy igazán sűrű, de eredményes 2022-es évet tudhat maga mögött a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. Az új magyar fegyvercsalád – a Magyar Honvédség szakembereivel történő – közös fejlesztésével ugyanis korántsem értek véget a feladatok és kihívások.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.