2023. 12. 11. hétfő
Árpád
: 381 Ft   : 354 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

VIDEÓ: Nagyszabású katonai parádé Pekingben

VIDEÓ: Nagyszabású katonai parádé Pekingben
Art of WAR  |  2019. 10. 02., 11:38
VIDEÓ: Nagyszabású katonai parádé Pekingben

A Kínai Népköztársaság megalakulásának 70. évfordulóján nagyszabású katonai parádét tartottak 2019. október 1-jén, kedden a kínai főváros, Peking szívében található Tienanmen téren.

Az eseményen részt vett Hszi Csin-ping kínai elnök, aki a kormányzat több magas rangú tagjával, valamint Csiang Zö-min és Hu Csin-tao korábbi elnökökkel együtt vonult be az egykori császári palota Mennyei Béke Kapujának (Tienanmen) nevezett bejárata fölött húzódó mellvédre, ahol 1949. október elsején Mao Ce-tung, az ország egykori vezetője kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot. A kapuval szemben, amely fölött ma is Mao portréja látható, a több mint 440 ezer négyzetméteres Tienanmen tér fekszik. A térre vezető Csang’an sugárúton csaknem 15 ezer katona és több száz hadi jármű sorakozott fel.

Hszi Csin-ping ünnepi beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a népköztársaság születéséhez, és az elmúlt hetven évben megvalósított fejlődésének. A kínai elnök azt mondta: Kína a békés fejlődés útján marad, folytatja a kölcsönös előnyöket biztosító együttműködések stratégiáját, és további nyitást fog végrehajtani. „Folytatjuk a munkát a világ minden népével annak érdekében, hogy az emberiség közös jövőjét biztosító közösséget alakíthassunk ki” – hangsúlyozta.

A kínai Népi Felszabadító Hadsereg elkötelezett az ország szuverenitásának, biztonságának, a fejlődéséhez kapcsolódó érdekeinek védelme, valamint a világ békéjének fenntartása mellett – fogalmazott Hszi. Szót ejtett Hongkongról is, ahol hónapok óta tömegtüntetések zajlanak: „az előttünk álló úton ragaszkodnunk kell a békés újraegyesülés, valamint az „egy ország, két rendszer”, elveihez, és fenn kell tartanunk Hongkong és Makaó hosszú távú virágzását és stabilitását”.

 
 

Ezután a kínai haderő különböző csapatai vonultak fel. A sort a hadsereg legidősebb és legnagyobb létszámú ágának számító, 1927-ben megalakított szárazföldi erő katonái indították, de elmasíroztak a Mennyei Béke Kapuja előtt egyebek mellett a most bemutatkozó, a stratégiai támogatás biztosítására életre hívott szakasz katonái, akárcsak a félkatonai, fegyveres rendőrség, a kínai ENSZ-békefenntartók, valamint a hadsereg különböző osztagaiban szolgáló katonanők és a női milícia is.

A parádén 160 katonai repülőgépet és 580 hadi felszerelést vonultattak fel. Számos fegyvert első alkalommal mutattak be: a légierők legújabb, Z-20-as típusú helikoptere, a H-6N típusú, hazai gyártású stratégiai bombázó repülőgép, valamint a H-6K típusú, szintén kínai fejlesztésű közepes és hosszú hatótávolságú bombázó is kedden debütált. A legnagyobb szenzációt azonban a Dongfeng 41-típusú, interkontinentális ballisztikus rakéta jelentette, amely egyes szakértői vélemények szerint szinte az Egyesült Államok bármely pontját képes elérni.

A katonai bemutató után mintegy százezer ember, köztük diákok, élmunkások, az 56 nemzetiség képviselői, valamint Kínában élő külföldiek vonultak fel.

Forrás: https://honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 23., 11:17
Az összecsukható konténereket fejlesztő és gyártó, magyar tulajdonban lévő Continest Technologies Zrt. kanadai leányvállalata, valamint a vízkezeléssel foglalkozó kanadai Innocorps által vezetett Circular City konzorcium nyerte el a Kanadai Védelmi Minisztérium (DND) Védelmi és Biztonsági Innovációs Programja (IDEaS) által kiírt Pop-Up City verseny kétmillió dolláros fődíját – közölte a Continest az MTI-vel.
2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023-11-16 13:09:33
„Bemutattuk, hogy a Magyar Honvédség felkészült, képes angol nyelven műveletet vezetni és olyan új típusú, új gondolkodásmódot igénylő eszközt is rendszerbe tud állítani, mint amilyen a PzH 2000-es” – mondta dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke Bakonykútiban, november 15-én, szerdán.
2023-11-16 10:02:20
Észak-Korea 2023. szeptember 6-án bocsátott vízre egy erősen módosított Romeo-osztályú tengeralattjárót a sinpói Pongdae Tengeralattjáró Gyárban. A Hero Kim-Gun-ok jellegzetessége, hogy alaposan megnagyobbított tornyába tíz rakétaindító csövet telepítettek, amelyekből legalább két különböző típusú fegyver bocsátható fel.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-31 14:21:36
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 11., 13:20
Az olasz harckocsik és önjáró lövegek észak-afrikai bevetéseiről is olvashatunk dr. Számvéber Norbert: Páncélosok a sivatagban – Páncélos-hadviselés Észak-Afrikában, 1940-1943. című könyvében, amelyet december 15-én mutatnak be a Bálna Honvédelmi Központban.
2023. 12. 07., 11:43
„Hát persze, hogy az volt az első feladat hajnali négykor, hogy ússzak át a folyón” – írja naplójában a svédországi SERE Instruktori kiképzésről Ádám János törzsőrmester, az MH Altiszti Akadémia Speciális Felkészítő Részleg kiképző altisztje.
2023. 12. 06., 10:20
A vezérezredes tájékoztatása szerint a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy az alakulatoknak önállóan, akár váratlan helyzeteket is megoldva kellett gyakorolniuk az országvédelmi feladatokat együttműködve a közigazgatással és a NATO-erőkkel.
2023. 12. 05., 15:36
A szakkiképzés területén szolgálók számára megtartott állománygyűlésen Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének arról beszélt, hogy jelentősen változik a Magyar Honvédség kiképzési programja, annak metódusa.

  JETfly Magazin

Olvasóink már jól ismerik a sok-sok éve működő JETfly Webáruházat, melyben repüléshez kapcsolódó relikviákat, illetve ruházati termékeket rendelhetnek meg. A kínálat folyamatosan bővül, mutatjuk a legfrissebb ajánlatokat, melyek a közelgő ünnepek kapcsán is szép ajándékok lehetnek!