A történelmi tradícióknak megfelelően Duna-parti város nevét kapta a Magyar Honvédség közelmúltban felújított aknásznaszádja. Az AN–2-es típusú hadihajót, ünnepélyes keretek között keresztelték meg május 19-én, Baján, a Sugovica folyó partján, a város főterének és sétányának szomszédságában található kikötőben.
A rendezvény – melyen részt vett Mikita János mérnök altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, valamint Tömböl László mérnök altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is – a hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekar térzenéjével kezdődött, majd a kikötőben, több száz érdeklődő előtt dr. Révfy Zoltán, a város polgármestere mondott ünnepi beszédet. Kiemelte: a város számára megtisztelő, hogy a Magyar Honvédség Bajára gondolt, amikor névadót keresett a tüzszerész járőrhajónak.
– Kívánom, hogy a város jó hírét vigye el ez a hajó minél messzebb és bízom benne, hogy sokáig lesz a haza szolgálatában – hangsúlyozta dr. Révfy Zoltán.
Válaszbeszédében Hajdu Gábor mérnök ezredes, az MH 1. Honvéd Tüzszerész és Hadihajós Zászlóalj parancsnoka elmondta: a kor színvonalának megfelelően felújított aknásznaszáddal a Magyar Honvédség tüzszerészei immár nemcsak a Dunán, hanem az ország valamennyi hajózható vízén képesek feladataik ellátására, vagyis a vizekben talált robbanószerkezetek megsemmisítésére és hatástalanítására.
A beszédeket követően, a hajós hagyományoknak megfelelően, pezsgőtöréssel keresztelte meg a tüzszerész járőrhajót a város polgármestere, majd az AM–31-es Dunaújváros és az AM–32-es Dunaföldvár aknamentesítő hadihajók díszsortüzzel köszöntötték hadrendbe állított „kistestvérüket”. Az ünnepség végén az aknásznaszádot protestáns és katolikus rend szerint megáldották és megszentelték a Magyar Honvédség tábori püspökséginek képviselői.
A Baja a tüzszerész és hadihajós zászlóalj négy rendszerben tartott aknásznaszádjának egyike. Az alakulat néhány évvel ezelőtt már felújítatott egy AN–2-est, amely az Ercsi nevet kapta, s a mai napig tüzszerészjárőr-kiképzőhajóként szolgál. A Baja aknásznaszád felújítását négy hónap alatt végezték el a szakemberek, a vázszerkezetet leszámítva minden alkatrészét kicserélték. Motorja például a legújabb Euro–5-ös szabványú dízel, amellyel akár óránkénti 43 kilométeres sebességre is képes. Ennek beépítésére egyébként azért volt szükség, hogy a tüzszerész járőrhajó olyan vizeken is közlekedhessen, amelyek kiemelt környezetvédelmi jelentősséggel bírnak. A hajón négyfős személyzet szolgál, parancsnoka Szabó Zoltán őrmester.