A közelmúltban került nyilvánosságra néhány fénykép, amelyeken egy kisméretű, élénksárgára festett tengeralattjáró látható, amint a san diego-i haditengerészeti támaszponton, egy vontatóhajó után kötve úszik, illetve kint a nyílt tengeren az amerikai haditengerészet búvárai tevékenykednek a fedélzetén.
A még 2004-ben készült fotók nagy érdeklődést és nem kis felzúdulást keltettek, a közösségi oldalakon, mert a felvételeken látható „sárga tengeralattjáró” feltűnően hasonlít mind külsejében, mind méretében az észak-koreai haditengerészet Shang-O, vagyis Cápa nevű, kisméretű, dízel - elektromos típusára és sokakban rögtön felvetődött, hogy milyen úton-módon kerülhetett amerikai kézbe.
A fotók megjelenését követően, 2019 januárjában, Joseph Dempsey a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének elemzője utánajárt a dolognak és kiderítette, hogy valójában nem egy valódi tengeralattjáróról, hanem az úgynevezett WSTTT - ről (Weapon Set-To – hit Threat Target), egy 35 méter hosszú, acélból összehegesztett makettről van szó, amelyet a Mk. 54 könnyűtorpedók, valamint szonárberendezések és érzékelőrendszerek tesztjeihez használtak 2004 és 2006 között. Saját meghajtása nem volt, így uszályon, vagy vontatva juttatták a próbák helyszínére és búvárok közreműködésével képes volt lemerülni, majd a felszínre emelkedni. Végül a WSTTT 2006 augusztusában az egyik, a San Clemente-sziget közelében lezajlott torpedóteszt során annyira megrongálódott, hogy nem tudták újra felszínre hozni, mivel pedig kiemelése túl sokba került volna, a mélyben maradt.
Az elveszett céltárgy pótlására, az US Navy 2011-ben a brit MSUBS cégtől vásárolt egy méreteiben és kialakításában nagyon hasonló, de sokkal modernebb, hajtóművel is rendelkező, pilóta nélküli eszközt (MASST) és azóta ezt használják kiképzési és kísérleti célokra.
Az eredeti WSTTT kialakítása nem véletlenül volt feltűnően hasonló a Sang-O - hoz, mivel a típusból közel negyvenet tartanak hadrendben Észak-Koreában és az US Navy potenciális veszélyforrásként tekint rájuk, nem véletlenül. Két torpedóval felszerelt változata süllyesztette el 2010. március 29 – én a dél-koreai haditengerészet Choenan nevű korvettjét, míg fegyvertelen verzióját diverzáns alakulatok szállítására és partrajuttatására használják napjainkban is.
Látványos bemutatókkal színesített családi nappal ünnepelték a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulóját a budapesti Városligetben, május 21-én, vasárnap. A Magyar Honvédelem Napján tartott szabadtéri rendezvényen a harckocsik, a bemutatók és a katonazenekar aratta a legnagyobb sikert.
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Minisztérium vezetői előtt megtartotta első állománygyűlését dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke május 5-én, Szentendrén, MH Altiszti Akadémián.
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
Rendkívül látványos, izgalmas; a modern, high-tech Magyar Honvédség számos elemét bemutató családi nap vár minden érdeklődőt a magyar honvédelem napja alkalmából, a budapesti Városligetben május 21-én, vasárnap, 10 és 18 óra között.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Europa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
Az utazás mindig élményekkel teli kaland, amikor végre kiszakadhatunk a mindennapok rutinjából és átadhatjuk magunkat a felfedezés örömének. A Budapest Airport számára épp ezért fontos, hogy a repülőtéri folyamatok mindenki számára stresszmentesek legyenek.