Áthidaló megoldás - Száraz lábbal a túlpartra

A harckocsik és a gyalogsági harcjárművek lánctalpas futóművei – típustól és mérettől függően – eleve aránylag jelentős árokáthidalási képességet biztosítanak. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor ez már kevés: ilyenkor nyújtanak segítséget a műszaki alakulatok hadihíd-elemeket hordozó járművei. Ezek már a második világháború óta ismertek: a brit hadsereg például háromféle hídhordozó lánctalpast is kifejlesztett. A legelső, Covenanter harckocsira alapozott változat 24, később 30 tonnás teherbírással és 10 méteres áthidalási képességgel rendelkezett. A Churchill nehéz gyalogsági harckocsira szerkesztett változat már a mai szemmel is tekintélyes, 60 tonnás terhelést bírt el.

Az amerikai hadsereg szintén számos olyan térségben hajtott végre műveleteket, ahol komoly terepakadályokat kellett leküzdeni. A második világháború után Korea, majd Vietnam jelentett kihívásokat: éppen ez utóbbi országban vívott háború miatt fejlesztették ki az M60A1 Patton közepes harckocsira alapozott páncélozott hídvetőt (Armoured Vehicle Launched Bridge – AVLB). Az 1963-ban megjelent, 125 példányban gyártott, komoly exportsikert elért (Izrael, Pakisztán, Spanyolország és Szingapúr is alkalmazza), a korábbi M48 AVLB-ket felváltó járművek a mai napig hadrendben állnak a hadseregnél és a tengerészgyalogságnál. A lefektetve 18,3 méteres, 13 tonnás saját tömegű hídelemmel legfeljebb 70 tonnás lánctalpasokat lehet kiszolgálni. A két M58 aknamentesítő robbantórendszer segítségével 100 méter hosszú és 8 méter széles ösvény nyitható a jármű előtt a nyomásra érzékeny robbanószerkezetekből épített aknamezőn.

Az M1 Abrams nehézharckocsi-család 1980 óta jelenti az amerikai páncéloserők gerincét. A gázturbinás, kiváló védelemmel rendelkező lánctalpasok igen hamar kiszorították a hadrendből az M60A3-as család sok mindent túlélő tagjait, melyek 1991-ben elköszöntek a harci bevetésektől, a Sivatagi Vihar-hadműveletben is már csak a tengerészgyalogosok Pattonjai vettek részt. A váltás a műszaki vonalon is bekövetkezett: nem csupán az akadályok, erődítmények rombolására specializált M1150 műszaki harcjármű, de új hídvető rendszer is megjelent a hadseregnél. Ez volt az M104 Wolverine, melynek alapja az M1A2 SEP. A fejlesztésben a General Dynamics Land Systems mérnökei jártak az élen, de fontos szerepet kaptak a német MAN Mobile Bridges (2005 után Krauss-Maffei Wegmann) szakemberei is. A prototípus 1996-ban készült el, s a hadsereg 2003-ban vehette át az első példányt. Az M104 tudja tartani a lépést a sík terepen akár 70 km/h-s tempóra is képes Abrams-ekkel és Bradley-kkel, ami egy hadművelet végrehajtása esetén nem utolsó szempont. Ráadásul amíg az M60A1 AVLB-k hídjain az M1-esek csak kis sebességgel, szinte lépésben kelhettek át, addig ez a probléma a Wolverine német eredetű LEGUAN hadihídja esetében megszűnt. A modern alapjárművel megoldódott az alkatrészellátás gondja is (hiszen az M60A3-asok már régen nyugdíjba mentek) és a logisztikai-karbantartási folyamatok szintén egyszerűsödtek. Mindezeken túl, az erősebb páncélzat nagyobb védelmet jelent az M104-es vezetőjének és a hídrendszer kezelőrendszerét működtető specialistának egyaránt. A hídelem lerakásához és felszedéséhez természetesen nem kell kiszállni a járműből, s a művelet sem vesz igénybe sok időt: az elhelyezéshez öt, annak visszavételéhez csupán tíz perc szükséges.

Az olasz Leonardo tulajdonában lévő, de az amerikai Leonardo DRS fejlesztette ki a legújabb, 2019 áprilisa óta csapatpróbán bizonyító lánctalpas, páncélozott hídvető rendszert, az M1074 Joint Assault Bridge (JAB) nevet kapott monstrumot. A fejlesztés egyik legfontosabb célja a költséghatékonyság volt: az M104 Wolverine-ek széles körű elterjedését éppen a rendkívül magas áruk akadályozta meg. A legyártott 44 példány kevésnek bizonyult ahhoz, hogy minden öreg AVLB-t leváltsanak. További problémát jelent az, hogy a modernizált M1A2 SEP v3 és a leendő v5, illetve a már tervezés alatt álló M2A4/A5 Bradley tömege meg fogja haladni a régi hidak teherbíró képességét.

Ezért – ismét Abrams-alapokon – még egyszer nekifutottak a mérnökök a tervezésnek. Méghozzá két csapat, hiszen a Leonardo DRS mellett a General Dynamics Land Systems sem szeretett volna kimaradni a jelentősnek ígérkező üzletből, a hadseregnek és a tengerészgyalogságnak szánt lánctalpasok megépítéséből és értékesítéséből. 2012 májusában mindkét vállalat 26 millió dollárt nyert el a prototípusok megtervezéséhez és legyártásához. 2014-re el is készültek a járművek, melyek alapos nyúzását követően a hadsereg 2016 augusztusában a Leonardo DRS ajánlatát választotta, M1074 jelzéssel. Augusztus 23-án 168 példányt rendeltek meg a hadsereg, míg huszonkilencet a tengerészgyalogság számára, 400 millió dollár értékben. Az új rendszer nem csak az olasz szerepvállalás miatt tekinthető nemzetközinek. A harckocsitestet az amerikai hadsereg Anniston műszaki raktárbázisán alakítják át, míg a hídkészlet és az azt mozgató, irányító rendszerek tervezését az Israel Military Industries (IMI) szakembereit bevonva végezték el.

A JAB-ok lassú ütemű sorozatgyártása már a 2016-os pénzügyi évben elkezdődött, ekkor 10 darab készült el. 2017-ben 14, 2018-ban újabb 27 példány került a katonákhoz. A texasi Fort Bliss-ben az 1. páncéloshadosztály 2. páncélozott harci dandára 40. műszaki zászlóaljának részét képező Alpha és Bravo, azaz első és második század mérnökei és operátorai jelenleg is tesztelik a gépeket, hogy kiderítsék: van-e valamilyen változtatásra szükség, mielőtt a lánctalpasokat átszállítanák a kijelölt alakulatokhoz. A hangsúlyt persze a hidraulikus, elődjénél gyorsabban (az ígéretek szerint alig három perc alatt) telepíthető, 11 méter távolságot áthidaló, 95 tonnás teherbírású hídelem, továbbá a hidraulikus emelő- és irányítórendszer működése, megbízhatósága kapja. A tervezés során elsődleges szempont volt a kezelőszervek egyszerűsítése: ha az operátor tudja, hogy pontosan hova kell telepíteni a hidat, s a művelet végrehajtásához a talaj is megfelelő, akkor csak a „lerakás” gombot kell megnyomnia, a többit már a számítógép intézi magától.

A régebbi M1A1 alapjármű már sokszor bizonyított, itt inkább az átépítés előtti nagyjavítás és modernizálás (reaktív pótpáncélzat, hátramenetet segítő kamerarendszer, a test külső részére elhelyezett „telefonok”) eredményét kell ellenőrizni. A katonák ehhez a szóba jöhető hadszínterekhez lehető legjobban hasonlító, szimulált harci műveleteket is alkalmazó teszteléseket folytatnak. Ha minden simán alakul, 2020-tól a hadsereg és a tengerészgyalogság műszaki zászlóaljai átvehetik az első M1074-eseket, melyek a tervek szerint egy évtizeden belül teljesen felváltják a két régebbi hídrendszert.

Forrás: https://honvedelem.hu