Lettország a közelmúltban „zsákbamacskaként” vásárolt a holland haditengerészettől egy Tripartite-osztályú aknakutató hajót, mivel a hadihajóhoz sem lett, sem pedig angol nyelvű műszaki leírást nem kaptak a vevők. A hajóért, aminek a lett haditengerészet az Imanta nevet adta, 580 ezer eurót fizettek.
A napvilágra került információk szerint a tranzakció lebonyolításával egy olyan hivatalnokot bíztak meg, akinek semmi tapasztalata nem volt ilyen üzletkötéssel kapcsolatban, nem rendelkezett megfelelő szintü angol nyelvtudással, és a lett fél azt sem tudta egyértelmüen, hogy mire költi a pénzt. A tények természetesen botrányt kavartak a katonai vezetésben, aminek eredményeképpen törvényességi vizsgálatot rendeltek el az ügyben, és a vizsgálati eredményeket átadják a korrupció ellenes harccal foglalkozó ügyosztálynak.
Az 1970-1980-as években gyártott hadihajók megfelelnek az Európai Unió, valamint a NATO előírásainak. A tervek szerint a három Tripartite-osztályú hadihajó egyike a NATO gyorsreagálású erőihez csatlakozik, míg a másik kettő az ország védelmében és EU müveletekben fog részt venni.