56 fegyverei: Budapest utcáin főpróbáztak az új szovjet páncélosok

A szovjetek által használt T-34/85-ös és a JSZ-3-as a világháború végére elveszítette vezető pozícióját. A németek Király Tigrise és az amerikaiak M-41-ese, valamint M-47-ese minden tekintetben korszerübbnek számított. A hidegháború arra késztette a szovjet pártvezetőket, hogy ebben a fegyverkezési versenyben lépést tartsanak a nyugati hatalmakkal. Komoly hátrányban voltak, hiszen a szocialista blokkon belül önzetlen és őszinte segítségre senkitől sem számíthattak. A modernizációs törekvések első terméke a T-44-es volt, melyet 1945 és 1946 között gyártottak, a T-34-es lövegét és tornyát felhasználva. Számos újítást vezettek be, többek között a keresztbe fordított motort itt próbálták ki először. Minden próbálkozás ellenére a T-44-es kudarcot vallott.

A T-44-es harckocsi

A következő lehetőség a JSZ-3-as jól eltalált tornyában rejlett.  Ezt a „serpenyő” kialakítású tornyot vették alapul az új harckocsi tervezésénél. Ez a felfordított lábasra emlékeztető forma eltérítette a becsapódó gránátokat. A felépítményen komoly változtatásokat eszközöltek, melynek köszönhetően a harckocsi súlya 46 tonnáról 36 tonnára csökkent.

 Jól látható a tepsi alakú forma

Ennek ellenére a páncélvédettség nem romlott, sőt inkább előnyére változott. A törzs homlokpáncélja és a torony eleje 100 mm-es, míg a lövegpajzs 170 mm-es páncéllemezt kapott. A Christie-rendszerü futómüvet 5 nagyméretü torziós rugózású, egyenlőtlen elrendezésü futógörgő alkotta, melyek a visszafutó görgők szerepét is betöltötték.

 Az első és a második futógörgő közötti távolság nagyobb, mint a többi görgő esetében

A tankot az 570 LE-s V-2-54 típusú, 12 hengeres dízelmotor hajtotta. A motor teljesítménye elegendő volt arra, hogy a jármüvet 52 km/h-s sebességre gyorsítsa. A motor üzemanyag-fogyasztása elképesztő: a 812 literes üzemanyag-kapacitás 400 kilométer megtételét tette lehetővé, azaz a motor kilométerenként több mint két liter gázolajat fogyasztott.A JSZ 122 mm-es lövege helyett egy 100 mm-es löveget építettek be. A tengerészeti lövegből kifejlesztett típus 16 kilogrammos lövedékét 1000 m/s torkolati sebességgel lőtte ki, és az 1000 méter távolságra lévő 185 mm-es függőleges páncélzatot is átütötte. A löveghez később kifejlesztett, páncéltörő robbanó gránát már a 380 mm-es páncél átütésére is alkalmas volt, 2500 méteres távolságból. A harmadik generációs ürméret alatti páncéltörő lövedék, amely 1420 m/s torkolati sebességgel kilőve, szintén 2500 méterről átütötte a 200 mm-es páncélzatot, és a reaktív páncélzat sem jelentett ellene védelmet.

 A 100 mm-es löveg hatékonyabb volt, mint 122 mm-es elődje

A harckocsioszlop látványa is elrettentő   

A löveg mellé egy 7,62 mm-es géppuskát építettek be. A vezető búvónyílása fölé egy 12,7 mm-es légvédelmi géppuskát szereltek. A toronyban kapott helyet a parancsnok, a töltő-kezelő, valamint az irányzó is.A korai változat tüzvezető rendszere egyszerü optikai irányzékból és célkeresztből állt, azonban ez a 40-es évek végére teljesen elavult. A tüzvezető rendszeren kívül a másik gyengéje a zsúfolt torony volt, melynek következtében csak 34 lőszert tudott magával vinni. Továbbá hátrányt jelentett, hogy a löveget -4° alá nem lehetett kitéríteni.   

 A T-54-esekre ez a szomorú vég várt

A szovjet hadvezetés azt hitte, hogy a T-54-es minden hadszíntéren megállja a helyét. 1956. november 4-én a magyar forradalom leverésében szerzett tapasztalatok azonban csalóka képet adtak. Az elkövetkező háborúkban, ahol a két nagyhatalom fegyverei csaptak össze, bebizonyosodott, hogy a T-54-es harckocsik már rendszerbe állításukkor elavultak. Ennek ellenére 1949 és 1981 között több mint 50 000 darabot gyártottak belőle, és a 80-as évek elejéig ezek jelentették a Varsói Szerződés tagállamainak legfőbb fegyverzetét.