Interjú Sándor Tamás vezérőrnaggyal

VÁLTANI KELL - MINDEN TERÜLETEN

Stabilak a szolnoki Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság (Regional Special Operations Component Command, R-SOCC) alapjai, de az építkezés java még hátravan – és közben 2024, az értékelés éve már a nyakunkon van. Itt az ideje fejben átállni Afganisztánról az új kihívásokra, s nem mellesleg alaposan felgyorsítani a tervezési és döntéshozatali folyamatokat. A leendő új SOC-R (Special Operations Craft – Riverine) pedig nem egy „rocsó Minigun-nal”, hanem egy sokat tudó, okos platform. 

A Black Swan 2021 volt az R-SOCC-ért vagy a Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsokság dolgozott a gyakorlat sikeréért? Ki volt a főszereplő?

A hangsúly egyértelműen a regionális parancsnokságon volt. Azt azonban fontos elmondani, hogy a két évente megtartott Black Swan gyakorlat egyszerre három szinten zajlik, s ebből a törzsvezetés az, ami megfelel a regionális parancsnokság szintjének. Emellett az osztagok és a végrehajtó alegységek szintjén is komoly szakmai munka folyik. Azaz a Black Swan 2021 sem pusztán a regionális parancsnokságért létrehozott gyakorlat volt, hanem mint egyfajta platformot használtuk fel arra, hogy a regionális parancsnokságnak a képességét ellenőrizzük. Ehhez nyújtott segítséget az is, hogy a Különleges Műveleti Erők Európai Parancsnoksága (Special Operations Command Europe, SOCEUR) vezetésével végrehajtott Trojan Footprint 2021 nemzetközi gyakorlattal már a tervezéstől kezdve szorosan együttműködtünk – hiszen a magyar irányítású Black Swan ennek volt része.

Azaz a Black Swan egyfajta vizsgaterep volt az R-SOCC számára?

Én azt gondolom, hogy igen. Azzal számoltunk, hogy ha már van ez a gyakorlat és ennek forgatókönyve eleve illeszkedik ahhoz a helyzethez, amit tesztelni szerettünk volna, akkor értelemszerűen ez a legegyszerűbb és legolcsóbb módja annak, hogy idehívjuk az R-SOCC megerősítőiként dolgozó kollégáinkat és nemzetközi körülmények között tegyük próbára saját képességeinket.

Az új komponens parancsnokság felállítása egyben azt is jelzi, hogy a „különlegesek” élete, feladatrendszere is változóban van?

Nemrég zajlott le egy virtuális különleges műveleti konferencia, ahol 40 ország parancsnokai vettek részt segítőikkel, így ez több mint 160 „betelefonáló” személyt jelentett. A tanácskozás végkövetkeztetése egyértelműen az volt, hogy az afganisztáni szerepvállalás (mely a honvédség különleges műveleti katonái esetében 11 évet jelentett) rányomta a bélyegét a rendszerre. Megfigyelhető, s ez bizonyos szempontból Magyarországra is igaz, hogy a különleges műveleti csoportparancsnokok ebben nőttek fel. A lázadóellenes műveletek, a katonai segítségnyújtás szerepköre, a katonai segítségnyújtás szerepkörén belüli, különböző feladatok végrehajtása Afganisztánban – ez az, ami számukra ismerős feladat. Természetesen ez Afganisztánban egy eléggé széles spektrum volt, hiszen az egyszerű biztonsági járőrtől egészen a nagy kockázatú elfogásig minden feladatot végrehajtottak a magyar katonák is, de ez egyfajta afganisztáni fókuszt adott az elmúlt évtizednek. A szövetségeseinkkel együtt most szembesülünk azzal, hogy ez a fókusz bizony még a fejekben maradt. Természetesnek vesszük, hogy a műveleteink tervezésénél és végrehajtásánál rendelkezésünkre áll a megfelelő felderítési-hírszerzési-megfigyelési (ISR) képesség, hogy sérülés esetén egy órán belül a sérült a műtőasztalon lesz, hogy a fejünk felett ott köröznek a közeli légitámogatást nyújtó repülőgépek… Ez azonban korántsem biztos, hogy így fog működni, amikor azonos, vagy közel azonos (peer-to-peer vagy near-to-peer) képességű és felszereltségű ellenféllel állunk majd szemben. 

Szintén fontos különbség, hogy Afganisztánban alulról jövő feladatvégrehajtás volt, azaz a csoportok hajtottak végre folyamatosan elemzést, értékelést, s így generáltak feladatokat, azonosítottak célszemélyeket, célobjektumokat. Ezek értékelésével a csoportok dolgozták ki a feladatvégrehajtás terveit, majd ezt megküldték az elöljárónak és igazából az elöljáró a jóváhagyást követően az erőforrások leosztásával segítette, menedzselte ezek végrehajtását. Most viszont már arra kell készülni, hogy ugyan adott esetben továbbra is működhet ez a „lentről felfelé” út, ha a csoportoknál olyan információk jelentkeznek. Ugyanakkor érvényesülni fog a hagyományos, felülről lefelé történő feladatszabás is, hiszen a parancsnokság szintjén vannak olyan kiemelt célpontok, amire „azonnal kell intézkedni”. Ez egyfajta szemléletváltás végrehajtását jelenti az osztag, illetve a csoport szintjén is. Mi is ebben az irányban kezdünk már el tovább dolgozni és ezt a munkát támogatja majd a tervezett újabb missziós szerepvállalásunk. Ez egy jó átmenet lesz, hiszen itt már mind a két dolog a gyakorlatban is érvényesülhet. Egyfelől továbbra is történnek majd feladattervezések, célpontelemzések a csoportok szintjén. Emellett ugyanakkor az elöljáró harccsoport is tud célpontokat generálni, feladatokat adni a csoportok számára.

Azt gondolom, hogy számunkra is az lesz az egyik fő csapásirány az elkövetkező időszakra, hogy megtartsunk mindent, ami Afganisztánban hasznos és jó volt: azokat a tapasztalatokat, amiket ott átvettünk, hasznosítsuk. Emellett mindazt, ami az új, megváltozott stratégiai környezetben már nem használható, azt engedjük el és fókuszáljunk az új irányra.

Fejben nehezebb átállni, vagy az új feladatokhoz szükséges felszereléseket, körülményeket, eszközparkot megteremteni?

Azt gondolom, hogy a felszerelés szempontjából már most is ott vagyunk az élmezőnyben, nincs okunk szégyenkezni. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program során új egyéni harcászati felszerelést kapnak a különleges műveleti katonáink és a rohamlövészek is. Újak lesznek a kevlársisakok, az éjjellátók, a fegyverekre kettős (infra és thermo) irányzékok kerülnek. Nagyon sok minden már vagy most megérkezett, vagy a következő 6-8 hónapban várjuk a beérkezését.

A fejek átállítása sokkal nehezebb. Ennek legegyszerűbb módja, ha az ehhez szükséges helyzeteket hozzuk létre a gyakorlatok, kiképzések során. Így már a gyakorlat forgatókönyvének az összeállítása és annak végrehajtása is egyre bonyolultabbá válik. További nehezítés, hogy a különleges műveleti zászlóaljnál már 2008-ban áttértünk a szabad lefolyású gyakorlatok végrehajtására. Csak a forgatókönyv vezet, nincs külső belenyúlás, átugrott vagy eltörölt mozzanat. Bármi, ami megtörténik, az hatással van a gyakorlat eseményeire, végrehajtására is. Emellett a gyakorlatainknak zöme ma már civil területen, távol a jól ismert gyakorlóterektől zajlik, hiszen pont az a lényeg, hogy a katonák a valós műveletek során is valószínűleg egy olyan területen fognak feladatokat végrehajtani, amit bizony nem ismernek teljesen. Régebbi tapasztalat, hogy Újdörögd és Táborfalva már annyira ismerős volt a katonáknak, hogy volt, aki nem vitt térképet a feladatvégrehajtáshoz: fejből tudta, hogy mi hol helyezkedik el. Úgy gondolom, hogy ez a mentális átállás lesz a nehezebb. A katonáknak azonban meg kell érteniük, hogy az a „komfortzóna”, amelyben az elmúlt tíz év alatt a képzéseket, a gyakorlatokat végezték, az most markánsan megváltozik.

KÖZÖS ÚTKERESÉS

Nem csak a Magyar Honvédség különleges műveleti erőinél keresik a leghatékonyabb utat ahhoz, hogy az új kihívásokra is a már megszokott hatékonysággal tudjanak reagálni. Más forgatókönyvekre kell készülni, ehhez - többek között - új kiképzési mozzanatokra is szükség van. Szerencsére számíthatunk szövetségeseinkre, tapasztalataikra, az onnan átvehető legjobban bevált eljárásokra, de mind a szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárnak, mind a Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsnokságnak (Regional Special Operations Component Command, R-SOCC) sok dolga lesz még.

Vannak másoktól átvehető ötletek, módszerek, elgondolások, bevált praktikák ez ügyben, vagy mindent itt, nekünk kell kitalálni?

Úgy látom, hogy most mindenki azt kutatja, hogy mik a leggyorsabb, legegyszerűbb módszerek arra, hogy az afganisztáni és iraki hadszíntérről visszaérkező katonákat „visszaállítsuk” az eredeti feladatköreikbe. Létrehozásuk idején az irreguláris, és nem hagyományos hadviselés, az ellenség mélységében történő műveletek végrehajtása tartozott a különleges műveleti egységek képességei közé. Ez a két említett hadszíntéren átment egy „ajtóbeverős történetbe”. Erről kell visszaállni. Van, aki úgy gondolja, most csak egy új hidegháború zajlik, amit már az előzőből jól ismerünk. Én azt gondolom, hogy ez egy hibás gondolat. Nem a hidegháborúba mentünk vissza: mára teljesen megváltozott a helyzet. Minden sokkal gyorsabb lett: az információáramlás, a tervezés, a döntéshozatal. Hangsúlyozom, nem a múltba megyünk vissza, hiszen nekünk a következő konfliktusra kell felkészülni. Alapvetően változott meg a stratégiai környezet is, hiszen a technológiai robbanásnak köszönhetően ma már gyakorlatilag bárkinek elérhető, a „polcról levehető”, a közel legmagasabb szintű technika is. Emellett az egységek felé továbbra is megmarad az a követelmény, hogy egy adott pillanatban precíziós műveleteket tudjanak végrehajtani. Azaz gyakorlatilag mind a hadszíntér, mind a feladatrendszer kettészakad. Az egyik oldalon ott a nem hagyományos hadviselési irány, akár nagyon nagy mélységekben, míg a mások oldalon pedig továbbra is elvárás a precíziós műveletek végrehajtása, ami ugyanakkor egy teljesen más fókuszt igényel. Véleményem szerint a legnagyobb kihívás az lesz, hogy ezt a kettőt valahogy össze lehessen hozni – méghozzá változatlan létszámmal. Nincs kétszer annyi különleges műveleti képességű katona és nem is lesz. Azt látjuk, hogy a nemzetközi átlagnál tartunk: egy akkora haderő, amekkora a Magyar Honvédség, körülbelül ennyi különleges műveleti katonát tud fenntartani, mint amekkora a dandárunk mai létszáma. A kiválasztás, az alapképzés rendszere változatlan, hiszen ezekből nem tudunk, de nem is akarunk visszalépni, hiszen csak ez garantálja azt, hogy a műveleti csoportok képesek legyenek önállóan feladatokat végrehajtani. Nem fordulhat elő, de még a lehetősége sem merülhet fel, hogy az elégtelen képességszűrés után egy kevésbé képzett vagy felkészített állomány olyan harcászati hibát kövessen el, aminek stratégiai szintű bukás legyen a vége.

A közelmúlt aszimmetrikus hadműveletek tapasztalatait is figyelembe kell venni?

Azt gondolom, hogy egy széles spektrumban kell összegyűjtenünk az információkat. Ukrajna a közvetlen szomszédunk, az ott történt eseményeken rajta tartjuk a szemünket. Az innen szerzett információk alapján látszik például az, hogy felerősödött a mesterlövész képességgel kapcsolatos igény, ráadásul az eddig megszokottól eltérő megközelítésben. Emellett Szíriából, Irakból és Líbiából is hozzájutottunk a velünk megosztott tapasztalatokhoz. Az afrikai hadszíntér szintén egy olyan terület, melyet érdemes górcső alá venni és megnézni, hogy mik azok a feladatok, harcászati elemek, amelyek itt jellemzők, s azt is fel kell mérni, hogy ezek hogyan fogják befolyásolni a mi tevékenységünket.

Ilyen például a nagy távolságú járőrözések szerepe?

Így igaz. A brit különleges műveleti erők egy csoportja nemrég fejezett be egy harmincnapos járőrt, járműveikkel 1500 kilométert megtéve. Mi eddig az esetek többségében bázisról bázisra hajtottuk végre a tevékenységünket. Természetesen voltak többnapos műveletek is szignifikáns számban, de ennek ellenére nem volt jellemző a „szekérvár”, azaz a külső helyszínen, a járművekkel fedezve eltöltött éjszakai pihenő. Azt „szoktuk meg”, hogy az állomány egy előretolt bázisra (FOB-COP-ra) érkezett meg, majd ezt állandó bázisnak használva hajtotta végre a műveleteket. Ez adott esetben több FOB-COP felkeresését is jelenthette, de elmondható, hogy körülbelül 100 -150 kilométeres sugarú körön belül mindig volt egy „biztos pont”, ahová szükség esetén vissza lehetett vonulni. Az új környezetben ez is markánsan változni fog. Fejben kell átállni arra, hogy mindent az eddigieknél is nagyobb önállósággal kell megoldani – és igazából ez teszi majd nehézzé az új kihívásra adandó választ. Természetesen nekünk az a feladatunk, hogy erre felkészítsük a katonáinkat. Ehhez nyilván újra kell gondolni adott esetben a struktúrát, a feladatba bevont erőket, eszközöket, hiszen minden területet le kell fedni ahhoz, hogy sikeresen és biztonságosan lehessen dolgozni.

Ezeket a feladatokat, ezeket a távolságokat hogyan lehet Magyarországon begyakorolni?

Az 1500 kilométeres távolságot értelemszerűen nem, de a harmincnapos időtartamot minden további nélkül meg lehet oldani. A Black Swan 2021 gyakorlat során a csoportjaink például Sárospatak és Kisvárda környékén is dolgoztak, azaz már most is igyekszünk a lehetőségekhez képest megnövelni a kiküldési távolságokat. Az átállás azonban itt is fokozatos kell, hogy legyen, nem lehet az egyik napról a másikra hirtelen váltani. A katonáinkat fizikálisan és mentálisan is fel kell készíteni arra, hogy nagy távolságra küldjük ki, ahol teljesen önellátóan, egyedül (adott esetben a megszokott támogatók nélkül) kell megoldania mindent, azzal a felszereléssel, amit magával vitt. Amit otthon hagyott, az bizony ott is marad. Lépésenként egyre bonyolultabbá lehet tenni a környezetet. Ennek a végén már nincs előre kialakított biztonságos ház (Safe Haven) azaz nincs biztos szállás, nincs megszervezve az, hogy mindig minden ott legyen, amikor a csoportnak arra éppen szüksége van. Oldja meg a feladatot, minden szempontból önállóan. Nyilván azért a biztonsághoz szükséges háttértámogatást meg kell szervezni, hiszen sajnos a kiképzés során is előfordulhatnak veszélyes helyzetek, balesetek. Nem lehet a célunk, hogy a műveletre készülve a katonáink olyan helyzetbe kerüljenek, mely adott esetben életveszélyes körülményeket okozhat. A feladat az, hogy megszokják: önálló döntéseket kell hozni és ezek következményeivel meg kell küzdeniük. Minél inkább a valóság felé közelítve, a képzéseket egymásra felépítve kell eljutnunk odáig, hogy a csoportokat nyugodt szívvel lehessen alkalmazni az új kihívások során.

Ugorjunk vissza egy kontinenst: milyen plusz terhelést jelentett a komponensparancsokság számára a felmérés? Mennyire volt aprólékos az átvilágítás?

Teljesen, kezdve például a nyelvismerettel. A magyar törzselemben csak olyan kollégák kaptak beosztást, akik legalább középfokú angol nyelvvizsgával rendelkeznek, megfordultak már hadszíntéren is, és bizonyítottak már a szakmájukban. Ezzel együtt én azt gondolom, hogy egy nemzetközi csapat elé kiállni és például egy parancsnoki tájékoztatónál a saját szakterületének eseményeit, feladatait bemutatni, a kérdésekre válaszolni – az mindig egy komoly kihívás. Egy olyan stresszhelyzet, amin megint csak a gyakorlás segít. Minősített rendszereken dolgoztunk, és ezeken olyan anyagokat kellett elküldenünk a nemzetközi partnereinknek, melyek rólunk állítottak ki bizonyítványt. Ha a betűzésben hiba van, vagy egy stratégiai összefoglaló vagy értékelés a harcászati szintre csúszik le… Előfordult ilyen is, hiszen az eddigi tapasztalataink alapvetően az Afganisztánban is működtetett különleges műveleti harccsoportból (Special Operations Task Group, SOTG) jöttek. Azaz a harcászati szint „felső részét” már eddig is magabiztosan teljesítettük. Ehhez képest azonban nagy ugrás volt az, hogy már komponensparancsnokság szintjén kell dolgozni, gondolkodni, tervezni. Ráadásul ez azt is jelenti, hogy más komponensekhez kell egyenrangú félként kapcsolódni, legyen szó a romániai különleges műveleti parancsnokságról vagy a gyakorlaton részt vett, az amerikai Különleges Műveleti Erők Európai Parancsnokságáról (SOCEUR) érkezett amerikai törzsről. Úgy gondolom, elég stresszt jelentett a csapatnak, hogy ennyi irányba kellett egyszerre megfelelni. Az elvárás az volt, hogy mi, mint regionális parancsnokság, bebizonyítsuk: képesek vagyunk ezt végrehajtani. Sikerült: megmutattuk, hogy nem volt véletlen a NATO-nak tett felajánlás, azaz az R-SOCC életre hívása. A képesség alapjai megvannak.

Ezt mindenki így látta?

Mindenki, legyen szó a NATO Különleges Műveleti Parancsnokság (NSHQ) vagy az Európában állomásozó amerikai Különleges Műveleti Erők Parancsnokságának (SOCEUR) parancsnokáról, elismerően nyilatkozott a feladat végrehajtásról. David Tabor vezérőrnagy, a SOCEUR parancsnoka is meglátogatta a gyakorlatot, és részt vett egy kerekasztal-beszélgetésen – s vele együtt asztalhoz ült az összes regionális különleges műveleti parancsnok, illetve a gyakorlaton szponzornemzetként velünk dolgozó Amerikai Egyesült Államok és Lengyelország képviselője is. A véleményük egybehangzó volt: ez a 162 fős, a hét minden napján, napi 24 órában dolgozó törzs működőképes. Megvannak azok az alapok, amelyekre építve tovább lehet fejleszteni a komponensparancsnokságot. Mi eddig is tudtuk, hogy hova akarunk eljutni. Az volt a kérdés, s ennek megválaszolása volt a Black Swan 2021 gyakorlat egyik fő feladata, hogy ahonnan indulunk, az megvan-e. Ez a gyakorlat egyértelműen bebizonyította, hogy a képességek megvannak, az alapok le vannak fektetve. A gyakorlat során nagyon jó beszélgetések kezdődtek például magáról a regionális parancsnokság rendszeréről is, hiszen ez mindenhol új dolognak számít. Az egyik példának számító Belgium, Dánia és Hollandia együttműködésével 2018-ban létrehozott Kompozit Különleges Műveleti Parancsnokság (Composite Special Operations Component Command, C-SOCC) például alapvetően a NATO Reagáló Erők (NATO Response Force, NRF) feladataira koncentrál.

Mi más utat választottunk, másképp gondolkodunk. Egy olyan regionális parancsnokságot hoztunk létre, amely alapvetően állandóan működő – és mégsem. Az alapját a magyar különleges műveleti képesség jelenti, melyet mi, mint nemzeti képességet fejlesztünk, és ezt segíti elő a regionális komponensparancsnokság fejlesztése is. A koncepciónk alapján erre a szilárd alapra lehet a nemzetközi partnereinket „ráemelni” és ezzel válik teljessé a NATO képességcsomag. Ehhez a koncepcióhoz vártunk csatlakozókat alapvetően a régiónkból. Ez pedig gyorsabban történt, mint gondoltuk, hiszen a felkéréstől az aláírásig, alig nyolc hónap alatt jutottunk el odáig, hogy négy partnernemzet és három szponzor nemzet csatlakozott a kezdeményezéshez.

Partnereinknek lehetőséget tudunk adni arra, hogy a saját képességeikkel vegyenek részt ebben a rendszerben. Az R-SOCC azon kívül, hogy egy válság, egy konfliktus- vagy krízishelyzet esetén segíti az együttes reagálást, megfelelő platformot kínál arra is, hogy minden részt vevő ország saját nemzeti képességeit „erre felfűzve” abba az irányba tudja fejleszteni, ami minket is támogat.

Össze lehet fésülni azt, hogy mi az, amit az R-SOCC kérne és mi az, amit a csatlakozó ország adna?

Én mindig azt mondom: 6+1+1. Ez hat szárazföldi, egy légi és egy haditengerészeti különleges műveleti osztagot jelent, melyet a komponensparancsnokságnak egyszerre, egy időben, adott esetben egy összhaderőnemi műveleti területen el kell tudnia vezetni. Ezt kell tudnunk.

Magyarország, mint keretnemzet alapvetően egy NATO-minősítéssel rendelkező szárazföldi különleges műveleti osztaggal tud részt venni, mely osztag jelen pillanatban is a rendelkezésre áll. Ez az a NATO részére felajánlott és hosszú távon fenntartható képesség, amivel mi számolni tudunk. Értelemszerűen a nemzeti feladatvégrehajtás számára van még egy második különleges műveleti, két rohamlövész és egy harctámogató osztagunk. Ez a 6+1+1 keretszerkezet lehetőséget ad arra, hogy a partnerek is azt a képességüket fejlesszék, amellyel csatlakozni kívánnak.

A gyakorlaton megrendezett sajtótájékoztatón elhangzott: a komponensparancsnokság elérte a kezdeti műveleti képességet. Pontosan mit jelent ez és mi a végső cél?

Mi a kezdeti műveleti képesség eléréséhez szükséges egyik alapvető célként azt tűztük ki, hogy ki tudjuk alakítani a véglegesnek szánt állománytáblánkat. Emellett nélkülözhetetlen volt, hogy tudjuk működtetni a vezetésirányítás rendszerét is. Legyenek meg és működjenek is a nyílt és minősített híradóinformatikai kapcsolatok más parancsnokságokkal. Megjegyzendő, egyszerre, egy időben 13 különböző rendszert működtettünk a Black Swan 2021-es gyakorlaton. A gyakorlat tervei között a rendszerek és azok összeköttetéseinek tesztelése – és persze az is elvárás volt, hogy szakmailag teljesen egyenrangú partnerei legyünk azoknak a külföldi kollégáknak, akik a gyakorlatra érkeztek. Mindezeket a célokat el is értük, hiszen képesek voltunk három ország területén a hét minden napján, napi 24 órában műveletet tervezni, szervezni és vezetni. Az alapok megvannak, de nekünk csak most jön majd a „nagy falat”, a „Zero to NATO Response Force” program. Ezt kell végrehajtani ahhoz, hogy beléphessünk az NRF-szolgálatba. A vizsgára 2024-ben kerül sor, ami nem csak nagyon-nagyon közel van már, de maga 2024 is nagyon zsúfolt év lesz számunkra. Az első félévben kell végrehajtani az osztagok SOFEVAL-ellenőrzéseit, s a második félévben pedig egy összhaderőnemi ellenőrzést (JOINTEVAL) is le kell bonyolítani. Ez az utóbbi számít igazán nagy megmérettetésnek, hiszen itt a NATO Szövetséges Összhaderőnemi Parancsnokság (Allied Joint Force Command, JFC NAPLES vagy JFC Brunssum) fog vezetni minket. Ebben a „vizsgában” részt vesz majd az összes, NRF-szolgálatot adó komponensparancsnokság és nekünk velük együtt dolgozva kell majd helytállni. Ehhez nagyon össze kell kapnunk magunkat, de a jó hír az, hogy a csapat megvan és a Black Swan 2021 alatt kiválóan teljesítettek, a csoportoktól egészen az R-SOCC szintjéig. Volt, aki messze az erején felül teljesített. Amiről például nem szoktunk beszélni, az a kiszolgálóállomány. Őket mintha elfelejtenénk, pedig a dandár állománya hihetetlen munkát végzett azzal, hogy fölépítette, védte és működtette a vezetési pontot. De említhetők a híradóinformatikusok is, akik gyakorlatilag 24 órában vagy hibát hárítottak el, vagy „csak” működtették a rendszereket – gyakran a kettőt egyszerre kellett megoldaniuk.

A különleges műveleti osztagok és a végrehajtó csoportok pedig a már elvárt szinten teljesítették feladataikat. Aki ismer tudja, nem vagyok egy dicsérgető típus, de ezen a gyakorlaton minden feladatot gyakorlatilag „porszemek” nélkül hajtottak végre a srácok.

MINDENRE GONDOLNI - ÉS MINDEZT NAGYON GYORSAN

Egy jó csapatban a legügyesebb társ húzza magával a többieket is – vagy éppen inspirálja. Ma már a Magyar Honvédségben ismerik és értik a Különleges Rendeltetésű Dandár feladatait, képességeit és bizony a sokszor ma még „különlegesnek” számító gondolkodását is. Pedig ma már a sebesség számít: akár a műveletek megtervezésében és végrehajtásában, akár a felmerült helyzetek megoldásában. S ha a sebességről beszélünk, akkor az sem árt, ha van egy igen gyors és igen okos vízijármű, ami az operátorok munkáját segíti.

Azaz nem csak országok közötti, de hazai összefogás is kellett a sikerhez…

Úgy érzem, olyan, mintha időnként a „különlegesek” húznának magukkal dolgokat. Ahogy mi megyünk előre, más szakterületek is csatlakoznak hozzánk. Mint látható, itt is volt egy probléma, amit mindenképp meg kellett oldani. Jött a magyar elme, hazai szakemberek dugták össze a fejüket és a közös gondolkodásnak, munkának az lett a végeredménye, hogy a Magyar Honvédségnek van egy olyan minősített kommunikációs rendszere, ami „NATO SECRET” szintig működik. Ehhez azonban, még egyszer hangsúlyozom, 4-5 szervezet szakembereire volt szükség. A gyakorlaton részt vett a NATO alárendeltségében működő Nemzeti Telepíthető Híradó és Informatikai Század (DCM-E), amellyel azt próbáltuk ki, hogyan lehet őket „lehívni” a saját műveleti támogatásra. És a katonákon kívül meg kell említenünk a civileket is, akik rendkívül önzetlen módon minden segítséget és támogatást megadtak a gyakorlat sikere érdekében.

Volt-e olyan esemény vagy mozzanat, amire azt lehet mondani: „na, erre nem számítottunk”?

Ilyen volt az az eset, amikor egy városban a csoport „lebukott”, mert a szállásadójuk beszélt róluk. Ez az információ visszajutott a parancsnokságra is: rendben, a csoport kompromittálódott, állást kell váltani, akkor is, ha ez egyáltalán nem szerepelt a gyakorlat forgatókönyvében. A valóságban is előfordulhat ilyen, és mint már említettem, a szabad lefolyású gyakorlat „bája”, hogy az, ami megtörténik – az megtörtént. Vannak persze lehetőségek a befolyásolásra: olyan felderítő információkat adok, amik visszaterelik a dolgokat a megfelelő irányba, vagy éppen olyan műveleteket fognak ellenük végrehajtani, amelyek eredményeként visszatereljük őket a forgatókönyvhöz. Olyan azonban nincs, hogy na, most megállunk, ezt átugorjuk, ezzel nem foglalkozunk. Ennek megfelelően a gyakorlatvezetőségnek okozott komoly fejfájást, hogy honnan szerez egy másik biztonságos házat a csoportnak, nagyjából az előző környékén. Végül alig 24 óra alatt sikerült ezt is megoldani. Az ilyen mozzanatok miatt is gondolom azt: jó volt látni, hogy tényleg mindenki egy irányba dolgozott. Attól a pillanattól kezdve, hogy eldördült a startpisztoly, egészen a gyakorlat lefújásáig, minden zökkenőmentesen működött…

Ha már szóba kerültek a honvédség többi fegyvernemei is: ők már tudják, miért jó nekik is a különleges rendeltetésű dandár?

Úgy gondolom, hogy akinek meg kell értenie a különleges műveleti képességeket, az meg is érti ezt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyszerű velünk az élet. Mint egyszer egy beszélgetésen őszintén bevallottam dr. Benkő Tibor vezérezredesnek, a Honvéd Vezérkar akkori főnökének: hát, én nem lennék a saját főnököm, az egészen biztos…

Nekünk mindig nagy tempót kell diktálnunk, magunkkal és másokkal szemben is. 2008-tól kezdve az afganisztáni hadszíntér megkövetelte, hogy a hazai képzéseken, gyakorlatokon is olyan sebességgel történjenek események, ami ahhoz kellett, hogy nyugodtan tudjuk kiküldeni a katonáinkat. Ők a hadszíntéren olyan feladatokat hajtottak végre, amelyeket a filmekben látunk – vagy még ott sem. Veszteség nélkül tértünk haza, és ez csak a katonáinkon múlott, semmi máson. Én nem hiszek a szerencsében. Én a felkészítésben hiszek, abban, hogy tudnak improvizálni, hogy látják, mi történik és nyugodtan, úgy tudnak reagálni, ami ahhoz kell, hogy mindenki hazajöjjön. Ehhez kellett nekünk olyan tempót diktálni itthon, hogy a katonáinkat megfelelően fel tudjuk készíteni. Ne felejtsük el, hogy a szerepvállalásunk alatt négyhavonta érkezett egy új csoport a hadszíntérre. Van olyan különleges műveleti katonánk, aki hat - nyolc váltást teljesített. Úgy gondolom, hogy erről a ránk jellemző sebességről nem is tudunk lelassítani.

Már említettük 2024-et, első félévében az osztagok SOFEVAL-jával, majd a második félévben az összhaderőnemi JOINTEVAL-lal…

Most 2021 van. Az idei év második felén kívül összesen két évünk van arra, hogy mindent összecsiszoljunk, a nemzetközi törzset felkészítsük, kijussunk Nápolyba vagy Brunssumba, egyeztessünk az elvárásokkal kapcsolatban. 2022-ben lesz egy újabb Black Swan nemzetközi különleges műveleti gyakorlat, 2023-ban Jackal Cave. Így jutunk el végül, hogy ez az elit képesség a NATO rendszerében szolgálatot teljesítsen és régiós vezető szerepet töltsön be. Azt, hogy ez a képesség mennyire elit nem nekem kell meghatározni, de azt látni kell, hogy a Magyar Honvédségben minden fegyvernemből egy van – a nap végén mindenki a maga módján elit kell, hogy legyen, vagy arra kell, hogy törekedjen. A tatai harckocsi-zászlóalj katonája a Magyar Honvédség elit harckocsizója, a tüzérosztály az elit tüzére. A hódmezővásárhelyi vagy bárhol máshol szolgáló, hamarosan Lynx-szel felszerelt lövésze – elit lövészkatonája. Véleményem szerint a Magyar Honvédségnek a régiós, a NATO összehasonlítást kell tekinteni alapnak, amire a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program most megfelelő platformot biztosít. Mi egy speciális szegmens vagyunk a honvédségen belül, mi ebben próbálunk elit lenni.

Speciális szegmensnek speciális hajók is járnak… Miért kell a dandárnak, ahogyan egy Facebook-os hozzászólásban olvastam, „Minigun-os rocsó”?

A jó hír az, hogy a „Minugun-os rocsó” az valóban egy „kicsit” több annál, mint egy felfegyverzett rohamcsónak. A SOC-R egy kijuttatási, kiemelési platform, olyan kommunikációs eszközökkel, tűzerővel, ami ahhoz szükséges, hogy a katonákat a műveletek helyszínére biztonságosan eljuttassuk, majd onnan kivonjuk. Ha magára az egész hajóra tekintünk, akkor képességeket láthatunk: nagy sebesség, manőverezőképesség, 20 centiméteres merülés mélység, a vízbe belógó, sérülékeny hajócsavarok és kormánylapátok helyett vízsugár-hajtómű… Ezért van szükségünk ezekre a speciális vízijárművekre, nem a Minigun miatt! Jelenleg vízi szállítási feladatokra különböző méretű Zodiac motorcsónakokat használunk. A legnagyobb, félmerev testű PRO 850-esekkel 12 katonát lehet szállítani, nagy sebességgel. Azonban itt is gondot jelent a nagy teljesítményű, de a vízbe belógva sérülékeny motor jelentette alkalmazási korlát. Ezek a hajók igazából „szállító” eszközök, amelyek a műveleti feladatok támogatása mellett kiválóan alkalmasak katasztrófavédelmi feladatokra is, vagy egy válsághelyzet esetén dunai vagy tiszai járőrhajóként működjenek.

A SOC-R egy teljesen más képességcsomagot jelent. A fedélzetéről RQ-7 Raven távolról irányítható felderítőgép indítható. Olyan kommunikációs és navigációs berendezések vannak rajta, melyek segítségével éjjel-nappal képes támogatni a műveleteinket. Gyors, óránként 75 kilométerre képes, valamint megerősített testével képes gyakorlatilag mindenhol partot fogni. A háromtengelyes, tehergépkocsihoz csatolható, gyári utánfutóval bárhova elszállítható, így nincs az a röghöz kötöttség, mint az AM naszádoknál tapasztalható. Emellett nem zavarja majd az árvizeknél jelentkező bőséges uszadék, a jeges árvizek jégtörmeléke, így adott esetben a katasztrófavédelemi feladatokba is besegíthet. Összegezve: a SOC-R elsősorban a különleges műveleti csoportok kijuttatására –kiemelésére és támogatására alkalmas platform, míg a Zodiac-ok fő terepe a szállítás.

A hajókhoz kiképzés is jár majd?

Így van. A Black Swan 2021 gyakorlatra a hajókkal együtt Magyarországra érkeztek az ezeket egyedüli haditengerészeti egységként üzemeltető Special Boat Team-22 katonái is, akik a Mississippi állambeli NAVSCIATTS iskolában oktatják az SOC-R üzemeltetésével, javításával, taktikai alkalmazásával kapcsolatos ismereteket. Azok a magyar katonák, akiket eleve a tervezetten október – november hónapban érkező három hajó üzemeltetésére szántunk, gyakorlatilag egy négy hetes előzetes felkészítést kaptak itt a Dunán. Így nem kell tartani attól, hogy amikor ősszel megérkeznek a magyar hajók, akkor nem tudjuk majd azokat megfelelően használni. Nyilván a hajóparancsnokokat, illetve a technikus állományt továbbra is az Egyesült Államokban képezzük majd ki. A NAVSCIATTS üzemeltetői tanfolyamán már voltak kint magyar katonák, de a legtöbb tapasztalat mindig abból származik, ha közösen dolgozunk. Talán nem látszott a felvételeken, de az utolsó műveleteknél már a magyar katonák vezették a hajót és végezték a fegyverek kiszolgálását. Az amerikaiak részéről ez egy nagyfokú bizalmat jelentett, hiszen az ő hajóikat használtuk és ők ítélték úgy, hogy a katonáink felkészültek egy ilyen feladat végrehajtására.

A NAVSCIATTS azonban nem csak ezekről a hajókról szól…

Így igaz. Ez az iskola hagyományosan nagyon jó a kisalegységek vagy éppen a kezelőszemélyzet képzésében. Ők nem csak a SOC-R-ral foglalkoznak, hanem minden folyami vagy partközeli tengeri képességgel, amit a haditengerészet, illetve a partnerországok hasonló egysége használ. Ezeken a taktikai szintű képzéseken kívül az iskola pár éve indította a stratégiai vezető képzését, amelyet alapvetően regionális fókusszal indít, így van Európai, vagy a csendes-óceáni régióra fókuszáló képzés.

Váczi Norbert alezredes úrral közösen a NAVSCIATTS stratégiai szintű tanfolyamán vehettünk részt. Érdekesség, hogy abban az évben az európai tematikájú tanfolyam már lezajlott, így mi a csendes-óceáni térséggel foglalkozó, négy hetes kurzusra kerültünk be. Így elég széles spektrumban sikerült kitekinteni az ottani konfliktusokra és kihívásokra. Az egy hónap alatt tanultakból elsősorban azt tudtuk hazahozni, hogy milyen irányokba indult el a különleges művelet – stratégiai szinten. Itt a design thinking és a design planning módszertanokra gondolok, melyek a művetek tervezése területén hódítanak egyre inkább teret. A tanfolyamon ezeknek a nagyon gyors döntéshozatalra „kihegyezett” módszertanoknak a technikáját is tanították nekünk, s ezeket itthon is alkalmazni lehet majd a saját képességfejlesztésünk során.

Az egész tanfolyam legfontosabb mondanivalója az volt: ha nem tudom megverni az ellenfelet gondolkodási, döntési sebességben, akkor nincs is értelme nekikezdeni a harcnak, az összecsapás eldőlt. Azt azonban látni kell, hogy a design thinking és a design planning a jelenlegi katonai döntéshozatali folyamatokhoz képest egy teljesen más metódust követ, cserében gyorsabb. Sokkal, de sokkal gyorsabb. Számos szűrő kimarad vagy máshova kerül, így hihetetlen sebességgel lehet dolgozni.

Sikerült, hiszen 2019-ben önnek ítélték oda a NAVSCIATTS legjobb hallgatójának járó Distinguished Alumni-díjat.

Ez nem rólam és nem is magáról a tanfolyamtól szól. Ugyan az én nevem szerepel rajta, de ez a díj a Magyar Honvédségről, a különleges műveleti, rohamlövész, harctámogató, vagy kiszolgáló katonákról szól, akik nap, mint nap száz százalékot adva dolgoznak. Keményen és gyorsan – muszáj nekik...

Hogyan lehet errefelé lépni a különleges műveleti képességek fejlesztésénél úgy, hogy elkerülhető legyen az ismételt „szigetfejlődés”? Hogyan értethető meg a Magyar Honvédség más részeivel is a gyorsítás szükségessége – minden területen?

Én úgy gondolom, hogy ez a folyamat már elkezdődött a Magyar Honvédség más területein is. Hiszen a honvédségen belül is elkezdődött már a gondolkodás a küldetés alapú vezetésről (Mission Command), melynek célja ennek a vezetési filozófiának a megszilárdításra a szervezeten belül. Ennek elemei egyébként eddig is megvoltak, de a honvédség vezetésének ma már az egyik célkitűzése éppen ennek szélesebb körű alkalmazása.

A másik fontos lépés a megosztott műveletek koncepciója. Ennek értelmében a honvédség méreteit, lehetőségeit figyelembe véve, az erőközpontokra támaszkodva, gyors manőverelemekkel próbáljuk az ellenséget lassítani vagy megállítani. Ez a két, jelenleg is kidolgozás alatt álló koncepciót már alkalmaztuk hadijátékban, ahol ezeket próbáltuk a stratégiai gondolkodás szintjén „összerakni” és a lejátszás során a működésükről tapasztalatokat szerezni.

A megosztott műveletek meghonosítása fog minket „rákényszeríteni” arra, hogy a fent említett módszerek az előtérbe kerüljenek. Ugyanis ekkor arról van szó, hogy sebességben akarom megverni az ellenséges erőket, az erőközpontok közötti réseket nagy sebességű manőverrel kitöltve. A nagy sebességű manőver alapja azonban a nagy sebességű döntés. Én azt gondolom, hogy valamilyen szinten rá leszünk kényszerítve arra, hogy ez a sebességnövekedés globálisan, a Magyar Honvédség egészének szintjén is megjelenjen, ne csak a különleges műveletnél.

Váczi alezredessel mi ebből láttunk ízelítőt. Volt egy olyan nap a tanfolyam során, amely csak a design thinking-gel foglalkozott és utána minden stratégiai szintű feladatot ezzel a módszerrel kellett feldolgoznunk. Látványosan gyorsabb volt így a hagyományos módszertanok alkalmazásához képest.

Ez az amúgy a civil gazdasági életből érkező tudás Magyarországon is elérhető, itt is dolgoznak már a területet ismerő szakemberek. A NAVSCIATTS tanfolyamán is egy civil tanár tartott előadást erről a módszertantól. A négyhetes tanfolyam arra is nagyon jó volt, hogy ebbe a folyamatba belelássunk, s persze arra is, hogy kizökkenjünk az európai hadszíntérből, becsöppenve a Csendes-óceán térségébe. Az Egyesült Államok számára ma már egyértelműen ez az elsődleges hadszíntér, de mi, szárazföldhöz szokott magyarok, sokszor csak álltunk és néztünk nagyokat, hogy milyen kihívásokkal kell szembesülni az ott dolgozó különleges műveleti kollégáknak.

Ez azért magyar szemmel nézve erősen „Out of the box”- gondolkodás.

Így van! Ez megint egy olyan dolog, aminek a különleges műveletekre kell jellemzőnek lennie. Erős túlzással: mi azért tudjuk, hogy hol vannak a határok, hogy tudjuk, hol kell átlépni őket. Nem feltétlenül kell beszorítani magunkat egyetlen perspektívába és csak abban gondolkodni, hanem időnként el kell szakadni ettől és a saját árnyékunkat is átlépve kell megtalálni azokat a módszereket, amelyek sokkal hatékonyabbak. Kénytelenek leszünk, a kihívás itt van…

Forrás: https://honvedelem.hu/