Miért nem lőtték le Észak-Korea rakétáit?

Légoltalmi szirénák harsantak fel Japán szerte 2017. szeptember 15-én, amikor egy Észak-Korea által indított rakéta száguldott keresztül a szigetlakó nemzet egén. Mihelyt a rémült polgárok beözönlöttek a bunkerekbe és az óvóhelyekre, a japán kormány hosszan informálta és biztosította a nyilvánosságot arról, hogy a lakosság megóvása érdekében minden lehetséges intézkedést megtettek. Az igazság azonban az, hogy a japán hadsereg lehetőségei korlátozottak voltak.

A kilövést helyi idő szerint reggel 06.59-kor észlelték. 07.06-ra a ballisztikus rakéta már áthaladt Hokkaidó sűrűn lakott szigete felett. A rakéta kevesebb, mint 2 percig volt Japán légterében, mielőtt 07.16-kor 2000 kilométerre keleti irányban becsapódott az óceánba.

Az első jelentések szerint a rakéta a 17 perces repülési ideje alatt 770 km magasságot ért el és 3700 km-t tett meg. Ez a hasonló paraméterekkel rendelkező HS–12 (Hwasong–12) típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta (Intermediate-Range Ballistic Missile – IRBM) alkalmazására enged következtetni.

Miért nem kísérelték meg a rakéta lelövését Japán „agyonreklámozott” elfogórakétáival? Az egyik lehetséges válasz szerint talán azért, mert ez a feladat meghaladta azok képességét.

Az Észak-Koreában történt rakétaindítást másodperceken belül észlelték. Az Amerikai Egyesült Államok korai figyelmeztető műholdjai az utóbbi időben folyamatosan figyelik Észak-Koreát és emellett kiterjesztett radarhálózat üzemel Dél-Koreában, a Japán-tengeren és Japán területén is.

Csak másodperceket vett volna igénybe Japán automatikus riasztó rendszerének aktiválása, amely a mobiltelefonokon megjelenő üzenetekkel és rögzített hangüzenetek rádióadókon és televíziós csatornákon keresztüli sugárzásával hajtja végre a lakosság riasztását.

A rakéta minden manőverének követése biztosított volt, a számítógépek pedig képesek a rakéta pontos repülési útvonalának kiszámítására. Mindezek ellenére elfogórakéták indítása nem történt meg.

Észak-Korea úgy indított ballisztikus rakétát, hogy tisztában volt azzal, hogy Japán fejlett Aegis rakétavédelmi rendszerrel felszerelt rombolóval rendelkezik a Japán-tengeren és Patriot ütegeket telepített a jelentősebb lakott területek és a katonai központok védelmére éppen az ilyen támadások elhárítása céljából.

Az augusztusi észak-koreai rakétakísérletet követően, Itsunori Onodera japán védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy a rakétát azért nem lötték le, mert azzal nem Japán területét vették célba. Azt is sugalmazta, hogy Japán és az Amerikai Egyesült Államok azzal a szándékkal nem lőtte le a rakétát, hogy tanulmányozhassák Észak-Korea ballisztikus rakétáinak képességeit.

Ennek ellenére vannak kétségek arra vonatkozólag, hogy a védelmi technológia alkalmas-e a feladatra.

A ballisztikus rakéta nagy sebességgel és nagyon magasan repült, a reakcióidőnek villámgyorsnak kellett volna lenni. Nem volt idő politikai döntéseket meghozni és a szövetségesekkel konzultálni. Éppen csak a „ravasz meghúzásához" elegendő idő állt rendelkezésre.

Lényegében egy lövedéket kellett volna lelőni egy másikkal, azonban a HS–12 rakétát annak sebessége és gyorsan elért magassága valószínűleg a japán és amerikai hajókra telepített a SM–3 (Standard Missile–3) típusú elfogórakéták hatótávolságán kívül helyezte.

A Hokkaidoi Chitose légibázison telepített Patriot PAC3 számára a ballisztikus rakéta valószínűleg elérhetetlen lett volna annak sebességi és a magassági paraméteri miatt. Ahogy azt nemrégiben Kingston Reif az Arms Controll Asssosiation igazgatója nyilatkozta a The National Interest-nek: „Nem vagyunk képesek nagy hatótávolságú ballisztikus rakéta (IRBM – Intermediate-range ballistic missile, 3500-5500 km hatótávolság), közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta (MRBM – Medium-range ballistic missile, 1000-3500 km hatótávolság), vagy kis hatótávolságú ballisztikus rakéta (SRBM – Short-range ballistic missile 1000 km alatti hatótávolság) elleni megsemmisítő tevékenységre azok gyorsítási szakaszában, mivel az túlmutat az SM–3 elfogó rakéta lehetőségein.

„A ballisztikus rakéták repülésének középső fázisán (Midcourse Phase) történő megsemmisítési lehetősége, függ annak a röppályától, az előjelzés idejétől és attól, hogy hol és mennyi rakétavédelmi képességű rendszer áll rendelkezésre az adott térségben.” Nem is beszélve a cél elvétésének a nyilvánosságra gyakorolt kedvezőtlen hatásáról, ami sokkal rosszabb mint egy újabb észak-koreai rakéta átrepülése.

A Japánban és Japán körül felvonultatott Patriot és Standard elfogó rakéták modernek, azonban korántsem a legkorszerűbb változatok.

Az új SM–3 Block IIA Standard rakéták gyorsabbnak, nagyobb repülési magasságot érnek el és pontosabbak is elődjeiknél, azonban így sem szerepeltek kiválóan az összes teszt alkalmával. Mivel a rakétatesztek általában optimális körülmények között történnek (sok esetben előre ismert a cél röppályája, az indítás ideje stb.) a valós alkalmazási környezet tovább csökkentheti az elfogórakéták megsemmisítési valószínűségét.

A Standard Missile egy új változata az SM–6 tesztjét hajtották végre augusztus 30-án egy rombolóról indítva, amellyel első kísérletre sikeresen megsemmisítettek egy közepes hatótávolságú rakétát, annak repülési ideje utolsó másodperceiben.

Emellett ott van még a Patriot légvédelmi rendszer utódjának szánt THAAD rendszer (Terminal High Altitude Area Defence – THAAD), ami mindezidáig a tesztek során 14 indításból 14 megsemmisítéssel büszkélkedhet. Ezt is hadrendbe állították Guamban és Dél-Koreában, de még ezt sem tesztelték alaposan a ballisztikus rakéták ellen.

A rossz hír az, hogy Észak-Korea sikeresen tesztelte az első interkontinentális ballisztikus 

rakétáját augusztusban. Úgy tűnik, hogy ez meghaladja a THAAD lehetőségeit.

Augusztusban a Phenjan bejelentette, hogy komolyan foglalkozik azzal a tervvel miszerint 4db Hwasong–12 rakétával intézne támadást Guam ellen.

A rakéta 18 perces röppályája áthaladna Japán Shimane-i, Hiroshima-i és Koichi-i közigazgatási területén mielőtt elérné a 2350 km-re lévő Guam-ot.

Az ilyen nyílt agresszió Egyesült Államokat is döntési helyzetbe hozza. Visszalőnek vagy nem?

„Amennyiben Kim Dzsong Un parancsot ad 4db Hwasong–12 típusú rakéta egyidejű indítására egy időben egy célra és az Egyesült Államok és Japán megkísérli azok lelövését, de nem sikerül mind a 4 rakéta megsemmisítése, azzal az Egyesült Államok védelmi biztonsága és annak hitelessége is súlyosan sérül. Bármely forgatókönyv szerint, amelyben akár csak egy ballisztikus rakéta is átrepül Japán légterén a rakétavédelmi képesség presztízs veszteséget szenved.”- állítja egy Észak-Korea rakétaképességeit elemző szakvélemény.

Tekintettel a Kim Dzsong Un nyilatkozataiban tetten érhető egyre intenzívebb háborús retorikára és arra a tényre, hogy nukleáris robbanófejek szállítására alkalmas rakéták repülnek át a légtere felett, Japán elnöke Shinzo Abe súlyos döntés előtt áll.

Meg kellene bíznia az „élesben” még soha nem bizonyított elfogó rakétákban, hogy védelmezze a népét, avagy fontolóra kellene vennie valami sokkal szélsőségesebb megoldást?

Az elmúlt hónapokban a japán kormány arról folytat vitákat, hogy szükséges-e a pacifista alkotmányuk módosítása annak érdekében, hogy megelőző csapás képességeket alakíthassanak ki és tarthassanak fenn.

Ezt a képességet diszkréten már elkezdték létrehozni az F–35 típusú ötödik generációs repülőgépek beszerzésével.

A további megelőző lépésekhez azonban – úgymint ballisztikus és cirkáló rakéták beszerzése – alkotmányos változások szükségesek.

A rakétavédelmi rendszerek esetleges korlátjainak tükrében egyre nagyobb jelentőséggel bír a megelőző csapás megvalósítására képes fegyverrendszerek beszerzésének, alkalmazásának kérdése.

Fordította: Halász Csaba őrnagy

Forrás: MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred