A NATO Kiemelt Éberségi Tevékenység Harccsoport (HUN eVA BG) részeként amerikai, horvát, olasz és montenegrói katonák érkeztek hazánkba július végén, illetve augusztus elején, hogy a Magyar Honvédség kijelölt erőivel együtt elkezdjék a közös munkát.
Az integrációs tréning és a kisalegységek összekovácsolását követően, valamint az időjárás függvényében éleslövészet végrehajtása után, a köteléknek augusztus végére kell elérnie a kezdeti műveleti képességét, majd a harccsoport a tervek szerint a szeptemberi Brave Warrior gyakorlaton demonstrálja teljes műveleti képességét.
A NATO Kiemelt Éberségi Tevékenység Harccsoport katonáinak a veszprémi Újmajor bázis ad otthont. A többnemzeti kötelék fogadására alkalmas tábor felkészültségét többször is megtekintő Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese elmondta: a Magyar Honvédség továbbra is vezető és keretnemzetként adja a gerincét ennek a képességnek.
„Egy magyar gépesített század, egy harckocsi század, egy tüzérüteg, merev és forgószárnyas technikai eszközök, JTAC-képesség, valamint a különleges műveleti és a rendész képességek továbbra is elsősorban magyar vezetés alatt állnak. Ezt egészíti ki egy olasz, egy amerikai és egy török század – utóbbiak nem jönnek el Törökországból, ott gyakorlatoznak és ott fogják elérni a készenlétet –, valamint egy montenegrói szakasz. Horvát részről pedig különleges műveleti és katonai rendész képességek érkeztek hazánkba” – fogalmazott az altábornagy. Hozzátette: a nemzetek közötti együttműködés a korábbi tapasztalatoknak, közös gyakorlatoknak köszönhetően zökkenőmentes, de természetesen minden többnemzeti művelet más és más. Negyedéves egyeztetés előzte meg azt, hogy a nemzetközi erők végül megérkeztek az MH Bakony Harckiképző Központ által magas színvonalon előkészített újmajori táborba. Az olasz század hadfelszerelése egy C-130-as Hercules típusú közepes teherszállító repülőgép fedélzetén az MH Pápa Bázisrepülőtérre érkezett, majd onnan átrakodást követően közúton jutott el a táborba.
Mint ismeretes, még tavaly decemberben döntött úgy a NATO, hogy az orosz harci tevékenység ellensúlyaként a szövetség keleti szárnyán meg kell erősíteni a katonai jelenlétet, ezért – a korábban megalakított előretolt állomásoztatás mintájára – előretolt harccsoportok létrehozására kérték fel Bulgáriát, Szlovákiát, Romániát és hazánkat. A Magyar Honvédség nemzeti alapon szervezett, megerősített zászlóalj harccsoportot állított fel, amely február 23-ra érte el a NATO által is elfogadott készenlétet. Az orosz-ukrán háború hatására márciusban külföldi partnerekkel bővült a nemzeti képesség, így a harccsoport többnemzetivé alakult át.
További fotók a linkre kattintva érhetőek el!
Forrás: https://honvedelem.hu/