2023. 06. 10. szombat
Gréta, Margit
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Trinidad és Tobago számára épített hadihajókat vásárol Brazília

Art of WAR  |  2012. 01. 05., 09:15

A BAE Systems cég három, korábban egy harmadik ország számára épített óceáni őrjáratra alkalmas őrhajót (OPV) adott el Brazíliának. A három hadihajó egy megállapodás első része, amely további öt hadihajó megépítését is magába foglalja licenc szerződés alapján, immár Brazíliában. A három hajót eredetileg Trinidad és Tobago számára építették, azonban a Karib-tengeri ország 2010-ben felmondta a megállapodást a késedelmes szállítás miatt. A felek jelenleg a bíróságon próbálják tisztázni a helyzetet.

A három hadihajóért a Brazil Haditengerészet mintegy 186 millió dollárt fizet a BAE Systemsnek, míg további 20 millió dollárba kerül a kiképzés, valamint az ilyenkor szokásos támogatás.

Az első két darab 90 méteres hadihajó reaktiválását és átadását 2012 júniusára és decemberére tervezik, míg a harmadik hajót 2013-ban adják át.

A megállapodás értelmében a BAE Systems a gyártási jogot is átadja a Brazil Haditengerészet számára, amelynek értelmében további öt hadihajó megépítésére nyílik lehetőség Brazíliában.

A BAE Systems szóvivője elmondta, hogy a brazil hajógyár a Brazil Haditengerészet égisze alatt fog müködni.

Az OPV-k a PROSUPER (Programa de Obtencao de Meios de Superfície) program megvalósulásának jelentős tényezői, amely program Brazília tengeri képességeinek – haditengerészetének – fejlesztése.

A brazil flottafejlesztés másik nyertese Franciaország, amely tengeralattjárókat épít a dél-amerikai ország számára.

90 m-es OPV

Vízkiszorítás: 1800 tonna;

Hossz: 90 m;

Maximális hajószélesség: 13,5 m;

Maximális sebesség: 25 csomó;

Hatótávolság: 5500 tengeri mérföld;

Személyzet: 70 fő;

Szállítható személyek: 50 fő;

20 méteres helikopter leszállóhely egy max. 7 tonnás helikopter számára;

Meghajtás

2 x 7,350 kw dízel motorok

2 x Warstila propellerek
Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.