Lehetőség nyílik a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadfelszerelések, haditechnikai eszközök és szakanyagok – törvényben meghatározott értékhatárig történő – értékesítésére – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a magyar haderő modernizációjával kapcsolatban kijelentette: a magyar kormány számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az elsődleges feladat. A veszélyek korában ezért mindent megteszünk, ezt szolgálta a nemrég sikeresen lefolytatott, 30 éve nem látott léptékű, Adaptive Hussars 23 elnevezésű katonai-védelmi gyakorlat, valamint a Magyar Honvédség szemléletének, illetve személyi és eszközállományának megújítása – tette hozzá.
A miniszter elmondta: a haderőfejlesztés keretében az egyik legfontosabb cél, hogy a Magyar Honvédség a legmodernebb, 21. századi csúcstechnológiával legyen felszerelve, ezt szolgálják az új beszerzések is. Rámutatott: az új eszközállomány beérkezésével és rendszerbe állítása mellett egyúttal lehetőség nyílik a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadfelszerelések, haditechnikai eszközök és szakanyagok – törvényben meghatározott értékhatárig történő – értékesítésére.
A tárcavezető tájékoztatott: a Magyar Honvédség régóta értékesíteni kívánja a számára feleslegessé vált, leselejtezett, nem használható eszközöket, azzal a céllal, hogy helyet biztosítson a nagyléptékű haderőfejlesztési programjának keretében beérkező haditechnikának, valamint, hogy az értékesítésükkel forrást teremtsen a modernizálni kívánt eszközei számára. Az értékesítéssel az eszközök tárolási költségeivel is megtakarítást tudunk elérni – emelte ki a miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott: Szerbia Magyarország fontos szomszédja és stratégiai partnere, amelyet hűen tükröz a sokrétű, számos területre – így a haditechnikára – kiterjedő kétoldalú védelmi és katonai együttműködés is. Hozzátette: a nemzetközi kötelezettségek betartása mellett Magyarország lehetővé teszi a fent említett, a haderőfejlesztés nyomán feleslegessé váló haditechnikai eszközök és szakanyagok továbbértékesítését Szerbia felé.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye
Szerbia kiemelt stratégiai partnerünk
Forrás: https://honvedelem.hu/