Az amerikai ellenőrző repülés során orosz és fehérorosz szakemberek a repülőgép fedélzetén fogják ellenőrizni az előre egyeztetett útvonal és repülési paraméterek betartását, valamint a megfigyeléshez, a „Nyitott égbolt” egyezményben rögzített megfigyelési eszközök alkalmazását.
“A 2014. június 7-11. közötti időszakban a „Nyitott égbolt” nemzetközi egyezménynek megfelelően az Egyesült Államok hajt végre megfigyelő repüléseket Oroszország és Fehéroroszország területei felett egy OC-135B repülőgéppel”, - mondta el újságíróknak Ruszlan Sisin, a Nemzeti Nukleáris Kockázatcsökkentő Központ vezetője.
Fotó: military.com
A repülőgépen a nemzetközi egyezményben kijelölt területek feletti megfigyeléshez szükséges kamerák – KS-87E, KA-90C – kerültek elhelyezésre, amelyek megfelelnek a szerződés előírásainak. Ezen eszközök jóváhagyásában orosz szakemberek is részt vettek, így kizárható „nem megengedett” technikai eszközök használata.
A „Nyitott Égbolt” egyezményt 1992. március 24-én ratifikálták Helsinkiben, amelynek célja a kölcsönös megállapodás és bizalomerősítés. A megállapodásnak jelenleg 34 tagja van és minden tagállamnak lehetősége van a fegyveres erőkkel kapcsolatos információgyüjtésre. Oroszország 2001. május 26-án csatlakozott az egyezményhez.