A Turán II. és a Turán III. nehéz harckocsi

A Turán I. bevetésére az 1941. évi harcokban került sor. Az első összecsapás során kiderült, hogy páncélzata nem tudott ellenállni a szovjet páncéltörő eszközöknek, illetve a 40 mm-es ágyú nem okozott kárt a jól páncélozott ellenséges harckocsikban. Az is kiderült, hogy a magyar harckocsi futómüve gyenge, komolyabb manőverezésre alkalmatlan. Természetesen azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez volt a Magyar Honvédség legmodernebb eszköze, és továbbfejlesztésében komoly lehetőségek rejlettek.

A Turán II. 75 mm-es rövid csövü lövege előrelépést jelentett

Ezt ismerte fel a hadvezetés, amikor azt kérte, hogy az eredeti tervtől a négy gyártó cég térjen el, és a 40 mm-es ágyú helyére építsen be egy 75 mm-es harckocsiágyút. A megrendelő a gyártás folyamatosságának fenntartása érdekében azt is kérte, hogy a löveg kicserélése miatt a jármü egyéb paraméterein ne változtassanak. Továbbá szükségesnek látták a páncélzat vastagságának növelését is. A feladat megoldása a Ganz Waggon és Gépgyárra, valamint a Weiss Manfréd gyárra várt. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a torony méretének módosítása nélkül a löveget eredeti hosszában nem tudták beépíteni, azt le kellett rövidíteni. Természetesen ezáltal a lövedék hatótávolsága és pontossága is csorbát szenvedett. A páncélvastagság növelését talpalással oldották meg. A torony homloklemeze 50 mm-ről 75 mm-re, az oldalfalak 25 mm-ről 35 mm-re növekedtek.  A módosításokkal a harckocsi súlya 1 tonnával lett több. A motor teljesítményét növelni nem tudták, és erősebb erőforrás beépítésére sem volt lehetőség, így a menetteljesítmény tovább romlott. A Turán II. típusjelzéssel lajstromba vett jármüből 130 darabot rendelt a hadsereg, melyet a két gyár megosztva készített el.

A torony és az oldalpáncél védettségét köpenylemezekkel növelték

A harctéren kiderült, hogy a cső rövidsége miatt az ellenséges harckocsik közelébe kell férkőzni ahhoz, hogy a találat pontos és hatásos legyen. A páncél gyengesége miatt ez sok kockázattal járt. Természetesen az is bebizonyosodott, hogy a löveg eredeti hosszának megtartásával egy hatékony fegyvert alkothatnak. Ennek érdekében kezdődött meg 1943-ban a Turán III. terveinek kidolgozása. A torony méretének növelése, minden tiltakozás ellenére, szükségessé vált. A páncélzat 80 mm-re való átalakítását nem tudták maradéktalanul megoldani, így az 75 mm-es maradt. A hosszú csövü változatot már perforált, 8 mm-es köpenylemezzel akarták felszerelni. A hadsereg vezetőinek tetszését olyannyira elnyerte, hogy a harctéren lévő Turánokra is rendeltek. A kiérkező köpenylemezeket a harctéri javítóegységek szerelték fel a jármüvekre. A torony köpenylemezét 250 mm-re a toronylemeztől rögzítették. Az oldalanként négy darabból álló oldalsó köpenylemezeket pedig a kocsitesttől 580 mm-re helyezték el. A Turán III. súlya így 23 000 kg lett, a motor teljesítménye 11,2 LE-t csökkent, mivel a motor teljesítményének növelésére ez esetben sem volt idő.A Turán III.-ból egyetlen prototípus készült el. A teszteléseken, illetve a próbalövések során jól vizsgázott. A motor teljesítménye gyengének bizonyult, de összességében hatékony harceszköznek tekinthető. Magyarország 1944-es német megszállása után már nem volt lehetőség további harckocsik gyártására.

Turán III. egyetlen elkészült darabja a Ganz gyár udvarán 

A magyar harckocsifejlesztések minősítése általában negatív, azonban a körülmények figyelembevétele szükséges a helyes következtetések levonásához. A magyar hadiipar az I. világháborúban kevés tapasztalatot szerzett a harckocsigyártásban, és a trianoni békeszerződés korlátozásai miatt ezt a két világháborúban nem is fejleszthette tovább. A német „szövetséges” teljesen elzárkózott német típusok gyártási jogának átadásától. A saját páncélos gyártása szükséges volt, de a rendelkezésre álló idő kevésnek bizonyult kiforrott típus kidolgozásához. A még itt meg nem említett és némely esetben csak tervekben létező magyar harcjármüvek bizonyítják a magyar hadiipar gyors fejlődését.