Az USA az akkor újonnan kifejlesztett R-4 helikoptert a II. világháború utolsó évében vetette be csendes-óceáni hadszíntéren. Az R-4 első küldetése során 1945 januárjában Burma (ma Mianmar) hegyeiből mentett ki sebesülteket. Természetesen a Harmadik Birodalomban is dolgoztak egy német helikopter tervein, de a háború menete megpecsételte a sorsát. Az R-4-ből, amelyet a vörös terror elől az Egyesült Államokba emigrált orosz Igor Szikorszki tervezett, összesen 400 darab készült, s ezek közül számos eljutott még a frontokra.
A kezdeti bemutatkozás után várni kellett a megbízható gázturbinák elterjedésére. Az első, igazán hatékonyan alkalmazható helikopter az UH-1 lett. Az 1960-as évek elejére az amerikai hadseregben igazi helikoptermánia alakult ki. Olyan küldetések végrehajtására is helikoptereket vetettek be, amelyekről korábban álmodni sem mertek.

R-4 – ebben az esetben tényleg igaz, hogy csak azért repül, mert olyan csúnya, hogy még a föld taszítja
A vietnami konfliktus alatt az UH-1-esek majdnem nyolcmillió repült órát teljesítettek, míg az AH-1G harci helikopter, amely az UH-1 erősen áttervezett változata, egymillió óránál is többet. Az UH-1-esek zömével utánpótlást és katonákat szállítottak, ám félmillió mentőküldetésen is repültek.

Az UH-1 tipikus küldetés teljesítése közben – sokan angyalként várták
Összesen 4643 helikopter (legtöbbször UH-1) semmisült meg Vietnamban, további 6000-ben komoly károk keletkeztek, ám ezek javíthatóak maradtak. Ezek a veszteségek összesen 36 millió helikopterküldetésre vonatkoznak. Ezekből a számokból is kitünik, hogy a helikopterek messze nem voltak annyira kényesek az ellenséges lőfegyverek által okozott sérülésekre, mint azt korábban feltételezték. Részben ennek is, továbbá a dzsungelkörnyezetnek is köszönhető, hogy a katonák szívesen utaztak az UH-1-en.A legendássá vált UH-1 fölött is eljárt az idő, ám a 16 000 legyártott példányból még manapság is több ezer repül. Az UH-1 feladatait számos egyéb típus, mint pl. az UH-60 vette át. Manapság Irakban és Afganisztánban is sürün alkalmazzák a helikoptereket, amelyek lényegesen biztonságosabbá is váltak. Ma már csak feleakkora a valószínüsége annak, hogy ellenséges tevékenység hatására semmisül meg egy helikopter. Vannak olyan típusok, amelyek akár egy 23 mm-es lövedék találatával is megbirkóznak.