2023. 09. 26. kedd
Jusztina, Pál
: 390 Ft   : 368 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megérkezett az utolsó Amazonas is Brazíliába

Art of WAR  |  2013. 06. 26., 09:43

A brit BAE Systems konzorcium átadta a Brazil Haditengerészet számára az utolsó, megrendelt „Amazonas” osztályú (korábban „Port of Spain” osztály) járőrhajót. Az „Araguari” névre keresztelt hajó ünnepélyes átadására 2013. június 21-én került sor Portsmouth kikötőjében. Az átadást megelőzően a BAE Systems végrehajtotta a járőrhajó tesztjeit, valamint felkészítette az „Araguari” 81 főnyi legénységét. A hajó építése 2009-ben kezdődött.

Összesen három „Amazonas” osztályú járőrhajó épült Brazília számára: az „Amazonas”, az „Apa” és az „Araguari”. Az első hadihajó 2012 januárjában állt rendszerbe a Brazil Haditengerészet állományába, a második 2012 novemberében.

A hírhez tartozik, hogy a járőrhajókat eredetileg Trinidad és Tobago partiőrsége számára kezdték építeni. A zászlóshajónak a a „Port of Spain” nevet kellett volna kapnia. Trinidad és Tobago 2010 szeptemberében azonban elállt a járőrhajók vásárlásától a késedelmes kézbesítés miatt. A hajókat 2012-ben kapta meg Brazília.

Az „Amazonas” osztályú járőrhajók a brit „River” osztály módosított változata. A hadihajó vízkiszorítása 2 200 tonna, hossza 90, szélessége 13,5, merülése 3,5 méter. A járőrhajók maximális sebessége eléri a 25 csomót. Minden hajó fegyverzetéhez hozzátartozik egy MSI DS 30M típusú, 30 mm-es ágyú, két 25 mm-es ágyú, valamint két 12,7 mm-es géppuska. A már említett fegyverzeten kívül minden”Amazonas” osztályú hadihajó helikopter leszállóhellyel is el van látva.
Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

A szélestörzsű flotta megújításának felgyorsítása érdekében a korábban leadott megrendelést kiegészítve újabb 50 darab Airbus A350-es repülőgépet rendel az Air France-KLM Csoport. A francia-holland vállalat fogja a legtöbb A350-est üzemeltetni a világon az évtized végére.