Moszkva központjában péntekre (2016. április 29.) virradó éjszaka tartották meg a Győzelem napi katonai parádé első próbáját.
A főváros utcáin, a Vörös téren haditechnikai eszközök egész sora vonult fel, köztük a T-90-es és T-14 „Armata” harckocsik, páncélozott szállító harcjárművek valamint légvédelmi rakétarendszerek.
A gyakorlás miatt korlátozásokat kellett bevezetni úgy a metró-, mint a földfelszíni közlekedésben. A gyakorlást május 5-én és 7-én újra végrehajtják a kijelölt egységek.
Néhány nappal korábban, 2016. április 22-én éjszaka Jekatyerinburgban tartottak próbát, ahol a késői időpont ellenére is nagyon sokan voltak az utcákon, hogy megnézzék a felvonuló egységeket.
Forrás: lenta.ru