2017. 09. 23. szombat
Tekla
: 310 Ft   : 258 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Antant attak - Kanadai részsiker

Art of WAR  |  2017. 07. 06., 09:42

A francia–brit erők nagy reményekkel indított 1917-es tavaszi offenzívája az első világháború korábbi éveinek forgatókönyve szerint zajlott: a német vonalakat nem sikerült áttörni, s a csupán méterekben mérhető előrenyomulásnak hatalmas ára volt.

Apró siker, hogy a támadás első szakaszában a brit hadsereg részeként harcoló kanadai csapatok mindössze négy nap alatt elfoglaltak egy olyan hegygerincet, amelynek bevételével az antant két éven keresztül hiába próbálkozott.

Az antant hadvezetése azt tervezte, hogy 1917 tavaszán-nyarán valamennyi fronton közel egyszerre mér újabb hatalmas és most már valóban döntő csapást az ellenségre, véget vetve ezzel az első világháborúnak. A legnagyobb erejű, egyben a legjelentősebb offenzívát a nyugati hadszíntéren tervezték indítani, áprilisban. Ott (a franciák akaratának megfelelően) az Arras és Reims között félkörívben húzódó frontvonal (a „könyök”) hajlatainak kezdeténél készültek akcióra. A franciákra az alsó (Soissons és Reims között, az Aisne folyónál), míg a britekre a felső részen (Arras térségében) várt a feladat, hogy áttörjék a német állásokat. Mivel a támadás fő erejét a franciák adták, ezért az összehangolt, de egymástól légvonalban mintegy 100 kilométer távolságra végrehajtandó hadművelet előtt a brit expedíciós erőket – az azt irányító Sir Douglas Haig tiltakozása ellenére – a francia főparancsnok, Robert Nivelle tábornok alá rendelték. E döntés aztán nem csekély súrlódást okozott a felek között. 

A brit és a kanadai tüzérség 20 napon át „puhította” a Vimy-hegygerincen berendezkedett németeket.

A meglepetésre építve

Nivelle az áttörést új taktikával tervezte elérni; a siker kulcsát a meglepetésben, a gyorsaságban, továbbá a tüzérség és a gyalogság tökéletes együttműködésében látta. Erőit az ellenség elől rejtve akarta csoportosítani, hogy a támadás meglepetésszerű legyen, melynek eredményeként a németek nem tudják majd időben a megfelelő helyre irányítani tartalékaikat. Az offenzívát hatalmas erejű, de rövid ideig tartó ágyúzással gondolta felvezetni, amellyel egy viszonylag szűk területen, de nagy mélységben kívánta lerombolni az ellenséges állásokat. A támadáskor pedig szorosan a gyalogság előtt haladt volna a tüzérségi tűz, hogy elpusztítsa a németek második, esetleg harmadik vonalát is. Nivelle úgy vélte: ha az így keletkezett réseken a támadók gyorsan áttörnek, megsemmisíthetik a német főerőket.

E taktika gyengéje az volt, hogy túlságosan is a meglepetés erejére épített. Egy viszonylag kisebb támadást elő lehetett készíteni titokban, de ilyen hatalmas méretűt már aligha. Több ezer ágyút, több tucat hadosztályt nem tudtak a németek számára láthatatlanul mozgatni, majd meglepetésszerűen harcba küldeni. Ha pedig az ellenség értesül arról, hol várható nagyobb támadás, akkor tartalékait a kritikus hely közelében csoportosíthatja, mindezen felül a frontnak azon a szakaszán újabb védelmi vonalat is kiépíthet, ahová visszavonulhat. Ráadásul legújabb terveivel az amúgy is védelmi harcokra készülő német hadvezetés – amely csak 1917 második felében, soraik rendezése után szándékozott támadást kezdeményezni – jelentős mértékben csökkentette Nivelle esélyeit a sikerre. A védelem első és második vonala közti távolságot ugyanis a korábbi 2–4 kilométerről 4–10 kilométerre növelték. Az antant hatalmas erejű tüzérségi előkészítése elpusztíthatta az első vonalat, de a 10 kilométerre lévő másodikat már nem. Így a németek az oda betörő antant gyalogságot feltarthatták addig, amíg tartalékjaik megérkeznek.

Mindezek tetejébe a német hadvezetés tudomást szerzett az áprilisi francia–brit támadásról, s 1917. március 16–19. körül titokban visszavonta erőit az Arras, illetve a Soissons közelében fekvő Laffaux között kiépített, jobban védhető Siegfried-állásba (Hindenburg-vonalba), lerövidítve ezzel a frontot. Az előnyök sora ugyanakkor ennyiben nem merült ki: az új állások nagyobb tartalékok összevonására adtak lehetőséget, egyben biztosították a gyorsabb átcsoportosítás lehetőségét is.

A nyugati hadszíntér antant-hadosztályainak felét a nagy tavaszi offenzívára vonták össze: 90 gyalog- és 11 lovashadosztály, 7361 löveg, 1400 repülő, illetve 240 tank várta a támadás kezdetét. Egyharmaduk Arras térségében, kétharmaduk pedig az Aisne folyónál összpontosult. Velük szemben a németek az előbbi szakaszon 22 hadosztállyal, 1016 löveggel és 200 repülővel rendelkeztek, míg az Aisne-nél 41 hadosztályt, 2431 löveget és 640 repülőt állítottak csatasorba. A sikeres védekezéshez azonban ez is elegendő volt.

A hegygerincről visszatért kanadai katonák.

Támadás húsvét hétfőn

A britek támadása, az arrasi csata 1917. április 9-én, húsvét hétfőn kezdődött meg. Az előző évben a Somme folyónál vívott összecsapás után ismét megjelentek a harctéren a tankok, de most jóval nagyobb számban. Az első napon – a frontvonal teljes szélességében szétosztva – összesen 60, az április 11-i roham során pedig 21 lánctalpas segítette a gyalogságot.

Az április 9-i offenzíva egyik fontos célpontja az Arrastól északra húzódó Vimy-hegygerinc volt. Ezt a hadászati fontosságú helyet a britek és a franciák két éven át hiába próbálták elfoglalni. Ezúttal a brit haderő részeként harcoló négy kanadai hadosztályra várt a feladat, hogy bevegye a nyugati hadszíntér egyik legerősebben védett pontját, ahonnan a németek az egész környéket ellenőrzésük alatt tarthatták.

A kanadai csapatok parancsnoka, az amúgy angol származású Julian Byng altábornagy a siker érdekében egy teljesen új támadási stratégiát dolgozott ki. Tanult a brit hadvezetés Somme-nál elkövetett hibáiból, ezért ő semmiképp nem akarta gyalogságát szoros alakzatban rohamra vezényelni a géppuskákkal jól védett német állások ellen. Úgy gondolta, hogy a szörnyű tűzerővel szemben hatékonyabb, ha katonáit 10–10 fős egységekbe, rajokba rendezve küldi csatába. E rajokat kiképezték a harctéren történő gyors és önálló előrehaladásra, továbbá a menet közbeni tüzelésre is: mialatt az egyik egység katonái erős tűzzel lekötik az ellenséget, a többiek megtámadják és megsemmisítik a célpontot. E taktika sikeréhez ugyanakkor a német géppuskákéhoz hasonló tűzerővel rendelkező fegyver kellett. A választás a léghűtéses, 47 lőszer befogadására alkalmas dobtárral felszerelt Lewis golyószóróra esett, amely nemcsak támadáskor, hanem a védelemben is hasznosnak bizonyult. Aránylag kis tömege miatt a fegyver mozgatásához és működtetéséhez egy ember is elég volt, ugyanakkor megfelelő tűzerőt biztosított ahhoz, hogy az elfoglalt terepszakaszt tartani lehessen az erősítés beérkezéséig.

A kanadai és a brit tüzérség már 1917. március 20-tól lőtte a Vimy-hegygerincet; egymillió lövedék hullott az ellenséges állásokra a támadás napjáig. Akkor, vagyis április 9-én reggel 5.30-kor vette kezdetét az ágyúzás, de ezúttal a gyalogság is megindult a német lövészárkok felé. Négy kanadai hadosztály tört előre, s bár jelentős veszteségeket szenvedtek, a szemben álló fél ellenállását legyőzve már az első napon birtokba vették a hegygerinc nagy részét. Az ütközet ezt követően még három napig tartott; az utolsó célt, a Givenchy-en-Gohelle falunál található erődített dombot április 12-én foglalták el a támadók. A németek ezt követően visszavonultak az Oppy és Méricourt települések között kiépített védelmi vonal mögé. A harc során 3600 kanadai esett el, 7000 pedig megsebesült. Német részről 4000 katona került hadifogságba; halottaik, sebesültjeik számáról ugyanakkor nincs adat.

Will Longstaff festménye a „Vimy-hegygerinc szellemeinek”, vagyis a területért vívott harcban elesett kanadai katonáknak állít emléket. Fotó: archív

A szokásos forgatókönyv

Április 16-án a franciák szintén megindultak az Aisne folyónál, ahol a háború során először bevetették tankjaikat is. Azon a napon 132 Schneider típusú harcjárművük kapcsolódott be a támadásba, míg május 5-én 32, illetve további 16 Saint Chamond. A britektől eltérően a franciák az első vonal áttörése során nem használták tankjaikat, azok csak akkor jutottak szerephez, amikor a tüzérség már nem tudta segíteni a gyalogságot. Ekkor megjelentek és tűz alá vették az ellenséges állásokat. Tehát inkább a mozgó tüzérség szerepét töltötték be, s különösen a német ellenlökések felfogásában bizonyultak hatásosnak, de mivel a francia lánctalpasokat az ágyúk által megkímélt ellenséges állások ellen vetették be, veszteségeik nagyok voltak.

Az alapos előkészületek, illetve a harcba küldött hatalmas számú katona és haditechnikai eszköz ellenére az antant nagy tavaszi offenzívája a szokásos forgatókönyv szerint zajlott. Bár több helyen benyomultak a német állásokba, és néhány kilométerrel vissza is szorították az ellenséget, az áttörés sehol sem sikerült. Május közepéig mind nagyobb erők bevetésével támadtak, eredménytelenül. A körülbelül egy hónapos küzdelem mindkét oldalon óriási áldozatokat követelt. Arrasnál a britek 142 000, míg a németek 85 000 katonát vesztettek. Az Aisne-nál a franciák vesztesége 250 000, a németeké pedig 163 000 ember volt. Feltűnően sok német (49 000 fő) esett hadifogságba; a háború során ez volt az első alkalom, hogy a császári haderő katonái nagyobb számban adták meg magukat.

Persze a másik oldal sem lehetett boldog, hiszen az aisne-i támadás kudarca és a hatalmas veszteségek nyomán a francia hadseregben rendkívül súlyos válság alakult ki. 1917. május 15-én Nivelle távozni kényszerült a főparancsnoki posztról, helyébe az addigi vezérkari főnök, Henri Philippe Pétain lépett, az ő beosztását pedig Ferdinand Foch örökölte. A krízis ugyanakkor nem csak a hadvezetést érintette. Az elhúzódó háború szülte mind nagyobb elégedetlenség, illetve a hatalmas véráldozatokat követelő támadások miatti felháborodás hirtelen felszínre tört a katonák körében. Zavargások kezdődtek, melyeket Pétain terrorral és demagóg ígéretekkel szerelt le, de ezt követően hadseregét még hónapokig nem tudta támadásba küldeni. Csak augusztusban kezdeményezhetett kisebb akciókat, komolyabb hadműveletekre azonban az év végéig sem volt képes.

A francia hadsereg válságát a németek nem tudták kihasználni. Egyrészt hírszerzésük késve jelezte annak valóságos méretét, másrészt – és ez a döntőbb – a britek nyári, flandriai támadásai, illetve az antant más hadszíntereken végrehajtott offenzívái nem tették lehetővé, hogy a francia vonalak ellen nagyobb erőt összpontosíthassanak.

Magyar Honvéd 2017. május/Feith László

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017. 09. 18., 11:14
Idén a migrációs válsághelyzet kezelésében és a terrorizmus elleni harcban való részvételt is gyakorolják a szerb és a magyar hadihajósok.
2017-09-14 10:12:11
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma a napokban szerződést kötött az MD Helicopters vállalattal, miszerint az USA további 150 darab MD-530F Cayuse Warrior típusú, felderítő-harci helikoptert vásárol Afganisztán részére.
2017-09-07 13:17:17
Az Egyesült Államok haditengerészete a többi nagy hadiflottával ellentétben nem állított hadrendbe csatacirkálókat, pontosabban fogalmazva csak majdnem, mivel közbeszólt a nemzetközi politika.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 09. 21., 11:16
A szakértő szerint nem várható fegyveres konfliktus Észak-Korea és az Egyesült Államok között.
2017. 09. 19., 09:34
Nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a bőrében, s ebből a hadsereg is rengeteget profitáljon.
2017. 09. 15., 11:41
Észak-Korea újabb rakétát bocsátott fel Phenjan egyik külső kerületéből keleti irányba, a rakéta átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaidó felett, majd a Csendes-óceánba csapódott – jelentették péntekre virradóra a hírügynökségek.
2017. 09. 12., 14:02
Visszautasította kedden Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) újabb, ellene hozott szankciós határozatát, és azt üzente az Egyesült Államoknak, hogy hamarosan soha nem tapasztalt szenvedésben lesz része.

  JETfly Magazin

A brit védelmi miniszter, Michael Fellon a napokban arról számolt be, hogy kollégájával, Khalid bin Mohammad Al-Attaiyah katari védelmi miniszterrel, szándéknyilatkozatot írtak alá 24 darab Eurofighter Typhoon eladásáról.