2023. 06. 02. péntek
Anita, Kármen
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megalakult az első tartalékos ezred

Megalakult az első tartalékos ezred
Art of WAR  |  2018. 10. 08., 12:28
Megalakult az első tartalékos ezred

Megalakult az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, amelynek csapatzászló-adományozási ünnepségét október 5-én, pénteken tartották a nyíregyházi Kossuth téren.

Az ünnepségen dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a felsorakozott 360 főnyi tartalékos állomány előtt elmondta: a katonák legfontosabb küldetése, hogy az ország és polgárai biztonságát szolgálják. Emlékeztetett, hogy az ezred tagjai az iskola és a munka mellett vállalták ezt a küldetést, s ezért elismerés, illetve köszönet illeti őket. Egyre többen vannak egyébként azok, akik a civil életük mellett a katonai szolgálatot is vállalják, s ezek az emberek hozzájárulnak a béke megőrzéséhez.

A miniszter szerint több példa is bizonyítja, hogy erre szükség van, hiszen Ukrajnában most is harcok dúlnak, s a Nyugat-Balkánon is csak időleges a béke, ennek biztosításában kiemelt szerepük van az ott külszolgálatot teljesítő magyar katonáknak. „Örömteli gondolat az, amikor azt látjuk, hogy a magyar emberekben érződik a haza iránti elkötelezettség, a haza iránti hűség és szeretet. Ez a mi dolgunk és kötelességünk, és meggyőződésem, hogy önök is azért vállalják ezt szolgálatot, mert egyet értenek ezen gondolatokkal. Legyenek erre büszkék, s arra a csapatzászlóra, amit Magyarország köztársasági elnöke adományozott önöknek, emeljék magasba és hirdessék, hogy Magyarország önálló szuverén ország, emberei békére és biztonságra vágynak” – fogalmazott dr. Benkő Tibor. Ez a biztonság függ például a Magyar Honvédségtől, a szövetséges erőktől, de leginkább a magyar emberek felkészültségétől, elkötelezettségétől és tenni akarásától – tette hozzá a miniszter.

Fotók: Dévényi Veronika

A miniszter után röviden beszélt Horváth András alezredes, az ezred parancsnoka, aki köszönetét fejezte ki a tartalékos katonáknak és családjuknak azért az áldozatvállalásért, amit munkájuk vagy tanulmányaik mellett hoztak. Az ünnepség a csapatzászló adományozásával kezdődött.

A csapatzászlót a köztársasági elnök nevében Szegő László dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal Katonai Főosztály vezetője, főhadsegéd adta át az új ezred parancsnokának. Ezután a névadó Vattay Antal altábornagy lánya, Vattay Eleonóra mint zászlóanya felkötötte a szalagot a lobogóra. A zászlót megszentelték, majd a téren felsorakozott katonák közül 160-an esküt tettek a haza védelmére.

 

Az ünnepség a nyíregyházi első világháborús hősök temetőjében folytatódott. A temetőben álló emlékműnél dr. Benkő Tibor, dr. Kovács Ferenc, a város polgármestere, Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök és az újonnan megalakult ezred parancsnoka koszorút helyeztek el, s lerótták kegyeletüket.

További fotókért kattintson a linkre!

 

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-27 13:23:44
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.

  JETfly Magazin