A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program a hadiipar megteremtését, a kutatást, a fejlesztést, az innovációt, a településekkel kialakított együttműködést is magában foglalja – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Zalaegerszegen szeptember 10-én, a Lynx gyalogsági harcjárműcsalád magyarországi gyártását és fejlesztését lehetővé tévő gyár felépítéséről szóló szerződés aláírási ünnepségén.
Szeptember 9-én, a Honvédelmi Minisztériumban írta alá Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Armin Papperger, a Rheinmetall elnök-vezérigazgatója azt a szerződést, melynek értelmében a Magyar Honvédség nehézdandárját 218 darab Lynx KF41-es harcjárművel szerelik fel. Ezekből 172 darabot Magyarországon állítanak majd elő a Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalatának leendő, zalaegerszegi üzemében. A Lynx gyalogsági harcjárműcsalád magyarországi gyártását és fejlesztését lehetővé tévő helyi üzem felépítéséről, valamint a harcjárművek vizsgálatát szolgáló tesztkörnyezet kialakításáról szóló szindikátusi szerződést szeptember 10-én, Zalaegerszegen, a ZalaZONE tesztpályán látta el kézjegyével Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója és John Joseph Abunassar, a Rheinmetall Landsysteme GmbH ügyvezetője. Az eseményen részt vett – mások mellett – Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos is.
Mint Benkő Tibor kiemelte, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program nemcsak technikai eszközök megvásárlásáról, hanem a Magyar Honvédség fejlesztéséről szól. A jelenlegi biztonsági környezet rendkívül sok kihívást rejt magában. Nekünk felelősségteljesen arra kell gondolni, hogy nem elég akkor segítségért kiáltani, ha ég a ház: felkészültnek kell lenni – emelte ki Benkő Tibor. A honvédelmi tárca célja, hogy a katonák a legkorszerűbb, legmodernebb technikai eszközökkel rendelkezzenek, mert ezekkel lehet garantálni Magyarország és a magyar emberek biztonságát. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program a hadiipar megteremtését, a kutatást, a fejlesztést, az innovációt, a városok, a települések vezetőivel, lakóival kialakított együttműködést is magában foglalja.
Rheinmetall Lynx harcjárművekkel látják el a honvédség nehéz dandárját, amivel Magyarország a NATO felé vállalt kötelezettségeinek tesz eleget – az erre vonatkozó szerződést ma írta alá Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Armin Papperger, a német hadiipari vállalat igazgatótanácsának elnöke a Honvédelmi Minisztériumban.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott: a beruházás nem csak a NATO-kötelezettségnek a megfelelését segíti majd elő, és nem csak biztonságpolitikai jelentőséggel bír, de gazdaságpolitikai szempontból is jelentős, hiszen mintegy 60 milliárd forint összértéket képvisel, a beszállítókat is beleértve több mint félezer munkahelyet teremt. „És nem csupán összeszerelő üzem lesz. A beruházó felek együttműködése komoly hozzáadott értéket fog képviselni, hiszen a közös vállalkozás a harcjárművek gyártása mellett, azok fejlesztésével, tesztelésével is foglalkozik. Ez a mostani vállalkozás természetes fejleménye két nemzet hagyományos együttműködésének” – mondta.
Maróth Gáspár megerősítette: a védelmi ipar területének legmodernebb gyára fog Magyarországra érkezni, amely a nemzetközi ipar számára is mértékadó, és a legmagasabb kategóriát képviseli majd. Mint hozzátette, nem ez lesz az első ilyen szintű hadiipari üzemünk. A versenytársak véleményére hivatkozva a kormánymegbízott leszögezte: a Kiskunfélegyházán felépített fegyvergyár a kézifegyverek előállítása területén ugyanezt a pozíciót birtokolja jelen pillanatban. Maróth Gáspár reményét fejezte ki azt illetően is, hogy a jövőben is létesülhetnek hazánkban ilyen technológiai szinten álló üzemek. „További terveink vannak: a hadiipar vonzza magával az egyéb kutatási, fejlesztési területeket is. Ezt megfordítanám: nincs ipari kutatás, fejlesztés hadiipar nélkül” – szögezte le. Mint fogalmazott, a hadiiparból az egyéb iparágak is mindig átvették a technológiai fejlesztéseket némi fáziskéséssel.
Lengyel László alezredes vette át az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred parancsnoki beosztását ünnepi állománygyűlés keretében a budapesti Irinyi János laktanyában augusztus 30-án.
Az Egyesült Államok Hadseregétől nyert el megbízást az Airbus, az amerikai légierő kötelékében szolgáló, MEP (Mission Equipment Package) felszereléssel ellátott helikopterek korszerűsítésére.
A német ipar ma már a járműgyártástól a hadiiparig pontosan tudja, mekkora szerepet játszanak a magyarországi gyárak, a magyar szakmunkások és mérnökök, a magyar hozzáadott érték a német világmárkák globális sikerében.
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-ban a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulója tiszteletére szeptember 16-17. között ismét megrendezik a HMFEST Hadikultúra és Military Fesztivált.
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
Tibor Králik dandártábornok személyében új parancsnok vezeti a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot (HQ MND-C). A szlovák tábornok Denis Tretinjak horvát vezérőrnagyot váltotta a tisztségben július 31-én, hétfőn, a székesfehérvári Alba Regia laktanyában.
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.
Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.