2023. 06. 09. péntek
Félix
: 369 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Idén is tartalmas programokat kínálnak a honvédelmi táborok

Idén is tartalmas programokat kínálnak a honvédelmi táborok
honvedelem.hu  |  2023. 03. 31., 12:37

A honvedelmitabor.hu honlapon április 3-án, hétfőn reggel 9 órától lehet jelentkezni a Magyar Honvédség által szervezett idei nyári gyermektáborokra. Az érdeklődők számára ez nagyon fontos információ, mert egyes táborok esetén egy-két órán belül elfogynak a helyek – mondta el Kis Gyula alezredes, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság Területvédelmi Igazgatóság (MH TTP TI) Honvédelmi Nevelési Osztályának osztályvezetője a Spirit FM „Katonadolog” című adásában március 30-án, csütörtökön.

A műsorban elhangzott: az érdeklődők előzetesen ugyanitt juthatnak részletes információhoz a helyszínekkel és a táborok tematikájával kapcsolatban. A parancsnokság szervezésében június közepétől egészen a nyár végéig táboroztatják a gyermekeket. „Fontos hangsúlyozni, hogy ezek nem katonai, hanem honvédelmi táborok és gyerekeket várunk. Két korcsoport van, a 12–15, illetve a 15–18 éves korosztály. A 15 éveseknél a szülőknek kell eldönteniük, hogy milyen fizikumú, mennyire érett a gyermekük, hogy a kisebb korosztályúak, vagy a már felnőttesebb, idősebb gyerekek táborába megy” – nyilatkozta Kis Gyula alezredes.

A táborok tematikája rendkívül változatos, a tizenöt választható „szak” között van többek között búvár, túlélő, önvédelmi, vitorlás, harcos, lovas, infokommunikációs, légierős. Sok szülőben felmerülő kérdés a szükséges edzettségi állapot. A búvártáborban történő részvételt kötik csak sportorvosi engedélyhez, a többiben nincs különösebb követelmény – emelte ki az alezredes a műsorban.

„Fiúkat, lányokat egyaránt várunk, a jelentkezők közel 20 százaléka lány. A megfelelő edzettségi állapot szükséges, hogy a gyerekek végig tudják csinálni az egy hetet, hiszen az alapvetően a mozgásról szól. A menetgyakorlatoktól kezdve a játékos vetélkedőkön át, a különböző sportokig, aki testnevelésből négyes, ötös, az helyt tud állni” – tudhatták meg a műsor hallgatói Kis Gyula alezredestől.

A honvédelmi táboroztatás 2016-ban 300 fővel indult, az idén már 135 táborban összesen ötezer gyermek számára kínálnak tartalmas nyári időtöltést az említett programok, rendkívül kedvezményes áron. A kikapcsolódás, élményszerzés biztosítása mellett fontos társadalmi cél, hogy a résztvevő gyermekek megismerkedjenek a Magyar Honvédséggel, a hadsereg tevékenységével. A táborok során sokan egy életre megkedvelik a katonák világát. „Van olyan gyermek, aki az egyik évben még táborozik, aztán amikor betölti a tizennyolcat, akkor jelentkezik önkéntes tartalékosnak, mi pedig utána visszahívjuk segítőnek. Tudunk olyan gyerekekről is, akik a táborok pályaorientációs hatásai révén választják a katonai pályát” – árulta el az MH TTP TI Honvédelmi Nevelési Osztályának osztályvezetője.

A gyermekek a táborokban kimozdulnak a megszokott (kiber)világukból (mobilhasználat szigorúan csak este), s miközben napirend szerint töltve az idejüket, katonaruhába bújva végig mozogják az egy hetet. Kis Gyula alezredes szerint a legfontosabb átélt élményként megtanulják, mit jelent egy csapathoz tartozni.

Visszahallgatható a honvedelem.hu oldalán található linkeken!

Forrás: https://honvedelem.hu/

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.