2023. 12. 05. kedd
Vilma
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Elvégezte feladatát az első OMLT

Art of WAR  |  2009. 08. 18., 18:17

Visszafogadó ünnepséget rendeztek Szolnok főterén, ahol az első ISAF Tanácsadó és Összekötő Csoport (Operational Mentor and Liaison Team – OMLT) afganisztáni misszióból visszaérkezett 55 katonáját köszöntötték. A katonák szépen teljesítettek, és nagyon magasra tették a mércét az utánuk következők számára.

Az állomány ez év januárjában kezdte meg feladatai végrehajtását a müveleti területen. A csoportba 27 magyar és 28, az az Ohiói Nemzeti Gárdából származó amerikai katona tartozott. A csoport felkészítésére is közösen került sor. A Nemzeti Gárda vezetése a kezdetektől fogva örült annak, hogy magyarokkal dolgozhatnak együtt. Rövid időn belül megkezdődött a kontingens felkészítése és kiképzése, mely magában foglalta az általános missziós felkészítés mellett a két ország tapasztalatainak, módszereinek átadását, begyakorlását. Az OMLT-1 feladata volt az Afgán Nemzeti Hadsereg, valamint az Afgán Nemzeti Rendőrség felállításának segítése, felkészítésük feladataik ellátására, illetve a különleges rendvédelmi feladatok kidolgozása mellett a tennivalók folyamatos átadása az új afgán rendőrségnek.

 

A szolnoki ünnepségen az elöljáró fogadása és a két ország himnuszának eljátszását követően parancsok ismertetésére került sor. A misszióban járt katonáknak kitüntetéseket és emléktárgyakat adott át többek között Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke és Benkő Tibor altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka. A honvédelmi miniszter ünnepi beszédében kiemelte, hogy a téren felsorakozott katonák történelmet írtak, amikor bebizonyították, hogy az amerikai-magyar együttmüködésben milyen nagyszerü lehetőségek vannak. "Ez az együttmüködés Magyarország számára is rendkívül fontossá vált. Napjainkra látni kell azt, hogy az ország védelme érdekében több ezer kilométer távolságban kell tenni valamit. Afganisztán jelenleg a szövetség legnagyobb prioritása, egy nagy kihívás a NATO előtt, ahol a célunk az, hogy egy müködőképes kormány kerüljön a hatalomra. Ezért nagyon várjuk a közelgő választások eredményét, és ezért volt kint és dolgozott ez a csoport is", mondta a tárcavezető. "Szeretnénk, hogy végre ebben a sokat szenvedett országban egy olyan legitim kormány legyen hatalmon, amely képes irányítani az országot a közigazgatási rendszerével, és garantálni a biztonságot a rendőrségével. Az önálló afgán nemzet megteremtéséhez nélkülözhetetlen az önálló nemzeti hadsereg megteremtése is. Az ISAF szerepe jelentősen megnőtt ebben a munkában, amit nagyon jól oldottak meg a két nemzet katonái. Köszönet ezért a munkáért és azért, hogy mindenki egészségesen visszaérkezett", fogalmazott a miniszter.

 

"Afganisztáni szerepvállalásunkat illetően az országban nemzeti konszenzus van, hiszen a magyar katonák segítségével épülnek iskolák, egészségügyi intézmények, hidak és utak. A békefenntartásnak az országban élő emberek látják az értelmét, ezért támogatják is. Ez a csoport elsőként vágott bele ebbe a feladatba, ezért az ország köszönettel tartozik most visszaérkezett katonáinak. Új tapasztalatokat szereztünk egy új feladatban. Ezeket a tapasztalatokat át kell adni a többi katonának, mivel ezt a csoportot még sok fogja követni, hiszen ebben a térségben még vannak tennivalóink", mondta a miniszter, aki köszönetet mondott a szülőknek, feleségeknek, gyerekeknek és barátoknak, akik itthon segítették azt, hogy távolban dolgozó katonáink a feladataikra koncentrálhassanak.

A tárcavezető külön, angol nyelven köszöntötte az amerikai katonákat. Kiemelte, hogy az Egyesült Államok Magyarország fontos szövetségese az afganisztáni szerepvállalásában. A közös feladatmegoldásban közös a siker és az öröm is, ma ezt a sikert ünnepelhetjük. Megköszönte az amerikai katonáknak azt a segítséget, amit a magyar katonák felkészítéséhez és felszereléséhez adtak. Szekeres Imre kérte, hogy legyenek segítői azoknak, akik ez után mennek majd ki Afganisztánba, mert amit a müveleti területen megtanultak, azokat egy tankönyvben sem lehet leírni. Ezután jó pihenést kívánt a visszaérkezett katonáknak, valamint azt, hogy most már egy nyugodtabb környezetben tudják folytatni a munkájukat.

Az ünnepség a Szózatot követően a katonák díszelgésével zárult.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
2023-10-09 12:00:02
Magyar-román légi kutató-mentő gyakorlaton vettek részt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár katonái. A 2002. október 17-én Aradon megkötött kétoldalú megállapodás alapján évente megrendezett kutató-mentő gyakorlat célja a békeidőszakban bajba jutott katonai légijármű-személyzetek felkutatása és mentése.
2023-10-06 10:14:31
Jövőbemutató, életmentésre alkalmas technológiát mutattak be a 4iG Csoport tagvállalatai – a Vodafone Magyarország és a Rotors & Cams – október 3-án, a Balatonon. A drónos vízimentést az Internet Hungary-n, Magyarország egyik legfontosabb szakmai konferenciáján szemléltették.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 04., 09:56
Fegyvernemi ünnepéhez közeledve – az MH Légierő Parancsnoksággal közösen – szakmai konferenciát rendezett az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred december 1-jén.
2023. 11. 30., 10:06
A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek.
2023. 11. 29., 16:38
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 29., 13:32
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.