2023. 09. 30. szombat
Jeromos
: 391 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Izraeli Merkavák a Gázai övezetben

Art of WAR  |  2006. 08. 25., 07:50

Izraeli katonák csütörtök hajnalban behatoltak a Gázai övezetbe, ahol egy rajtaütés során elfogták a Hamász egyik helyi vezetőjét, testvérét pedig megölték. Palesztin diplomaták attól tartanak, hogy a zsidó állam a Hezbollahhal folytatott libanoni harcokat követően most teljes erővel a Gázai övezetre összpontosít. A képen látható harckocsitípus is részt vett az akcióban. Ha tömegesen megindulnak, nehéz őket feltartóztatni.

A tankokkal és nehézfegyverzetü helikopterekkel fedezett izraeli katonák Abasan térségébe vonultak be, ahol ezt követően heves harcok bontakoztak ki. A harcokban az izraeli hadsereg néhány Merkava nehéz harckocsija is részt vett.

Korábbi felvétel egy Merkava harckocsiról harc közben

A Merkava harckocsikról röviden, általánosságban

Ez a típus már régóta szolgálatban áll a közel-keleti államban, története egészen a 60-as évekig vezethető vissza. Ebben az időben az izraeli hadsereg páncélosainak gerincét a brit Centurion, az amerikai Sherman és az M48-as harckocsik adták. Az 1967-es közel-keleti válság után rá kellett ébrednie a hadvezetésnek, hogy az eddigi beszerzési útvonalak bedugultak, egy saját tervezésü jármüvet kell rendszerbe állítani. A tervezés katonai irányításával Tal tábornokot bízták meg. A terveket 1977-ben mutatták be, majd 1979-ben a sorozatgyártás is beindult. Az első izraeli harckocsi a Merkava (vagy Chariott) nevet kapta. Egyes becslések szerint 1982-ig 250 darab készült el az első generációs Merkavákból, melyet még ebben az évben a Dél-Libanonban müködő szíriai egységek ellen be is vetettek.

 A Merkava 1 a T-62-esek és T-72-esek félelmetes ellensége volt 

A Merkava felépítését különlegessé teszi a teljes elejét elfoglaló motor, hütőrendszer, üzemanyagtartályok és a váltómü. Ennek köszönhetően a vezető a lövegtorony bal elejében kapott helyet. Az öntött és hegesztett elemekből álló torony a felépítmény hátulsó szegmensében helyezkedik el. A torony jobb oldalában a parancsnok és az irányzó, a vezető mögött pedig a töltőkezelő ül. A lövegtorony dőlésszöge miatt jó páncélvédettséget biztosít. Védettségét növeli a kis keresztmetszeti felület, aminek köszönhetően nehéz kilőni. A páncél típusára vonatkozó adatokat az izraeli hadsereg titkosan kezeli. A felépítmény hátsó részét tartalék lőszerek számára alakították ki, azonban szükség esetén négy hordágy is elhelyezhető benne, vagy tízfős deszant szállítására is alkalmas. A jármü speciális éjjellátó eszközökkel van felszerelve. Találat esetén automatikus tüzvédelmi vegyvédelmi rendszer növeli a kezelőszemélyzet biztonságát. A fő fegyverzete egy 105 mm-es huzagolt csövü löveg, mely többfajta lőszer kilövésére alkalmas. Ezek közül a legveszélyesebb az APFSDS-T M111 lőszer, mely a libanoni harcokban a T-62 és T-72 harckocsik homlokpáncélján úgy hatolt át, mint forró kés a vajon.  A harmadik és negyedik generációs jármüvekbe már 120 mm-es sima csövü löveget építettek.

 A Merkava 3 már 120 mm-es löveggel volt felszerelve

A löveg 20°-ig emelhető, és -8,5°-ig süllyeszthető. A mozgatást elektrohidraulikus rendszer teszi könnyebbé. A menet közbeni pontos célzást egy menetstabilizátor, míg a gyors tüzvezetést az Elbit tüzvezetési rendszer biztosítja. A viszonylag kis teljesítményü motor miatt a kortársaihoz képest nagyon lassú, és a teljesítmény-tömeg aránya sem a legjobb. A 8,35 méter hosszú, 7,45 méter széles és 3,72 méter magas harckocsi csak 60 km/h-s sebességre képes.

 Vajon lesz ellenfele a sivatagban ennek a modern harci szekérnek?

Végül nem szabad elfelejtenünk, hogy a második világháborút követően a páncélosgyártáshoz szükséges harci tapasztalatok terén Izrael az élen járt. A folyamatos háborús helyzet rákényszerítette, és kényszeríti máig, hogy a páncélosai a lehető legmodernebbek legyenek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 27-én jelentették be, hogy a cseh kormány jóváhagyta 24 db, ötödik generációs F-35A típusú harci repülőgép megvásárlását, mellyel leváltják 14 gépes JAS 39C/D Gripen flottájukat.

  NÉPSZERŰ HÍREK