2023. 06. 04.
Bulcsú
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Jótékonykodó kecskeméti katonák

Jótékonykodó kecskeméti katonák
2017. 12. 11., 10:29

Új segítőkre lelt a Kecskeméti Szent László Lions Club a Durgó Tamás őrnagy vezette Bács-Kiskun megyei toborzó iroda katonái személyében, hisz mostantól több esetben közös programokon fognak együtt jótékonykodni.

Az első kapcsolódási pont egy hétvégi esemény volt, a felnőtt értelmi fogyatékosok Mosoly klubjának Mikulási napi ünnepsége. A foglalkozáson résztvevő katonák a terem és az ételek előkészítésében, a kézműves foglalkozáson, a közös szórakozásban, táncban, az italok kínálásában és a takarításban segítették a kecskeméti „oroszlánok” és így a Mosoly klub munkáját.  

Mikulás várás a Mosoly klubban

Durgó Tamás őrnagy elmondta: „Nagy élmény és feltöltődés volt számunkra, hogy ott lehettünk a klubdélutánon. A kézműveskedés után, melyen segítettünk angyalkákat készíteni a karácsonyfára, közösen vártuk a Mikulást a mintegy 120 résztvevővel.  A várva várt ”Télapót” verssel, tánccal, dallal köszöntötték a jelenlevők, aki ajándékokkal hálálta meg a csodálatos produkciókat. A felajánlásoknak köszönhetően, finomabbnál finomabb falatok, gyümölcsök, üdítők elfogyasztása után a délutánt, mint mindig, fergeteges tánc zárta.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)
Munka közben Durgó Tamás őrnagy, Koncsik István a Kecskeméti Szent László Club elnöke és Gáldonyi Sándor százados

A Mosoly klub kiemelt támogatási pont a Szent László Lions Club életében

Koncsik István elmondta: „A Kecskeméti Szent László Lions Club és a Leo Clubjának fiataljai segítőként vesznek részt a felnőtt fogyatékosok nappali foglalkoztatójának, havonta egy alkalommal megrendezett klub délutánján, a Mosoly Klubon, amit az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Értelmi Fogyatékosok Nappali Ellátása működtet. A fiatalok önkéntesként kapcsolódnak a munkába, ahol megtanulják elfogadni a másságot, szociálisan és emberileg nyitottabbá válnak.”  

A Kecskeméti Szent László Lions Club több szálon kötődik a hadsereghez, hisz a jelenlegi zóna elnöke Bus Gábor ny. ezredes, aki 2011-ig a Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka volt, illetve a klub jelenlegi elnöke Koncsik István, aki a legnagyobb hazai katonai hírportálok (JETfly, Háború Művészete) tulajdonosa illetve több katonai alapítvány kurátora.

A Kecskeméti Szent László Lions Club 1997-ben alakult egy baráti társaság tagjaiból. Jelenleg 30 fő az aktív taglétszám, de több pártoló tagunk és tagjelöltünk is van. Céljaik azonosak a Lions mozgaloméval: Önzetlen segítséget nyújtani a sérült, beteg, elesett, boldogtalan embertársainknak, nemzetre, vallásra politikai beállítottságra tekintet nélkül.

A Lions Klubok Nemzetközi Szövetségét 1917-ben Chicagoban alapították, mára a világ legnagyobb humanitárius célú klubrendszerben működő szervezete lett. Alapításának egyik célja az I. világháborúban látássérült katonák megsegítése volt. A nemzetközi szövetség a világ 206 országban van jelen, 46 000 klubban mintegy 1,35 millió tagot számlál. Az ENSZ és a WHO felkérésére a mozgalom egyik fő célja 1925 óta a látás megóvása és a látásukban korlátozott emberek segítése. Hazánkban 39 klub működik közel 1 000 taggal.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-27 13:23:44
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.

  JETfly Magazin