A második világháború leghíresebb szovjet harckocsija a T-34-es volt. Kevés szó esik azonban arról a típusról, mely Sztálin nevét örökölte, és amely a világháború után gyártott „T” harckocsik alaptípusának tekinthető.
A szovjet hadvezetés számára 1943 elején már világossá vált, hogy a T-34-es közepes harckocsik mellett korszerü nehéz harckocsik harcbavetésére is szükség van. Ugyan a KV-1 és a KV-2 páncélosok valamelyest eleget tettek ennek az elvárásnak, de ez a két típus nem volt korszerü. Sztálin elé a 1943. év végére 21 nehézharckocsi-tervet terjesztettek. Sztálin vonakodott az új eszköz gyártásának beindításától, hiszen a T-34-esek sikerei mellett a KV-1-esek is komoly eredményeket értek el. Az új német Tigris és Párduc harckocsik megjelenése azonban véleményének megváltoztatására késztette. A KV-1-esek 85 mm-es löveggel történő ellátása mellett egy teljesen új jármü tervezéséhez kezdtek. A tervezésnél a KV-13 alvázát vették alapul. Az áttervezett alváz páncélvastagságát növelték, és törekedtek a páncéltest ferde síkú kialakítására. Az első prototípus minden mutatójában felülmúlta a KV-t. A jármü 85 mm-es löveggel került ki a gyárból, és a JSZ-85 (Joszif Sztálin) típusnevet kapta.
A JSZ-1 törzse még hasonlított a KV-1-esre
A kurszki csata során kiderült, hogy a 85 mm-es ágyú nem bír a Tigrisek páncélzatával. Miután a 100 mm-es BS-3 és a 122 mm-es A-19 löveget beépíthetővé tették, azonnal megkezdték a tüzelési próbákat. A 100 mm-es hatékonyabbnak bizonyult, de a 122 mm-es át tudta ütni a Párduc homloklemezét, ezért ennek beépítése mellett döntöttek. A 122-es mellett szólt még, hogy az előállítása egyszerübben kivitelezhető volt, és a hozzá szükséges lőszer gyártására is több üzemet mozgósíthattak.
A 122 mm-es löveg már jó volt, de a páncél gyengének bizonyult
Az így elkészült JSZ-1-es már hatékony ellenfele volt a német nehéz páncélosoknak, de a tervezők még mindig nem voltak elégedettek. A páncélvastagság további növelésével és a homlokpáncél meredekebbé tételével egy modernebb felépítményt alakítottak ki. Az új törzs kibírta a 88 mm-es páncéltörő löveg 1000 méternél kisebb távolságról leadott lövését. Ezzel szemben saját lövege 1000 méterről áthatolt a 160 mm-es páncélzaton is. A tervek között szerepelt még a torony áttervezése is, azonban a költségekre és időhiányra hivatkozva ezek a munkálatok elmaradtak.
A JSZ-2-es kinézete is tekintélyt parancsoló
Harci körülmények között azonban az SZJ-2 számos hiányosságára fény derült. A torony módosításának elmaradása miatt a jármü csak 28 lövedéket tudott szállítani. A probléma súlyosságát növelte, hogy a löveg percenként 2-3 lövés leadására volt képes. További gondot okozott, hogy a 122 mm-es löveg 600 méternél nagyobb távolságról képtelen volt áttörni a Párduc harckocsi homloklemezét, ezzel szemben a JSZ-2-es homloklemezének keményre edzését - az eljárás bonyolultsága miatt - nem tudták megoldani.
JSZ-2-esek bevetés közben
A harci tapasztalatok, valamint az elszenvedett sérülések vizsgálata során szerzett információk ismeretében kezdték el a JSZ-3 fejlesztését. A tervezőcsoport egy szokatlan vonalvezetésü homlokpáncél terveit terjesztette be. A két darabból álló homloklemezt fordított V alakban döntött síkban hegesztették össze.
Jól látható az ék alakú homlokpáncél
Ennek köszönhetően a homloklemez, a páncélvastagság is bizonyos mértékig csökkenthetővé vált, így a jármü súlya is csökkenhetett. Az átalakítás következtében a törzs becsapódó lövedékkel szembeni ellenálló képessége is növekedett. Gyökeresen átalakították a tornyot is. A régi helyére egy nagyobb tepsi formájú tornyot építettek, melynek köszönhetően a lőszer-javadalmazást is növelni tudták. A ferde síkok által a torony védettsége is megnőtt.
Mintha csak a T-54-es tornyát látnánk
Az első mintagépet 1944 októberében mutatták be. A bemutatót G. K. Zsukov és A. M. Vasziljevszkij marsallok tekintették meg, akik a harckocsi sorozatgyártása mellett tették le a voksukat. Az első példányok 1945 elején kerültek a csapatokhoz. Több forrásban található arra vonatkozó utalás, hogy a JSZ-3-asok részt vettek a Berlin elfoglalásáért vívott harcokban.
Bevagonírozott JSZ-3-asok
A harckocsiból a gyártás befejezéséig (1946 közepe) 2311 darabot készítettek. Egészen a 60-as évek közepéig hadrendben állt, igaz, több módosításon esett át. Kicserélték a megbízhatatlan, nehezen kezelhető motort, és módosították a törzset is.
Ma már csak a múzeumok látványossága a JSZ páncéloscsalád