Mit jelent európai hadiipari vállalatnak lenni manapság?

A szerző felidézi, hogy az Európai Védelmi Ügynökség saját adatai szerint, az Unióban 2005 és 2007 közötti időszakban 11 milliárd euróval nőttek a védelmi kiadások, azonban ez a növekedés a gazdasági válság hatására megtorpant és 14 milliárd euróval még esett is 2013-ra. Innen – főleg a térséget érintő geopolitikai változásoknak köszönhetően – indult újra növekedésnek a 2013 – 2017-es időszakban és bővültek a védelmi kiadások 15 milliárddal.

Ezen extra források elméletileg többek közt azt a célt is szolgálják, hogy rajtuk keresztül bővüljön az európai hadiipari cégek kutatás fejlesztési portfóliója, de mint azt Fiott is megjegyzi; közismert, hogy sok európai kormány nem igazán tekinti ezt prioritásnak és csak bátortalan lépéseket tesznek a szektor dinamizálására.

Annak ellenére igaz ez, hogy az Európai Unió további jelentős forrásokat kíván a célra áldozni és a 2021 – 2027-ig terjedő időszakban újabb, 13 milliárd euró áll rendelkezésre a European Defence Fund-on keresztül.

Bár jelenleg az európai vállalati és kormányzati szereplők közül is sokan erős kapcsolatokat tartanak fenn Washingtonnal, többen így is üdvözölték a stratégiai autonómiát is jelentő, az európai védelmi ipart kiemelten kezelő programok megjelenését. A történeti összefüggések miatt ugyanakkor érdemes feleleveníteni, hogy az utóbbi években tapasztalt, az EU védelmi képességeinek bővítését célzó kezdeményezések nem tekinthetőek újdonságnak és nem előzmény nélküliek.

Ahogy a szerző emlékeztet rá, már 2003-ban, a European Defence Agency megalapításakor is ambiciózus programok indultak, és azokkal kapcsolatban is hasonló kérdőjelek fogalmazódtak meg. Különösen igaz ez akkor, amikor számos európai tagország egyszerűen nem tud csak az európai fejlesztésekre támaszkodni és szemben az amerikai lehetőségekkel, erősen függ a NATO kapacitásoktól.

Szintén figyelemreméltó, hogy bár vannak lendületes programok, mint a Future Combat Aircraft System vagy a Main Ground Combat System, ezek erősen kötődnek a francia – német tengelyhez és még így is számos, a követelményrendszert és az export szabályokat érintő kérdés tisztázatlan.

Nem beszélve arról, hogy bár az európai cégek jó évet zártak 2018-ban és sikerült nemzetközi piacokon is jól szerepelnie pár nagy hadiipari vállalatnak, a cégek nagyon különbözőképp látják a jövőjük az EU-s piacokon. Míg a nagy, multinacionális európai vállalatok üdvözlik az új kezdeményezéseket, a főleg egy-egy nemzeti piacra szállító cég közül sok jelentős mértékben az adott tagállam megrendeléseitől függ – következésképp vagy vonakodnak felbontani a már meglévő ellátási láncaik a nagyobb nemzetközi kooperáció érdekében, vagy már évtizedekkel ezelőtt kiléptek a nemzetközi piacokra és képesek állni a versenyt.

Emellett a kis- és közepes vállalatok is sokféleképp látják a jövőjük. Egyfelől vannak, akik számára komoly lehetőségeket rejtenek a közös, EU-s programok – a nemzeti piacok korlátozott méretei miatt –, míg mások számára aggodalomra ad okot, hogy a nemzetközi ellátóláncokba való belépésük következményeként, elveszíthetik meglévő szabadalmaik.

Ezzel összefüggésben a szerző megállapítja, hogy bár manapság a fő hívószavak a mesterséges intelligencia, a hiperszonikus meghajtás, vagy éppen a robotika, az EU messze alul finanszírozza ezeket a területeket, kiváltképp, ha ezek katonai fejlesztéseiről van szó. Mely tény, annak tükrében különösen aggasztó, hogy éppen a hadiipar az, mely képes ezen – akár hagyományos, polgári kereskedelmi piacokról elérhető –  technológiák hatékony, védelmi célú integrálására.

A Fiott külön kiemeli, hogy bár az európai kormányok jelentős összegekkel kívánják emelni a védelmi kiadásaik, strukturális kihívások nehezítik ezek hosszútávú fenntarthatóságát. Egyszerűen azért, mert míg a termékek összetettsége miatt, egy-egy fejlesztés egyre többe kerül, addig a rendelkezésreálló források hatékony elköltése miatt a vezetők kevesebb terméket és „svájcibicskaszerű”, többcélú megoldásokat keresnek. Ezek pedig nem segítik elő az európai védelmi ipar fejlődését, sem pedig azt a stratégiai önállóságot, amit az EU célként tűzött ki maga elé.

Ami pedig különösen nehezíti a helyzetet, az az, hogy a verseny a nemzetközi piacokon még csak most kezd éleződni. Kína belépése épp hogy csak elkezdődött és az Egyesült Államok is biztosítani látszik eleve erős pozícióit. A probléma innentől pedig politikai nem gazdasági; az európai kormányoknak el kell dönteniük, hogy az EU-nak pontosan milyen védelmi szereplőnek kell válnia. Enélkül ugyanis nehezen elképzelhető, hogy az Unió védelmiipara hatékonyan működjön és végül ismét csak csalódást fog okozni – zárja gondolatait Fiott.

Forrás: https://www.ifri.org