2023 februárjában megalakult a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt.-t (VIKI). Koncepciója szerint a VIKI a kettős hasznosítású, azaz polgári és katonai célra egyaránt alkalmazható technológiák feltérképezésére és annak védelmi célú hasznosításának támogatására hivatott. Az új szervezet feladatai között szerepel még a szaktárcák közötti együttműködés, a nemzetközi beágyazódás és a hosszútávú fejlesztési célkitűzések meghatározása is. Az új cég tulajdonosi jogkör gyakorlója a honvédelmi miniszter.
A programot dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a HM védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa irányítja, aki elmondta: az új szervezet a magyar haderőnek a képességfejlesztéseit támogatja, ezáltal egy sokkal ütőképesebb hadsereget létrehozva, továbbá a fejlesztéseken túl kiemelkedő gazdaságélénkítő szerepe is lehet Magyarországon.
A Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) a nemzetközi példák alapján eredetileg azért született meg, mert szükség van a már meglévő hazai és nemzetközi innovációs ökoszisztéma rendszer (egyetemek, kutatóintézetek, laborok, kis– és közepes vállalkozások), valamint a Honvédelmi Minisztérium összekapcsolására, a védelmi célra is fordítható duális célú kutatások leghatékonyabb megvalósításának érdekében – tette hozzá a miniszteri biztos.
Cél, hogy a VIKI által létrehozott új technológiákat – a piaci hasznosítás elősegítése érdekében – a Magyar Honvédség rendszeresítse. A miniszteri biztos szerint az új hazai fejlesztésű és gyártású high-tech, digitális eszközök hatással lesznek a hadviselés megvívására is, és támogatják egy modern és ütőképes hadsereg létrehozását. A magyar kormány szándéka, hogy egy 21.századi, high-tech haderőt hozzon létre, a veszélyek korában ugyanis csak a korunk kihívásainak megfelelő felszereltségű és felfogású haderő tud kellő elrettentő erőt képviselni, egyúttal megfelelni nemzetközi szövetségesi feladatainak is.
Porkoláb Imre hozzátette, a fejlesztések fókuszában az úgynevezett digitális katona áll, amely nem csupán az egyéni harcászati felszerelés és fegyverzet, hanem a katona kognitív képességeinek fejlesztését is szolgálja. Ezen felül a járműdigitalizáció keretében a már meglévő, illetve a modernizáció során beszerzésre kerülő eszközök továbbfejlesztése is zajlik a hazai kutatók és cégek bevonásával.
Kiemelt cél, hogy a VIKI a NATO jelenlegi innovációs ökoszisztémájába (DIANA) is beilleszkedjen, ezen felül az Európai Uniós források tekintetében az Európai Védelmi Alap (EDF) lehetőségeinek minél széleskörűbb felhasználását tegye lehetővé, egyúttal segítse a hazai vállalkozásokat a források kihasználásában – tette hozzá a miniszteri biztos.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye
Forrás: https://honvedelem.hu/