Sapkadivat - A csapatszellem megtestesítője

Rendszeresített katonai fejfedőként az első világháború után vált népszerűvé, de szélesebb körben (és színválasztékban) igazából a 20. század közepétől terjedt el. Ma már olyan közkedveltté vált, hogy alig akad hadsereg a világon, ahol ne használnák.

E népszerűségnek többféle oka van: egyfelől olcsó, könnyen kezelhető (például vállszalag alá, vagy zsebre gyűrhető, kis helyet foglal), ugyanakkor – színválasztéka miatt – látványos viselet, amely képes közvetíteni a csapatszellemet, amire egy katonának múlhatatlanul szüksége van ahhoz, hogy a katonai közösség tagjának érezhesse magát. A barett által kifejezett „elit közösségi tudat” elsősorban a második világháborús brit ejtőernyősök bordóvörös és az SAS (Special Air Service – Különleges Légi Szolgálat) homokszínű fejfedőjére vezethető vissza. Ezt a két elitalakulatot másolva alkották meg a világ számtalan hadseregének különleges erői a saját barett-színeiket. (a US Army „zöldsapkásai” és homokszínű barettes rangerei, zöld barettes francia idegenlégiósok, kék barettes szovjet légideszantosok stb.) A színskálán néha egészen különös színek is feltűnnek, mint a fehér (francia indokínai ejtőernyősök), a sárga (portugál különleges csoportok az angolai háború idején) vagy a lila (az izraeli hadsereg Givati dandárja). A barettek színei egyes hadseregekben fegyvernemenként, más hadseregekben alakulatokként változnak, a lényeg, hogy a színes fejfedő optikailag „feldobja” a terepszínű harci ruházatot és alkalmas a csapatszellem azonnali, látványos és könnyen azonosítható megjelenítésére. 

A Magyar Néphadsereg ruhatárába a barett szintén az „elit” megkülönböztető jeleként került be: a felderítők/ejtőernyősök számára az 1970-es díszszemle alkalmával kétlépcsős rendszerben akartak barettet bevezetni: a kimenő és díszruházathoz vörös, a hadigyakorló ruhához a gyakorlóruha anyagából készült zöld színűt. A tervezőket feltehetően a Német Nemzeti Néphadsereg ejtőernyőseinek fejfedője ihlette meg; ők narancsvörös/szürke kombinációban hordták. Az ötletet azonban végül elvetették és csak az 1975-ös díszszemlén debütált az egységesen zöld ejtőernyősbarett, amelynek viselését ekkor köznapi/kimenő ruházathoz még nem engedélyezték. A fejfedő beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a katonák körében elfogadottá és népszerűvé vált, így került sor 1987-ben a sötétkék változat bevezetésére a hadihajós állomány számára. Az ifjúság honvédelmi nevelésében is szerepet kapott a fejfedő, 1982-ben nyilvánvalóan azért vezették be a honvéd kollégisták új egyenruhájához a zöld barettet, hogy ezzel is ösztönözzék a fiatalokat a katonai pálya választására.

Az igazi áttörés azonban a rendszerváltozás utáni Magyar Honvédségben következett be – 1993-tól a páncélosok fekete, 1996-tól a műszakiak zöld barettet kaptak, 2000-ben szóba került a barett általános fejfedőként történő bevezetése, de ezt akkor végül elvetették. A döntés ellenére e sapkatípus „menetelése” nem állt meg: a 2000-es években skarlátvörös barettet kaptak a tüzérek, a légvédelmi tüzérek majd a katonai rendészek. Rövid ideig – kísérleti jelleggel – barna barettet hordtak a különleges díszelgő csoport katonái. Ugyancsak rövid ideig zöld barettet viseltek egyes egészségügyi szervezetek misszióban és idehaza is.

A hivatalosan rendszeresített barettek mellett szintén a 2000-es években terjedtek el a nem hivatalosan viselt változatok, elsősorban a tiszti hallgatók körében (például tüzérek: skarlátvörös, felderítők: fűzöld, híradók: sötétkék), jelezve ezzel a leendő tisztek igényét és pozitív hozzáállását a kérdésben. Jóllehet a hallgatói baretteket hivatalosan nem rendszeresítették, azóta is folyamatosan használatban vannak.

A nemzetközi katonai divathoz történő alkalmazkodás igényét mutatja, hogy a külszolgálatot teljesítő lövészkatonák számára rendszeresítették ugyan a lövészjelvényes fűzöld barettet, de elvileg ez csak a missziókban viselhető. Óhatatlanul fölmerül a kérdés, hogy ami külföldön jó, az itthon miért nem? A missziókból hazatérő állomány, amennyiben lehetősége nyílik rá, természetesen hazai területen is hordja „missziós” fejfedőjét.

Ugyan a barett praktikus katonai sapkaként nem jöhet számításba (ily módon a tábori sapka helyettesítésére nem alkalmas), hiszen a fejfedőkkel szemben támasztott alapvető követelményeknek (napsütés, eső és hideg elleni védelem) nem tesz eleget, ugyanakkor – mint említettük – a katonák lelkesednek érte, egyrészt mert mindennapi viseletként kényelmes, másrészt mert színes megjelenésével biztosítja a „moráljavító” hangulatot. Külső szemlélő számára az ilyesmi talán haszontalannak és feleslegesnek tűnhet, de az efféle „moráljavító” részletek fontosságát és hasznosságát a katonák és a haderő számára egyáltalán nem szabad lebecsülni. Az Egyesült Államok hadseregének „zöldsapkásai” (US Special Forces) például évtizedes harcot folytattak különleges fejfedőjükért, amelyet a hadsereg vezetése kezdetben egyáltalán nem akceptált, tekintettel arra, hogy az amerikai viseleti hagyománytól idegennek, ellátási szempontból pedig a tömeghadsereg öltözködési rendszerére ártalmasnak tekintették. John F. Kennedy elnök személyes közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy a hadsereg álláspontja megváltozzon.

Az elmúlt évek tapasztalatai és az alulról jövő kezdeményezések hatására (legutóbb éppen az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred részéről merült fel, hogy különleges műveleti alakulatként „saját” barettet szeretnének) megfontolásra érdemesítik e viselet szélesebb körű bevezetését a Magyar Honvédségben. 

Magyar Honvéd 2017. június/Baczoni Tamás

Forrás: honvedelem.hu