A D-944 páncélozott szállító harcjármű (PSZH)

A magyar hadiipar a második világháborút követően szovjet nyomásra háttérbe szorult, elsősorban kézifegyverek gyártását engedélyezte a „nagy testvér”. Többek között ennek köszönhető, hogy a 60-as években még csak gépkocsizó egységeink voltak, a néphadsereg nem rendelkezett páncélozott szállító jármüvekkel. Egy magyar típus kifejlesztését indokolttá tette, hogy a szocialista blokk a magyar gépjármübázis bezárását „javasolta”. A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár és a Csepeli Gépgyár megmentése érdekében kezdődött meg a D-944 szállító harcjármü tervezése, majd gyártása.

 A magyar páncélozott jármü külföldi hadseregek érdeklődését is felkeltette

A Honvédelmi Minisztérium kidolgoztatta a harcászati-müszaki követelményeket, melyeket a tervezés során figyelembe kellett venni. A megrendelő egy olyan páncélzattal rendelkező, legalább kilenc személy befogadására alkalmas, gumikerekes jármüvet kért, amely a szállítás mellett tüztámogatást is biztosít a gyalogság számára. Az elkészült kísérleti példányokat 10 mm vastag páncéllemezekből hegesztették össze. A jármü mechanikusan zárható differenciálmüves hátsó futómüvét a csepeli gyár készítette. A mellső futómüvet az Ikarus-303-as autóbusz futómüvéből alakították át úgy, hogy a mellső hajtást is beépítették. Az összkerékhajtás, a terepfokozat, valamint a csörlőhajtás biztosítását szolgáló osztómü a deszanttérben helyezkedett el. A katonák biztonságának érdekében az osztómüvet és a kardánhajtásokat egy müanyag borítással látták el, amit a katonák bőgőtoknak neveztek. Nemcsak a kinézetének köszönhette ezt a nevet, hanem annak a nehezen elviselhető zajnak is, melyet menet közben adott. A kormányzást egy szervorásegítéses kormánymü biztosította. A fékrendszere kétkörös levegőrásegítéses olajfék volt. A levegőrendszer gyakori, sokszor menet közbeni meghibásodása sokszor megtréfálta a vezetőket.

A két részben nyíló ajtón kellett átpréselni magukat a lövészkatonáknak, teljes felszerelésben

A négyhengeres, 74 LE-s, Csepel D 414.44 dízelmotor a jármü hátsó részében kapott helyet, a deszanttértől teljesen elkülönítve. A motortérben helyezkedett el a két, egyenként 90 literes üzemanyagtartály. A motor érdekessége, hogy osztott hengerfejes, ami a javítást tette könnyebbé.

A páncélost kézi meghajtású, forgatható toronnyal látták el, melybe a szovjet gyártmányú 14,5 mm-es KPVT géppuskát és a 7,62 mm-es szintén szovjet KGKT géppuskát építették be, párhuzamosítva. A 14,5 mm-es géppuskához páncéltörő lőszert is rendszeresítettek. A  géppuskák elektromos elsütőberendezéssel müködtek, de volt mechanikus elsütésre is lehetőség.

A jármü tornyában csak a toronylövész kapott helyet. A vezető melletti ülésen volt a rajparancsnok vagy szakaszparancsnok kényelmesnek nem nevezhető helye. A deszanttér jobb és bal oldalán helyezkedett el a hatfős raj. A menet közbeni tüzelés biztosítása érdekében kezdetleges tüzelőnyílásokat alakítottak ki a páncéltesten, melyet egy-egy kis ablak lenyitásával lehetett szabaddá tenni. A jármü vízi átkelésre is alkalmas volt, melyet két vízsugárhajtómü biztosított.

A vezető baloldalt, a parancsnok jobboldalt foglalt helyet (kicsit elhanyagolt a belseje)  

Az „elefántfülek” mögött a vízsugárhajtómüvek rejlenek (hajócsavar)

Az elkészült mintapéldányokat 1966-ban a Valtava harcászati gyakorlótéren próbálták ki, majd 5000 kilométeres csapatpróbán tesztelték. A 68 pontos hibajegyzéken szereplő hiányosságok kijavítását követően megkezdődött a szériagyártás. A jármüből 1970 és 1979 között 2600 darab készült. Az első gépesített lövészdandárokat ezzel az eszközzel látták el, melyeket majd csak a 90-es évek vége felé vontak ki a kötelékből. A magyar honvédségen kívül az NDK hadvezetése és az iraki hadsereg is vásárolt ebből a típusból.  A magyar fejlesztésü PSZH az iraki-iráni háborúban bevetésre került. A harcok során kiderült, hogy gyenge páncélzata miatt támadótevékenységre kevésbé alkalmas. Védőharc során a beásott, ezáltal védett jármüvek 14,5 mm-es géppuskáival végrehajtott tüzösszpontosítások azonban megtorpanásra késztették az ellenfelet.

A PSZH-t fénykorában tömegek csodálták a katonai díszszemlék alkalmával

Napjainkban már csak a hadtörténeti parkokban találkozhatunk vele, kiállított régiségként