Miközben a közép-kelet-európai térség, benne Magyarország, a rendszerváltás utáni legnagyobb haderőfejlesztési és modernizációs programját viszi véghez, érdemes megnézni, hogy mik azok a védelmi képességek, melyek a nagyértékű beszerzések körüli viták közben elkerülik a döntéshozók és a közvélemény figyelmét.
Ezzel a kérdéssel foglalkozik Thomas-Durell Young napokban megjelent tanulmánya a térség védelmi költségvetéseiről és arról, hogy a modernizációval összefüggésben hogyan alakul ezen hadseregek készültsége és mozgósíthatósága.
A szerző, a kaliforniai Naval Postgraduate School, Europe Center for Civil-Military Relations program vezetője, fő szakterülete a védelmi tervezés és a közép-kelet-európai országok. A „Mit nem vesznek meg a közép-kelet-európai országok a védelmi költségvetésükkel?” című tanulmányában több fontos észrevételt tesz és megállapítja, hogy annak ellenére, hogy kvázi frontországokról van szó, a készültség és mozgósíthatóság sokszor nem szerepel a fontossági listák élén és a korábbi alulfinanszírozottság következtében több más képesség is kikopott.
Ezzel összefüggésben megjegyzi, hogy a probléma gyökere nem vezethető vissza csupán a rossz és nem megfelelően képzett vezetőkre, hanem mélyebb, még a korábbi sorkatonai szolgálaton alapuló rendszerről való átállás hiányosságai is fellelhetőek mögötte.
Más szóval, Közép-Kelet-Európában a tömeghadseregen alapuló rendszerről, szerződéses állományra való átállás ment végbe úgy, hogy kevés figyelmet kapott a mozgósíthatóság és bár az átmenet, mint ’feladat’ le lett tudva, ezen a téren még a nyugati országok sem mindig jeleskedtek.
A tanulmány több példán keresztül mutatja be a hiányosságokat. Külön tárgyalja a légierők, a haditengerészetek, valamint a szárazföldi csapatokkal összefüggő problémás területeket, melyek közt megemlíti a magyar pilóták nemzetközi viszonylatban alacsony repültóraszámát, a román haditengerészet új hajóinak alacsony felszereltségét, valamint a szlovák szárazföldi fegyveres erők még 2013-ban is rendkívül elavult technológiai színvonalát.
A térségre jellemző, általános problémaként említi meg a túl centralizált döntéshozatalt - ami egyben magába foglalja a költségvetések tervezését is -, valamint a készültség és mozgósíthatóság eltérő értelmezését. Megoldásként pedig a decentralizáltabb irányítási modellek elsajátítását és új, modernebb szervezeti kultúra bevezetését javasolja.
Forrás: https://rusi.org
