Vlagyimir Putyin orosz elnök, 2019. február 20-án jelentette be, hogy hamarosan hadrendbe áll az orosz flotta első, a 2M39 Poseidon típusú szupertorpedó hordozásra optimalizált tengeralattjárója.
A szakértők szerint a kérdéses hajó talán a Projekt 09852 (egy a kilencvenes években félbehagyott és csak a közelmúltban, alaposan módosítva befejezett Projekt 949A – Oscar II) típusú Belgorod lehet, mert ennek jövőbeli, tervezett feladata körül sok a homály.
A Poseidon a maga nemében igazi kuriózumnak számít, több dolog miatt is. Mérete hatalmas, a becslések szerint hossza mintegy 24 méter, átmérője 2 méter, tömege pedig elérheti a 100 tonnát, ezzel a valaha épített legnagyobb torpedó. A monstrum sebességét a kiszivárgott, nem túl megbízható információk szerint kb. 70 csomóra (kb. 130 km/óra) becsülik, amelynek elérését egy kisméretű atomreaktor által működtetett ramjet hajtómű biztosítja, de ennek pontos kialakítása és működése sem teljesen tisztázott. Az óriástorpedó hivatalosan egy 2 megatonna hatóerejű nukleáris robbanófejet hordoz, de elképzelhető, hogy a valóságban nagyobbat, mert erre elméletileg lehetőség van.
A fegyverrel kapcsolatban sok a kérdőjel, éppen ezért nyugaton, sokáig dezinformációnak, vagy az oroszok katonai kérdésekben szokásos nagyzolásának tartották. A nyilvánosságra került fotók és az egyik tesztindításról készült felvételek alapján azonban úgy tűnik, hogy valóban létezik. Ugyancsak ezt bizonyítják a B-90 jelzésű, Sarov-osztályú, 3 950 tonnás, dízel-elektromos tengeralattjáróról készült fotók, amelyeken jól látszanak a mindkét oldalán kialakított, jellegzetes, hosszú kidudorodások, ami arra utal, hogy ezt az egységet használták a hatalmas méretű fegyver tesztjeihez.
Nemcsak meghajtásának módja, hanem a Poseidon bevetési profilja sem világos. Nukleáris hajtóműve miatt hatótávolsága gyakorlatilag korlátlan - ezért egyesek egyfajta tengeralattjáró drónnak tartják -, de nem tisztázott, hogy hagyományos torpedóként flottakötelékek ellen vetnék be, vagy partközelben felrobbantva, mesterséges cunami előidézésével, az ellenség partmenti nagyvárosait próbálnák-e elpusztítani vele. A szakértők az US Navy megbízásából az ötvenes – hatvanas években végzett kutatások eredményei nyomán úgy vélik, hogy az előbbi verzió a valószínűbb, mert amennyiben valóban „csak” 2 megatonnás robbanófejjel van felszerelve, ennek robbanóereje a geológiai és hidrodinamikai viszonyok miatt nem tudna kellőképpen pusztító szökőárat előidézni. (az első hírek még 100 megatonnás robbanófejről szóltak, ami kétszerese a valaha épített legnagyobb hatóerejű nukleáris fegyver, az 1961. október 31 – én Novaja Zemljára ledobott Cár-bombáénak).
Lengyel László alezredes vette át az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred parancsnoki beosztását ünnepi állománygyűlés keretében a budapesti Irinyi János laktanyában augusztus 30-án.
Az Egyesült Államok Hadseregétől nyert el megbízást az Airbus, az amerikai légierő kötelékében szolgáló, MEP (Mission Equipment Package) felszereléssel ellátott helikopterek korszerűsítésére.
A német ipar ma már a járműgyártástól a hadiiparig pontosan tudja, mekkora szerepet játszanak a magyarországi gyárak, a magyar szakmunkások és mérnökök, a magyar hozzáadott érték a német világmárkák globális sikerében.
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-ban a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulója tiszteletére szeptember 16-17. között ismét megrendezik a HMFEST Hadikultúra és Military Fesztivált.
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
Tibor Králik dandártábornok személyében új parancsnok vezeti a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot (HQ MND-C). A szlovák tábornok Denis Tretinjak horvát vezérőrnagyot váltotta a tisztségben július 31-én, hétfőn, a székesfehérvári Alba Regia laktanyában.
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.
Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.