2018. 02. 17. szombat
Donát
: 311 Ft   : 248 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Távirányítású terroristavadászat

Art of WAR  |  2017. 10. 25., 11:39

Az MQ–1B az oka annak, hogy manapság már teljesen természetesnek vesszük a felfegyverzett, precíziós légicsapásokra vagy közeli légitámogatásra alkalmas, távolról irányított repülőgépek mindennapi bevetését.

B–1B és MQ–9: a közeli légitámogatás két bajnoka.

Ez a típus mutatta meg a kétkedőknek azt, hogy igenis lehetséges akár kontinensnyi távolságból, műholdas adatátviteli rendszerek segítségével halálosan precíz, irányított rakéta- vagy bombatámadásokat végrehajtani – gyakorlatilag bárhol a világon. A 2001. évi első tesztrepülések után több mint 16 évvel a típus most elbúcsúzott. Továbbfejlesztett változatai ugyanakkor még akár évtizedekig is fontos eszközei lesznek az amerikai légierőnek. 

Avenger, a következő generáció?

Kockázatmentesen

Ha jobban belegondolunk, akkor az MQ–1B kifejlesztése és hadrendbe állítása a technikai világ egyik leglogikusabb lépésének tekinthető. Adott volt egy, elsősorban a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nyomására megalkotott felderítő repülőgép, az RQ–1 Predator. Ez a gép 1994. július 3-án szállt fel először és 1995 júliusától segítette az amerikai hírszerző szervezetek munkáját, majd a hadsereg és a légierő műveleteit. A sorozatgyártott RQ–1B-k aztán 2000-ig rengeteg békeidős és „éles” hadműveleti tapasztalattal gazdagították az alkalmazókat. A Predator igen jól teljesített, köszönhetően az AN/AAS–52 széles spektrumban működő felderítő és célzórendszer nappali és infravörös kameráinak, a Ku-hullámsávban „dolgozó” műholdas távirányító adatkommunikációs összeköttetésnek és az igen üzembiztosnak bizonyult Rotax 914F négyhengeres, hagyományos robbanómotornak, amelynek beépítésekor a minél csendesebb üzemelés volt a cél. Adódott tehát a kérdés: miért ne függeszthetnének rá rakétákat? Nos, azért nem, mert egyrészt a Predator iránt nem mutatott érdeklődést a sokkal nagyobb, gyorsabb és drágább felderítőgépekhez szokott légierő, másrészt pedig úgy gondolták, a legkisebb (s akkor már szintén jól bevált), 45 kilogrammos AGM–114 Hellfire-rakéta, plusz a fegyverzet-felfüggesztő pilon tömege meghaladja a gép szárnyainak teherbírását. Tévedés volt.

A modernizált irányítópult.

Az RQ–1B Predator a közepes magasságban tevékenykedő, hosszú repülési idejű, távolról irányított felderítőgépek kategóriájának első, valóban megbízható típusának számított. Alkalmazásával elkerülhetővé vált az, hogy az ellenséges légvédelem a hagyományos felderítőgépet lelőve annak pilótáját is elpusztítsa. Emellett az egy felszállással teljesíthető rendkívül hosszú (akár 24 órás) repülési idő alatt nem fárad el és nem követ el kritikus hibát a „személyzet”, amely válthatja egymást a biztonságos földi irányítóközpontban. 

A Predatorok „póráza”, a műholdas kommunikációs antenna.

Kettős csapás

A hivatalosan 2000. június 21-én elindított Big Safari-projekt keretében az RQ–1B-k felfegyverezhetőségét kezdték vizsgálni. Ennek során a kísérleti gép megerősített és oldalanként egy-egy fegyverzet-felfüggesztő pilonnal ellátott szárnyakat, illetve az AGM–114C Hellfire félaktív lézeres irányítású rakéta célra vezetéséhez szükséges lézeres célzórendszert kapott. Az első, még gyakorló, azaz robbanótöltet nélküli Hellfire-t 2001. február 16-án indították el: a fegyver telibe találta a célpontnak kijelölt kiselejtezett harckocsit. Egy februári, immár éles AGM–114C-kkel végrehajtott sikeres lövészetsorozat után gyors döntés született: nagyobb magasságban repülve, álló helyett mozgó célok ellen és a modernebb AGM–114K Hellfire II rakétákkal kell folytatni a kísérleti programot, amelynek egyik legfontosabb támogatója Cofer Black, az ügynökség terrorizmus elleni központjának vezetője volt. Ő az ideális eszközt látta meg a felfegyverzett Predatorokban: egy csendes, alig észlelhető, a megfelelő pillanatig a célterület felett körözni képes, precíziós csapásmérő repülőgépet, amelyet a célországtól távol, baráti vagy semleges repülőtérről lehet üzemeltetni. Valóban: az 1400–1500 kilométeres hatótávolság jó barátja az ilyen „rejtett” műveleteknek csakúgy, mint az a tény, hogy a hangsebesség alatti, kifejezetten jól hangszigetelt hajtóművű Predator és a hangsebesség feletti Hellfire II-es kombinálásával a megcélzott személyt semmilyen hanghatás nem riasztotta a becsapódás előtt. A békeidős bürokrácia miatt azonban még az olyan tesztek sem hoztak áttörést a programban, mint az, amikor a hírhedt terroristavezér, Oszama bin Laden feltételezett pakisztáni lakóházának mását támadták meg a felfegyverzett Predatorral. A rakéta a kijelölt szoba ablakán „kopogott be”, a teszt kiértékelése szerint mindenkit megölve a helyiségben. Aztán jött 2001. szeptember 11., az Egyesült Államok elleni terrortámadás, és minden megváltozott. A program teljes támogatást és zöld utat kapott. S egyben új nevet is: megszületett az MQ–1A típus. A Reconnaissance, (magyarul felderítő) R-je helyett a többfeladatúságot jelző M (Multirole) került a távolról irányított gépek hagyományos Q betűje elé.

Felderítés, csapásmérés: mikor mire van szükség.

Dolgos hétköznapok

A terrortámadást követő afganisztáni, majd iraki amerikai fegyveres beavatkozás során, a CIA bin Laden-vadászata, illetve más, terrorizmussal gyanúsított személyek, csoportok felderítése és támadása alkalmával kulcsfontosságú szerepet kaptak az újdonsült felderítő/harci Predatorok. Helyesebben szólva a Predator-rendszer, hiszen egy összetett, sok specialistát és komoly technológiai hátteret megmozgató egységről beszélhetünk. Egy „csapat” jellemzően négy MQ–1B repülőgépből, egy irányítóközpontból, egy, az adatkapcsolathoz szükséges műholdas állomásból, illetve a szükséges logisztikai elemekből áll. A 24 órás bevetés emberigénye is magas: 55–60 specialista kell az olajozott működéshez. A gépet, illetve a fedélzeti érzékelő, célzó- és fegyverrendszereket egy időben két pilóta és egy szenzoroperátor felügyeli. Természetesen a 24 óra alatt többször váltják egymást a hajózócsapatok, így mindig friss és kipihent katonák működtetik az értékes gépet. A fel- és leszállás során direkt rádiókapcsolat van az eszköz és az irányítóközpont között. A felderítési és támadási feladatok végrehajtása során, a nagy távolságok miatt már műholdas adatátvitelre van szükség a gép és a hajózók között. Ha a bevetési területhez közel kialakítható egy 1500×23 méteres, leszállásra alkalmas pálya, akkor az MQ–1B képes az előretolt repülőtéren, a helyszínre szállított kisméretű, mobil irányítóegység segítségével leszállni. Így a gép üzemanyag- és fegyverutánpótlásával lerövidíthető a bevetések közötti idő.

A drón irányítója: munka közben.

Előttem az utódom…

Az utolsó MQ–1B-1-et 2011. március 3-án vette át az amerikai légierő. Ekkor már több mint egymillió repült óra volt az RQ–1/MQ–1 Predatorok mögött, 90 százalék feletti hadrafoghatósággal. Bármennyire is úttörőnek számított az MQ–1B a maga nemében, a korlátozott repülési magasság (7600 méter), illetve a kis fegyverterhelés miatt (két AGM–114 Hellfire II, illetve később hat AGM–176 Griffin irányított rakéta) továbbfejlesztésre volt szükség. Az MQ–1C Gray Eagle egy jóval erősebb és takarékosabb Thielert Centurion 1.7 dízelhajtóművel, négy fegyverzetfelfüggesztő ponttal, másfélszer akkora maximális felszállótömeggel és a rossz időben is használható AN/ZPY–1 STARLite radarrendszerrel felszerelve állt hadrendbe 2009-ben.

Érdemes megemlíteni, hogy az igen érzékeny, stratégiai fontosságú fegyverrendszernek minősülő MQ–1-es családot csak az Egyesült Arab Emirátusok, Olaszország, Marokkó és Törökország kapta meg. Az Egyesült Államokban pedig „határőr” Predatorok is repülnek, az Amerikai Vám- és Határvédelmi Szolgálat kötelékében.

Irányított bombák: a precíz csapásmérés eszközei. Fotó: internet

Magyar Honvéd 2017. szeptember/Trautmann Balázs

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2018. 02. 07., 13:36
Még 2014-ben kötötték meg azt a szerződést a felek, ami alapján az oroszok megkezdték az első adag T-90Sz harckocsi leszállítását az irakiaknak. Irak összesen 73 darab T-90Sz/SzK harckocsit rendelt a hozzá tartozó speciális javító- és szállító eszközökkel együtt.
2018. 02. 05., 15:41
1944. október 20 – án megkezdődött a Fülöp-szigetek amerikai inváziója. A Japán Császári Haditengerészet összeszedve legnagyobb és legerősebb hadihajóit, egy végső, kétségbeesett lépésre szánta el magát, hogy szétverje MacArthur tábornok partraszálló erőit.
2018. 01. 31., 13:40
A NATO Airbus A330 Multi Role Tanker Transport (MRTT) többfeladatú légi utántöltő és szállító repülőgép első alkalommal szállt le a leendő hollandiai bázisán.
2018-02-05 12:07:36
Huszonnyolc újonc tett katonai esküt a kecskeméti repülőbázison. A hazánk biztonságának, határaink védelmének megvédésére elkötelezett fiataloknak február 2-án, pénteken Fekete Tamás ezredes, a bázis parancsnokhelyettese kívánt sok sikert, erőt, egészséget és katonaszerencsét. Az eskü szövegét előmondta: Majsai Renátó közkatona.
   MÁSOK ÍRTÁK
2018. 02. 16., 15:48
Az új termékek között megtalálhatóak az Alpha Industries 2018-as tavasz/nyár kollekciójának legújabb darabjai is!
2018. 02. 16., 09:49
Az amerikai haditengerészet arra kéri James Mattis védelmi minisztert, hogy halasszák el a USS Gerald R. Ford (CVN-78) nukleáris meghajtású szuperhordozó robbanásállósági tesztelését.
2018. 02. 14., 13:39
A NATO nem akar újabb hidegháborút, nem akar újabb konfrontációt Oroszországgal - jelentette ki Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára Brüsszelben február 14-én, szerdán.
2018. 02. 13., 10:50
Az első nagysebességű, teljesen elektromos utasszállító hajót tervezhetik a norvégok.

  JETfly Magazin

A mai napon, 2018. február 16-án, pénteken, helyi idő szerint 11 óra körül lezuhant a Török Légierő egyik SF-260D típusú kiképző repülőgépe. A repülőgép kétfős személyzete életét vesztette a katasztrófában.