2023. 05. 29. hétfő
Magdolna
: 372 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Brit egység a Vörös téren

Art of WAR  |  2010. 03. 21., 12:38

A Moszkvában megrendezendő Győzelem Napi katonai parádén az orosz katonák mellett ebben az évben brit katonák is felvonulnak. Nagy-Britanniát az Afganisztánból a közelmúltban hazatért 1. Walesi Gárda ezred katonái, valamint a Brit Királyi Légierő (RAF) központi zenekara fogja képviselni a Vörös téren.

A II. Világháború befejezésének 65. évfordulója alkalmából rendezendő felvonuláson a brit hadsereg katonái első ízben vesznek részt. A szigetország képviselői mellett a Vörös téren masíroznak majd az amerikai és a francia hadsereg katonái is.

A moszkvai brit nagykövetség szóvivője elmondta, hogy brit katonák még soha nem meneteltek a Kreml előtt, a Vörös téren: „Ez a meghívás, kétségkívül hatalmas megtiszteltetés számunkra, és egy lehetőség, hogy méltóképpen emlékezzünk meg minden, a II. Világháborúban életét vesztett katonáról.”

A Vörös téren megrendezendő Győzelem Napi katonai parádé a szovjet érában élte virágkorát. A Kreml 2008-ban élesztette újjá a hagyományt, és erre az évre Oroszország elnöke, Dmitrij Medvegyev, egy minden eddiginél nagyobb felvonulást tervezett.

Az orosz egységek már megkezdték a gyakorlást az eseményre, amelyet a televíziók élőben fognak sugározni az egész országban. A tavalyi évben mintegy 9000 katona, valamint több mint 100 harcjármü vonult végig a Vörös téren, köztük a Topol-M mobil, nukleáris rakétaindító állvány is.

A parádén résztvevő 1. Walesi Gárda több évtizedes katonai múltra visszatekintő egység; tagjai 1940-ben részt vettek a Dunkirkből történő evakuálásban, valamint aktív szereplői voltak az 1944-es normandiai partraszállásnak is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-21 15:21:41
Egy igazán sűrű, de eredményes 2022-es évet tudhat maga mögött a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. Az új magyar fegyvercsalád – a Magyar Honvédség szakembereivel történő – közös fejlesztésével ugyanis korántsem értek véget a feladatok és kihívások.
2023-03-17 12:18:01
A francia hajóépítő óriásvállalat, a Naval Group 2022 második felében új programba kezdett. Mivel a cég vezetői szerint Franciaország jelentős lemaradásban van a dróntechnológia terén, ezért a Naval Group már csak profiljából adódóan is a személyzet nélküli felszíni hajók terén igyekszik vezető szerepet kivívni magának.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
2023. 05. 15., 10:43
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.
2023. 05. 09., 11:12
Izgalmas honvédelmi kiállítás és interaktív tér nyílik a Bálnában épülő honvédelmi központban május 9-én!

  JETfly Magazin

2023. május 26-án, pénteken, ismét kinyitotta kapuit a spotterek előtt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, ahol több újdonság is várta a repülőgépek fotósait. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszínen készült felvételeket!