2024. 10. 14. hétfő
Helén
: 401 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Stoltenberg: a NATO kibővíti iraki kiképző misszióját

Stoltenberg: a NATO kibővíti iraki kiképző misszióját
Art of WAR  |  2020. 02. 13., 15:22

A NATO-tagországok arról egyeztek meg, hogy a katonai szövetség átveszi az iraki katonák és biztonsági erők képzési feladatainak egy részét az Egyesült Államok vezette koalíciótól - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a szövetséges országok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásának első munkanapját követően február 12-én, szerdán.

Sajtótájékoztatóján a főtitkár azt mondta, hogy a képzési feladatok átvételéhez nem feltétlenül szükséges a misszióban részt vevő katonák számának növelése. Arra figyelmeztetett, hogy a tartósnak bizonyult erőszak és instabilitás sok szenvedést okoz a Közel-Kelet térségében, amely hozzájárul a menekültválság kiszélesedéséhez, valamint a terrorizmus okozta fenyegetést is táplálja. A misszió kibővítése elengedhetetlen annak eléréséhez, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ne tudjon visszatérni és megerősödni a területen – húzta alá. Elmonda, a NATO Irak kérésére tartja fenn képzési misszióját. A katonai szövetség csak akkor és addig marad Irakban, ameddig azt a kormány is így akarja – tette hozzá.

Stoltenberg Afganisztánnal összefüggésben arról számolt be, hogy a védelmi miniszterek egyetértettek azon békés erőfeszítések támogatásában, amelyek előkészíthetik az utat az afgán felek között létrejövő tárgyalásokhoz. A kormányellenes muzulmán tálib felkelőknek ehhez azonban bizonyítaniuk kell, hogy hajlandóak és képesek az erőszak megfékezésére – húzta alá.

A miniszterek megállapodtak, hogy tovább vizsgálják, mi továbbit tehetne a NATO a terrorizmus visszaszorítása, valamint térség biztonsága és stabilitása érdekében, megteremtve azzal a tartós béke feltételeit – tette hozzá a főtitkár.

Végezetül arról tájékoztatott, hogy a miniszterek szerda esti munkavacsorájuk keretében megbeszélést folytatnak a NATO és az Európai Unió közti együttműködésről. A miniszteri találkozón első alkalommal vesz részt Josep Borrell, az Európai Unió (EU) új kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Forrás: https://honvedelem.hu/

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
2024-05-28 13:25:58
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
2024-05-24 10:15:38
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

A Royal International Air Tattoo szervezői bizonyára már évekkel ezelőtt elővették az eseménynaptárt: milyen évfordulót illene megünnepelni 2024-ben? Nem volt nehéz dolguk.

  NÉPSZERŰ HÍREK