Két ember halálát, valamint további 7 ember sérülését okozó tűz ütött ki 2014. február 26-án az Indiai Haditengerészet, INS Sindhuratna névre hallgató Kilo-osztályú tengeralattjáróján. A most közzétett információk szerint elektromos tűz okozta a balesetet.
A balesetet vizsgáló bizottság arra a megállapításra jutott, hogy az INS Sindhuratna fedélzetén kialakuló tüz az elektromos kábeleknél keletkezett és nem pedig az akkumulátor egységnél, ahogyan eleinte gondolták. A vizsgálatokat tovább folytatják, hasonlóan ahhoz a két másik esethez, amelyek szintén Kilo-osztályú tengeralattjárókon történtek az elmúlt 7 hónap során. A vizsgálat során megállapításra került, hogy az akkumulátor helyiség teljesen biztonságos és a tüz a felette található rekeszben keletkezett, közölték a haditengerészet illetékesei.
A balesetet szenvedett INS Sindhuratna tengeralattjáró
Az INS Sindhuratna balesetét követően az Indiai Haditengerészet parancsnoka, DK Joshi admirális lemondott, erkölcsi felelősséget vállalva a haditengerészet eszközeit érintő, rövid időn belül bekövetkezett 10 darab balesetért. Az INS Sindhuratna egyike annak a 9 darab Kilo-osztályú tengeralattjárónak, amely az Indiai Haditengerészet kötelékében szolgál. Eredetileg 10 darab ilyen tengeralattjáróval rendelkezett India, azonban az INS Sindhurakshak 2013. augusztus 14-én felrobbant és elsüllyedt a haditengerészeti hajógyár kikötőjében, megölve a fedélzetén tartózkodó 18 embert. A Sindhuratna akkor a közelben horgonyzott és kisebb tüzkárokat is szenvedett a robbanás következtében.