A TOLDI I. harckocsi

A trianoni békeszerződésben a győztes hatalmak jelentős mértékben korlátozták a magyar haderő létszámát és technikai fejlesztésének lehetőségét. Többek között megtiltotta páncélosalakulatok felállítását, ezzel mérhetetlen hátrányt okozva a többi országgal szemben. A fejlődéshez komoly lehetőséget adtak a szomszédos államok, amikor 1938-ban a beldi konferencián hozzájárultak a Magyar Honvédség fejlesztéséhez. Mindaddig a hadseregnek, gépjármüszázadok fedőnév alatt mindösszesen 150 darab olasz 35. M Ansaldó kis harckocsija állt hadrendben.

 A „babakocsi” gúnynévre hallgató Ansaldót elsősorban képzésre használták

A Toldi I. könnyü harckocsi

Az 1938-as év volt tehát a fejlesztés lehetőségének első éve. A hadvezetés a költségtakarékosság és természetesen a nemzettudat erősítése érdekében ragaszkodott ahhoz, hogy magyar gyártmányú jármüvekkel lássák el a páncélosalakulatokat. Magyar tervezésü jármü fejlesztésére és tesztelésére nem állt rendelkezésre elegendő idő, így egy már bevált típus gyártási jogának megvásárlása mellett döntöttek. Ennek fényében esett a választás a svéd Landsver cég által kifejlesztett L-60-as típusú könnyü harckocsira. A 155 LE-s, 8 hengeres motorral ellátott, 8,5 tonnás, 4,75 méter hosszú, 2,14 méter széles és 1,8 méter magas jármü megfelelt a magyar igényeknek. A 13 mm-es mellső és oldalfalpáncél-vastagság is elegendőnek tünt. A lánctalpakat négy nagy futógörgővel látták el, mely a járóképességet növelte, és a karbantartást jelentős mértékben könnyítette. Az L-60-as egyik érdekessége volt, hogy a fordulást nem a hagyományos botkormánnyal, hanem kormánykerékkel lehetett végrehajtani. A kormánykerék elfordításával a lánctalp féke müködésbe lépett. Minél jobban elfordult a kormány, annál lassabban forgott a lánctalp. Hátrányt jelentett, hogy a páncélos nem volt képes „sarkon fordulni”, csak egy 8 méter átmérőjü körben tudott íven fordulni. A háromfős kezelőszemélyzetből a vezető a torony előtt balra, a homloklemez mögött kapott helyet. A parancsnok és a toronylövész a forgatható toronyban helyezkedett el.

Jól látható a négy futógörgő, valamint a páncéltest korszerü vonalvezetése

A harckocsi forgótornyában lévő 20 mm-es gépágyút és a párhuzamosított géppuskát nem vásárolták meg, mert a hozzájuk való lőszerek a Magyar Honvédségben nem voltak rendszeresítve. Helyettük egy hasonló vagy jobb tüzerővel rendelkező fegyvert kellett keresni. Két fegyvert lehetett ebben az időben számításba venni. A haditechnikai intézet javaslatára a 20 mm-es nehézpuska mellett döntöttek. A döntést a könnyü harckocsi rendeltetése is indokolta, hiszen ezt a jármüvet felderítésre, üldözésre, kisebb helyi ellenállások felszámolására, hasonló páncélozottsággal rendelkező ellenséges jármüvek leküzdésére kívánták rendszerbe állítani. Eldöntésre várt még a párhuzamosított géppuska kérdése is. A haditechnikai intézet a 8 mm-es Gebauer géppuska beépítését javasolta.

     A párhuzamosított fegyverek és a lőszer-javadalmazás mellett kevés hely maradt a parancsnok, valamint a toronylövész számára

A módosításokat követően az L-60-as a Magyar Honvédségnél a 38 M. Toldi könnyü harckocsi típusnevet kapta. A Honvédelmi Minisztérium 1939. február 6-án 40-40 páncélost rendelt a MÁVAG-tól és a Ganz gyártól. A magyar páncélosgyártás első gyöngyszemét 1939 augusztusában adták át Toldi I. néven, hiszen már a gyártáskor kiderült: további módosításokkal még hatékonyabbá tehető. Az orosz fronton bebizonyosodott, hogy nem felel meg a kor követelményeinek, páncélzata minimális védelmet sem nyújt, tüzereje az ellenséges páncélosoknak a legkisebb kárt sem okozza. A hadszíntéren csak felderítésre alkalmazták (a képen egy frontra vonuló Toldi látható).