2023. 10. 04. szerda
Ferenc
: 388 Ft   : 370 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Nyolc új fregatt Törökországnak

Art of WAR  |  2012. 12. 17., 22:01

A török védelmi minisztérium kész közel 7 milliárd dollárt elkülöníteni a 8 darab TF2000 elnevezésű fregatt építésére – írja a Defense News. Információk szerint a projektet két etapban valósítják meg, az elsőben valamely nemzetközi vállalat segítségével 4 ilyen hajót építenék, majd a második etap során további 4 példány készülne el.

A török haditechnikai beszerzésekért felelős ügynökség, az SSM partnere az új fregatt létrehozásában a Lockheed Martin, a BAE Systems vagy a Navantia vállalat valamelyike lehet. Az utolsó, nyolcadik hajót a Török Haditengerészet tervek szerint 2023 végén veheti át.A programban természetesen részt vesz a török Aselsan vállalat is, mely napjainkban radarok gyártásával foglalkozik.

TF2000

A TF2000 projekt fejlesztését még az 1990-es évek közepén kezdték meg. A hajó tervezett vízkiszorítása 6 tonna, sebessége 28 csomó. Fegyverzetét szárnyas és légvédelmi rakéták alkothatják, jelenleg tárgyalások folynak az Egyesült Államokkal az SM-2-es rakéták beszerzéséről. Az TF2000-esek fedélzetén tervek szerint többcélú S-70B2 Seahawk helikopterek, illetve pilóta nélküli repülő eszközök állomásoznak majd.

Továbbá az SSM hozzátette, hogy a TF2000-es az utolsó olyan program, melyben még külföldi vállalatok vesznek részt, a jövőben a hajók gyártását és fejlesztését kizárólag török vállalatok végzik.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 08., 11:28
Az USS United States repülőgép-hordozót arra tervezték, hogy atomfegyverekkel megrakott bombázógépeket indítson fedélzetéről és ezzel megszűnjön a frissen önállóvá vált amerikai légierő nukleáris csapásmérési monopóliuma. Az USS United States azonban sohasem hagyta el a hajógyárat, mert közbeszólt a politika.
2023. 09. 05., 12:06
A szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF) a közelmúltban mutatták be a Szevasztopoli Állami Egyetem és a MoreAgroBioTech kutatási oktatási központ fiatal mérnökei által kifejlesztett tengeri drón, a Sargan prototípusát, amely nevét egy hosszú testű, hegyes orrú ragadozó hal után kapta.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-15 14:36:28
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 10. 03., 16:33
A napokban Budapestre szállított Leopard 2A4HU harckocsinak köszönhetően gyakorlativá vált a harckocsizó szakcsoportban tanuló honvéd tisztjelöltek képzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző és Hadtudományi Karán.
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”

  JETfly Magazin

Újabb mérföldkövet jelentő esemény a Szlovák Légierő F-16-os beszerzési programjában: 2023. szeptember 29-én repült az első, szlovák részre készült F-16V.