Észtország a tervek szerint története legnagyobb haditechnikai beszerzését fogja hamarosan megvalósítani azzal, hogy 44 BMP-t vásárol Hollandiától.
Várhatóan, 2014. december 9-én, Sven Mikser észt védelmi miniszter hollandiai hivatalos látogatása során írja alá a megállapodást CV90 páncélozott gyalogsági harcjármüvek megvásárlásáról. A védelmi minisztérium sajtóosztálya kiemelte, hogy amennyiben létrejön a szerződés, ez lesz „a legnagyobb tranzakció Észtország védelmi beszerzései tekintetében”.
Korábban az észtek legdrágább vásárlása a „Mistral” rakétarendszer volt még 2007-ben, amelynek összege mintegy 80 millió eurót tett ki.
Fotó: militaryphotos.net
Az észt kormány 2014. november 27-én hagyta jóvá a BMP-k vásárlását. A vásárlásról szóló szerződés a harcjármüvek mellett tartalék alkatrészek, lőszerek, felszerelések biztosítását is tartalmazza, valamint kitér a jármüvek kiszolgálására, és azt észt katonák kiképzésére.
A megállapodásban foglaltak várhatóan négy év alatt teljesülnek. Észtország 2015-ben fizeti az első részletet, ami 8,2 millió euró. A harcjármüvek beszerzésére az észt haderő 2022-ig tartó fejlesztésének eredményeképpen kerül sor.![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |