Mongol katonák a történelem során első ízben vesznek részt a Győzelem Napja alkalmából rendezendő katonai parádén Moszkvában, a Vörös téren.
A sikeres „szereplés” érdekében a mongol hadsereg különböző alegységeiből kiválogattak 80 olyan katonát, akiknek magassága nem kevesebb, mint 180 cm. Számukra már megkezdődött az „erőltetett” alaki kiképzés, majd április 25-én Moszkvába repülnek, a parádé főpróbájára.
A Győzelem Napi parádén a mongol küldöttséget várhatóan Mongólia elnöke, Cahiagín Elbegdordzs vezeti majd.
A Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 70. évfordulója tiszteletére ezúttal Oroszország 26 városában, köztük kilenc „Hős városban” tartanak katonai felvonulást. Természetesen a legnagyobb parádéra ezúttal is a Vörös téren kerül sor, amelyen többek között 194 páncélozott haditechnikai eszköz, 150 repülőgép és helikopter valamint 14 ezer katona vesz részt.
Fotó: infomongolia.com
Információk szerint a mongol katonák együtt fognak felvonulni Örményország, Fehéroroszország, Kína, Franciaország, Kazahsztán, Moldávia, Lengyelország, Dél-Korea, Nagy-Britannia, Ukrajna képviselőivel és az Egyesült Államok is megerősítette részvételét a parádén.