2023. 12. 05. kedd
Vilma
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Oroszország csapásmérő repülőerői mellett légvédelmi rendszereket is telepített Szíriába

Art of WAR  |  2015. 11. 11., 12:04

„Oroszország légi műveletei hátterének biztosítása érdekében légvédelmi rakétarendszereket is telepített Szíriába – jelentette be Viktor Bondarev tábornok, az orosz légierő parancsnoka egy, a Komszomolszkaja Pravda című bulvárlapnak adott interjú során.

"Oroszország nem csak vadász- és csapásmérő repülőgépeket, illetve helikoptereket, de légvédelmi rakétarendszereket is küldött a közel-keleti országba.” Ezt követően azzal folytatta, hogy a légvédelmi rendszerek telepítése azért volt szükséges, mivel a katonai tervezők számításba vettek „minden lehetséges fenyegetést.”

"Véleményem szerint a műveletek során bekövetkezhetnek olyan előre nem látott események, amelyek kezelése ilyen eszközöket igényel. Képzeljék el – tette hozzá példaként –, hogy egy katonai repülőgépet eltérítenek és egy szomszédos országba vezetnek, majd légi csapást vezetnek ellenünk (sic!). Nekünk pedig készen kell állni egy ilyen helyzet kezelésére.”

Viktor Bondarev tábornok, az orosz légierő parancsnoka

Egy meg nem nevezett forrás az orosz Interfax hírügynökségnek elmondta, hogy a Szíriába telepített légvédelmi fegyverzet között BUK és Pancir eszközök is találhatók. Ugyanezen forrás hozzátette, hogy a telepített orosz légvédelmi eszközök a határ izraeli oldalán tüzelőállásban lévő Vaskupola rendszer mentén kerültek elhelyezésre.

Az orosz légierő parancsnoka azt is elmondta, hogy mintegy ötven repülőgépet és helikoptert telepítettek Szíriába, pontosan annyit, amennyit a műveletek végrehajtása igényel és ebben a pillanatban nincs is szükségük többre. Kérdésre válaszolva azt is hozzátette, hogy egy orosz repülőgép által októberben végrehajtott török légtérsértésnek az volt az oka, hogy a repülőgép sűrű felhőben repült a török határ mellett, miközben a fedélzeti elektronika egy földi telepítésű légvédelmi rendszer radarberendezésének elfogási kísérletét jelezte. Erre válaszul hajtotta végre az orosz gép pilótája az ilyenkor szokásos elkerülő manővert, melynek során egy "kicsit besodródott" a török légtérbe, amit „az orosz fél tisztességgel elismert”.

Az Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító kapcsán nem túl pozitív hírnevet szerzett BUK légvédelmi rakétarendszer egy indítóállványa

A védelmi minisztérium korábban az üggyel kapcsolatosan azt a tájékoztatást adta, hogy az orosz gép által október 3-án elkövetett légtérsértés alapvető oka a rossz időjárás volt. A NATO által komolynak minősített esemény kapcsán kiadott török tájékoztató szerint az orosz repülőgép akkor hagyta el a légteret, miután a török légvédelem két riasztott F–16 típusú vadászrepülőgépe elfogta.

Fordította: Könczöl Ferenc alezredes

Forrás: MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
2023-10-09 12:00:02
Magyar-román légi kutató-mentő gyakorlaton vettek részt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár katonái. A 2002. október 17-én Aradon megkötött kétoldalú megállapodás alapján évente megrendezett kutató-mentő gyakorlat célja a békeidőszakban bajba jutott katonai légijármű-személyzetek felkutatása és mentése.
2023-10-06 10:14:31
Jövőbemutató, életmentésre alkalmas technológiát mutattak be a 4iG Csoport tagvállalatai – a Vodafone Magyarország és a Rotors & Cams – október 3-án, a Balatonon. A drónos vízimentést az Internet Hungary-n, Magyarország egyik legfontosabb szakmai konferenciáján szemléltették.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 04., 09:56
Fegyvernemi ünnepéhez közeledve – az MH Légierő Parancsnoksággal közösen – szakmai konferenciát rendezett az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred december 1-jén.
2023. 11. 30., 10:06
A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek.
2023. 11. 29., 16:38
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 29., 13:32
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.