Megfáradt szárnyú vasmadarak

Az előzetesen még 6000 órányi repülésre tervezett alkatrészek így mindössze 3000 órányi repülésre alkalmasak a továbbiakban. Természetesen az ehhez hasonló anyagfáradás, ami előbb-utóbb az alkatrész töréséhez vezet, nem ritka a repülőgépek esetében, viszont igen nagy jelentősége van annak, hogy a szakemberek pontosan megbecsüljék az egyes részek várható élettartamát. A haditengerészet természetesen megteszi a szükséges lépéseket, ezért bizonyos módosításokat fognak elvégezni a Horneteken. Sok esetben ez akár több millió dollárba is kerülhet, az F/A-18-asoknál viszont valószínüleg kevesebből is megússzák a javítást.

Hasonló probléma ezidáig nem fordult elő az F-18-as régebbi változatainál, mivel felépítésük teljesen eltérő, mint az F/A-18 E, F és G verzióké. Az F/A-18 E és F változatok kifejlesztésekor a haditengerészet döntött úgy, hogy az elnevezés utaljon arra a típusra, melyek pótlására, kiegészítésére szánják őket. Ezért a logikusnak tünő F-24 megnevezés helyett maradtak a jól bevált F-18-nál. Paramétereiket tekintve is igen eltérőek, hiszen az F/A-18E/F körülbelül 25%-kal nagyobb, mit a korábbi F/A-18-as típus, és hajtómúve is erősebb. A haditengerészet a nevek hasonlóságával több anyagi forráshoz is jutott a Kongresszustól, mivel az F/A-18E/F-t - teljesen jogosan - a korábbi típusok továbbfejlesztett változatának tekintették.