Interjú a Magyar Honvédség parancsnokával

Minden lépcsőfokot bejárt katonai pálya és egy rövidebb helyettes államtitkári „kitérő” után került a Magyar Honvédség élére. Hogyan érte a felkérés, mi volt az első gondolata, amikor elhangzott?

Az első gondolatom az volt, hogy óriási megtiszteltetés számomra ez a kinevezés. Titkon valahol szerintem minden katona álma, hogy egyszer ő lehessen az „első katona” Magyarországon, ez a karrier csúcsa. Hatalmas meglepetésként ért a felkérés – utána pedig rögtön jöttek az ötletek, a feladatok. Azóta megyünk előre.

Hogy érzi, mik önnel szemben a legjelentősebb külső elvárások, illetve mit vár el saját magától ebben a beosztásban?

Magamtól azt várom, hogy ugyanolyan parancsnok legyek, mint eddig bárhol máshol. Nyilván sokkal nagyobb a felelősség, és sokkal nagyobbak az elvárások is, de remélem, meg tudom testesíteni ugyanazt a parancsnoki magatartást, mint eddig minden beosztásomban. Az elvárásokat miniszterelnök úr igen plasztikusan megfogalmazta, tehát adott az út, merre kell menni. Folytatni kell az elődök megkezdett munkáját, kiegészítve azokkal az új feladatokkal, amiket közösen hallhattunk az Országház kupolacsarnokában. Mindez elég muníciót ad mindahhoz, amit a következő években végre kell hajtani.

Úgy veszi át a beosztást, hogy az elmúlt időszak egyik alapvető fejleménye a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség dezintegrációja volt. Teljesen lezárultnak tekinthető ez a folyamat, stabil a rendszer?

Maga a szétválasztás befejeződött, szép lassan sorra került az összes irányítási és vezetési jogkör, ezen a téren rendben vagyunk. De nem szabad, hogy bárki azt gondolja: ha egyszer megrajzoltunk egy struktúrát vagy feladatrendszert, akkor annak utána harminc-ötven éven át úgy kell működnie. Folyamatosan vizsgáljuk a hatékonyságot, hiszen a környezet is változik, megszűnnek feladatok, illetve újak jönnek helyettük. Folyamatos elemzést kíván, képes-e a szervezet a lehető leghatékonyabban végrehajtani ezeket. Amennyiben nem, bele kell nyúlni a rendszerbe. Ez persze nem magát a dezintegrációt jelenti: látjuk, hogy maga a modell működőképes. Azonban ahogy korábban is többször elmondtam, a harcoló állomány létszámát mindenképpen növelni, az adminisztrációt pedig csökkenteni kell. Az is nagyon fontos, hogy a társadalom még inkább elfogadja, tisztelje és higgyen a magyar katonában.

Elsődleges teendői között említette a katonák egyéni harcászati felszerelésének továbbfejlesztését. Konkrét lépésekre, eszközökre, fejlesztésekre lefordítva mit jelent ez, miben gondolkodnak? A korábban megkezdett Digitális Katona Program „felpörgetéséről” van szó?

Így van, az alapprogram készen áll. Eddig is érkeztek be eszközök, és igyekeztünk ellátni a katonákat az egyéni harcászati felszereléssel is. Mindenképpen szeretném felgyorsítani ezt a folyamatot, hiszen fontos, hogy minél előbb érezze az összes katona: megvan a feladatai ellátásához nélkülözhetetlen felszerelése, ami itthon, külföldön, laktanyában, terepen egyaránt megfelelő.

Egyenruha, bakancs és társaik?

Így van. Az alapvető ruházati elemek és az alapharcászati felszerelés.

Milyen időtávon belül kaphatja meg ezeket minden katona?

Már most folyamatban vannak bizonyos lépések, de hadd ne mondjak konkrét céldátumot, hiszen még át kell tekintenem a pontos részleteket – a szerződéseket, a gyártókapacitásokat, és így tovább –, illetve a mozgásteremet a lehető leggyorsabb intézkedések megtételében.

Bizottsági meghallgatásán is kiemelte, hogy nagyon fontosnak tartja a Magyar Honvédség megtartó erejének erősítését. Milyen tendenciák olvashatók ki ezen a téren az utóbbi évek számaiból?

Látszik, hogy minden évben nőtt a Magyar Honvédség meglévő létszáma, és továbbra is szeretnénk növelni ezt. Szerencsére mindig van elegendő jelentkező, de a megtartásra is nagy hangsúlyt kell fektetni: el kell érni, hogy aki vállalta a katonai szolgálatot, a lehető legtovább maradjon, mindaddig, amíg fizikailag, szellemileg képes ellátni a beosztását. Tehát kettős munkáról beszélünk. Fontos, hogy minél többen tudjanak rólunk, és lássák: a Magyar Honvédségbe belépőkre életpálya vár, olyan illetményt tudunk biztosítani, amiből méltó módon el lehet tartani a családot, és akár még félre is lehet tenni belőle. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az emberek bejöjjenek. Ha pedig már bent vannak, érezniük kell: fontos feladatokat hajtanak végre, amikhez biztosítottak a feltételek, és a társadalom is elfogadja őket. Ha mindezt sikerül fenntartani, remélem, még kevesebben gondolják majd úgy, hogy inkább más szakmát választanak.

Mennyire lehet és kell leszűkíteni ezt a kérdést pusztán anyagi dimenziókra?

Nem lehet azt mondani, hogy nem számít a pénz, de nem szabad túlértékelni sem. Az illetmény, a fizetés, mint mondtam, arra kell, hogy el tudjuk tartani a családot, biztosítani tudjuk a gyerekeinknek a jövőt, félre tudjunk tenni előre nem látható helyzetekre, meg néha egy kis extrára is. De mindig lehet jobb. A gazdaság fejlődik, és a civil ipar, a versenyszektor igyekszik mindig többet adni. Ki fog derülni, miként tudjuk lekövetni ezt, de nagyon régen nőtt akkorát az egyenruhás állomány és a honvédelmi alkalmazottak bére, mint az elmúlt években: öt évre visszamenőleg 50 százalékkal emelkedett, aztán kaptunk még 10 százalékot, év végén 500 ezer forintot, most pedig várjuk, hogy háromévente megjelenjen a katonák számláján a hathavi illetmény. Szerintem ez biztosítja, hogy bárki bátran vállalhassa a szolgálatot az egyenruhában. Ez azonban csak a megtartás egy része. A többi az értelmes munka, a megbízható környezet, a követelményeket támasztó, de emberséges parancsnokokból álló vezetés, illetve a társadalom megbecsülése.

Mennyiben mozdította elő ezt a társadalmi megbecsülést az elmúlt bő másfél év járvány elleni védekezése?

Büszkék lehetünk a kollégákra, akik részt vettek a feladatokban. Csak nagyon kevés negatív visszajelzés érkezett, ilyenkor pedig azonnal eljártunk, hiszen egy-két ember nem játszhatja el azt a tiszteletet, amit a többiek kivívtak. De szerencsére sokkal több pozitív visszajelzést kapunk az emberektől formálisan és informálisan is, hiszen katonáink tisztességesek, becsületesek, udvariasak, ugyanakkor határozottak, bárhová küldjük őket szolgálni.

A munkaerőpiaci kérdéseket és a járványt összekapcsolva: mennyiben fordította a pandémia és a gazdasági visszaesés a honvédség, mint munkáltató felé a potenciális érdeklődőket?

Látható volt, hogy ebben a helyzetben a Magyar Honvédség biztos munkahely – bár nem szeretem ezt a szót, hiszen katonának lenni inkább szolgálat, méghozzá a szó nemes értelmében. Mi nemhogy elküldtük volna az embereket, hanem egyenesen létrehoztuk a speciális önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatot, hogy aki elveszítette a munkáját, és vállalta a katonai kiképzést, csatlakozhasson hozzánk. Tehát még bővíteni is tudtuk a munkaerőpiacot.

Az adatok alapján a harmadik hullám végéhez közeledünk. Mi következik most?

Ha tényleg vége a harmadik hullámnak, bizonyos feladatokat nem kell tovább ellátnunk, így „visszatérhetünk” a laktanyákba. Folytatódhatnak az elmúlt időszakban csökkentett számban végrehajtott kiképzések, illetve továbbra is megvannak hazai és nemzetközi feladataink. Fel kell készülni a haditechnikai eszközök alkalmazására, fel kell készíteni az állományt ezek használatára, és be kell gyakorolni az eljárásokat, hogy – mint mondani szoktuk – minden legyen meg izommemóriában.

A miniszterelnök fiatalok tízezreinek megnyeréséről, felkészítéséről beszélt az Országházban. Meg lehet-e szólítani a fiatalokat a haderőfejlesztéssel, az új eszközök érkezésével?

A fiatalok szerencsére nagyon nyitottak, és mivel valóban 21. századi technológiáról beszélünk, közel kerülhetünk hozzájuk az új eszközök segítségével. A mai generációhoz sokkal közelebb áll ezek kezelése. Bárhol jelennek meg az új beszerzésekből származó eszközök, a fiatalok valósággal megrohanják őket, mi pedig nagy szeretettel várjuk mindazokat, akik látnak fantáziát a katonai pályában, és nem csak kívülről néznék meg a harckocsikat vagy a helikoptereket.

Hol tartanak a következő katonai középiskola megnyitásának előkészületei?

Reméljük, hogy idén szeptembertől el tud indulni az iskola Nyíregyházán, 2022-ben pedig szeretnénk tovább bővíteni a rendszert a következő, hódmezővásárhelyi honvéd kollégiummal.

A tartalékos rendszer kapcsán elhangzott az „egyszerűsítés” kulcsszó. Mit jelent ez a gyakorlatban? Milyen téren, milyen irányokban lehet fejleszteni az önkéntes tartalékos rendszert a következő években?

Az önkéntes tartalékos rendszer alatt egyszerre értjük az önkéntes műveleti, védelmi és területvédelmi tartalékosokat. Ráadásul ezek a kategóriák tavaly még kiegészültek a speciális önkéntes tartalékos rendszerrel is. Azt szeretném, ha egyetlen rendszerünk lenne, egyféle bemeneti követelménnyel, egyetlen juttatási rendszerrel, de úgy, hogy utána a bent lévőket különböző képzettségi fokuk alkalmassá tegye a teljes jelenlegi feladatkör ellátására.

Szinkronba kell hozni az egyes kategóriák tagjainak képességeit?

Mindezt felmenő rendszerben kell megvalósítani, és el kell kezdeni a keresztképzéseket, hogy nagyobb repertoárból lehessen választani. Meg fogjuk teremteni az ehhez szükséges szervezeti feltételeket. Jelenleg két tartalékos ezredünk van, a cél pedig hét felállítása – ez biztosítja majd, hogy elérhessük az előirányzott húszezres létszámot.

Miről tanúskodik, hogy valamivel több mint tíz évvel a tartalékos rendszer kiépítésének megkezdése után az elmúlt napokban már Ohióban vettek részt gyakorlaton a tartalékosaink?

Ezek azok a tények, amiket nem kell magyarázni. Eleinte kicsit valóban mindenki szkeptikus volt a tartalékos rendszerrel kapcsolatban, hiszen a kezdetekkor például a korfa sem volt egészséges. De ma már egyre több fiatal csatlakozik, és eljutottunk odáig, hogy egy századszintű szervezet kint volt Ohióban, az amerikai tartalékosokkal közös gyakorlaton. Emellett pedig önálló egységként tartalékosaink megjelennek a külszolgálatban, így Koszovóban is. Ez azt jelenti, hogy ha több időt tudnak fordítani a képzésre, kiképzésre, a tartalékosok elérhetik azt a szintet, hogy a tényleges állománnyal közösen vessük be őket akár külföldi fegyveres szolgálat ellátása során is. Ez persze nem magyar sajátosság, a világon nagyon sok helyen működik így a rendszer – csak a miénk ennyire rövid idő alatt jutott el ide.

Ha már szóba került a kiképzési rendszer: elhangzott ennek fejlesztésének, korszerűsítésének fontossága is.

A sorkötelezettség megszűnésével létrejött Magyarországon az önkéntes haderő, így különböző időben kerülnek a kollégák különböző beosztásokba. Ezt helyre kell tennünk: lehetőleg minél nagyobb arányban feltöltött beosztásokra van szükség, a lehető legrövidebb időn belüli bevethetőséggel. A 21. században egyszerre van jelen a hagyományos és a nem hagyományos hadviselés, nekünk pedig mindkettőre fel kell készülnünk. Ez azt jelenti: kicsit több időt kell majd eltölteni a gyakorlótéren ahhoz, hogy a katonák mindkét kritériumnak meg tudjanak felelni.

Fontos célként emelte ki a logisztikai rendszer megújítását, ami többlépcsős és igen bonyolult folyamatnak tűnik. Hogyan hangolják össze a haditechnikai kultúraváltással a logisztika átalakítását?

Az újonnan érkező eszközöknek köszönhetően filozófiai és kulturális váltás megy végbe a honvédségben. Az új technikák logisztikai ellátása is teljesen más lesz. A korábban alkalmazott haditechnikai eszközöknek megvolt a saját kiszolgálási, fenntartási és fejlesztési rendszere, de az újak teljesen más igényeket támasztanak. Fel kell nőnünk ezekhez, hiszen tudnunk kell üzemeltetni az érkező eszközöket. Szeretném, ha lehetőség szerint automatizált, gyors logisztikai rendszerrel rendelkeznénk. Vagyis: minél kevesebb embert és papírt felhasználva kerüljön a szükséges anyag a szükséges helyre.

A többi között Tatán és Győrben az infrastruktúra jelentős fejlesztésére kerül sor az új haditechnikai eszközök érkezése miatt. Ezen túlmenően milyen tervekkel, elképzelésekkel rendelkeznek a laktanyák felújítását illetően?

Ez is a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program része: mindent fejlesztenünk kell, és meg is kezdtük ezt. A laktanyákat illetően van, ahol már megindultak a munkálatok, máshol még csak a tervezési fázisban tartunk. Fontos kiemelni, hogy nemcsak a haditechnikai eszközöknek kell az új infrastruktúra. Ha a technikának 21. századi körülményeket biztosítunk, az a minimum, hogy az emberek számára is ugyanezt nyújtsuk. Mindez persze nagyon sok idő és nagyon sok pénz, vagyis e felújítások csak lépcsőzetesen hajthatók végre.

Más területre evezve: június első felében befejeződött az afganisztáni misszió. Milyen mérleget vonna a Magyar Honvédség ottani tevékenységéről parancsnokként, illetve a térséget többször is megjárt katonaként? Hogyan szűrődtek le az ottani tapasztalatok a rendszerbe a gyakorlatban, mit tanult a honvédség Közép-Ázsiában?

Rengeteget tanultunk, hiszen az évek során ezrek fordultak meg Afganisztánban, és szinte minden szakma megjelent a hadműveleti területen, méghozzá éles körülmények között. Ez azt jelenti, hogy az állomány jelentős része – közkatonától tábornokig – harci tapasztalatokkal rendelkezik. Ezek a tapasztalatok mind beépültek a hazai képzésbe, kiképzésbe, de beépültek azokba a hadműveleti, harcászati követelményekbe is, amelyeket az új technológiai eszközökkel szemben megfogalmaztunk. Óriásit nőtt a magyar katonák önbizalma, magabiztossága, hiszen láthatták, hogy fenntartás és szégyenérzet nélkül odaállhatnak a külföldi katonák, más NATO-tagországok képviselői mellé. Tehát tudunk együtt harcolni, tudunk együtt dolgozni, és ezt tudják a szövetségesek is. Éppen ezért meggyőződésem, hogy Magyarország és a Magyar Honvédség megítélése nemzetközi szinten is nagyon sokat javult, hiszen bizonyítottuk: a szövetség értékes partnerei vagyunk.

Változik a missziós ambíciószint a közeljövőben, illetve várható változás bármelyik missziónkban így, hogy Afganisztánban befejeződött a tevékenységünk?

Ugyanazokat az elveket fogjuk követni a jelenlegi és jövőbeli missziókban, mint eddig, és amit Afganisztán esetében is követtünk: a szövetségesekkel egyszerre megyünk be és egyszerre jövünk ki. A problémákat a keletkezési helyükön kell orvosolni, és ha ebben az ENSZ vagy a NATO részt vesz, a Magyar Honvédség is bekapcsolódik. Magyarország és a haderő magas presztízsét mutatja, hogy novembertől első ízben magyar tábornok tölti be a KFOR parancsnoki beosztását Kajári Ferenc vezérőrnagy személyében. A Balkán továbbra sem tekinthető teljesen nyugodtnak, így nem lesz egyszerű feladat a megfontolt vezetés és a folyamatos jelenlét biztosítása a kompromisszumok megtalálása mellett, de Kajári tábornok úr maximálisan végre fogja tudni hajtani.

Mikorra várható, hogy a missziókban is megjelenjenek az új haditechnikai eszközök?

Amikor itthon megtörténik a rendszerbe állításuk, és professzionálisan tudjuk már kezelni őket, meg fognak jelenni a missziós területeken is.

A magyar különleges műveleti képesség nemzetközi szinten is igen magas presztízsnek örvend. Első kézből szerzett tapasztalatait is tekintetbe véve: meglátása szerint mik a legfontosabb feladatok ebben a szegmensben?

Most a Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság teljes készenlétének elérése a legfontosabb. A gyakorlatok folyamatban vannak. A különleges erők éles bevetések során bizonyították a partnereknek, hogy nemcsak részesei tudnak lenni ezeknek a műveleteknek, hanem ha kell, a vezető nemzeti szerepben is helytállnak bennük. Mindez kellő magabiztosságot ad nekünk, és a térségben, illetve a szövetségben is meghatározó lesz, amikor a regionális parancsnokság eléri a teljes műveleti készenlétet. Jelenleg tehát az a legfontosabb, hogy meg tudjunk felelni ezeknek a követelményeknek, és közben folyamatosan építsük a meglévő képességeket. Hiába van parancsnokság, ha nincs meg mellé mindig a bevethető létszámú, jól felkészült, kiképzett állomány, aki végrehajtja a feladatokat.

Ne feledkezzünk meg az aktívak mellett az idősebb katonagenerációkról sem, hiszen a Honvédelmi és rendészeti bizottság előtt úgy fogalmazott: azt szeretné, ha a nyugállományú katonák úgy éreznék, továbbra is a honvédséghez tartoznak.

Így van. Ők voltak azok, akik szaktudásban, tartásban, erkölcsben megteremtették mindannak az alapját, hogy ma ennyire szereti a társadalom a magyar katonákat. Köszönet illeti őket ezért, és szeretném, ha éreznék ezt. Igyekszem majd minél többször elmenni a rendezvényeikre, és természetesen meghívjuk majd őket a saját programjainkra is. A honvédség személyi állományának folyamatosan próbálunk kedvezményeket biztosítani minden olyan cégtől, vállalattól, amely tiszteli a katonákat. Mindezt szeretnénk kiterjeszteni a nyugállományúakra, az obsitosokra, hiszen továbbra is a nagy családhoz tartoznak. Például: haderőfejlesztés korábban is folyt, és nagyon sok obsitosunk, nyugdíjasunk vett részt akkoriban új eszközök, új rendszerek bevezetésében. Mivel komoly tapasztalataik vannak, sokat segíthet, ha leülünk velük, és eszmét cserélünk, hogy ne essünk bele még egyszer olyan hibákba, amikre ők már megtalálták a megoldást. Vagyis a tudásanyaguk beépíthető a mostani haderőfejlesztésbe. Számítok rájuk abban is, hogy tapasztalatuk, tudásuk segítségünkre lesz a fiatalok megnyerésében, így például a kadétprogram során, ahol felkérhetjük őket, hogy tartsanak kiképzéseket, foglalkozásokat, mondják el történeteiket, csináljanak kedvet a fiataloknak a mundérbeli szolgálatra.

Folyamatban van a veteránprogram kidolgozása is. Miért fontos, hogy Magyarországon is működjön egy ilyen gondoskodási rendszer?

Mert igenis vannak hőseink. Merjük kimondani: vannak magyar katonák, akik a közelmúltban többet tettek a műveleti területen, mint az átlag. Most már hamarosan lejárnak a műveleti biztonsági követelmények, amelyek miatt nem beszélhetünk ezekről az eseményekről, de nem feltétlenül a konkrét részletek a lényegesek, hanem hogy még jobban megbecsüljük ezeket az embereket. Remélem, hogy záros határidőn belül meg tudnak jelenni azok a jogszabályok, intézkedések, amelyek révén beindulhat a program. Ehhez egyébként létrehoztunk egy bizottságot, akik aprólékos elemzőmunka keretében áttekintik a régi missziós jelentéseket, és javaslatot tesznek majd arra, ki kapja meg a veterán címet.

Forrás: https://honvedelem.hu/