2024. 12. 06. péntek
Miklós
: 413 Ft   : 391 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A három testőr Afrikában

Art of WAR  |  2007. 03. 19., 06:45

Ki ne hallott volna arról, hogy az 1956-os magyar forradalom leverésére küldött szovjet alakulatok harcosai közül sokan, ha valamilyen folyót vagy csatornát láttak, rögtön megkérdezték: „Ez Szuez?” Fél évszázaddal ezelőtt persze kevesen értették, hogy miért is e fura érdeklődés. Csak sokára vált világossá, hogy a háttérben a „zavarosban halászó” Nagy-Britannia és Franciaország éppen akkor kísérelte meg az év júliusában államosított Szuezi-csatorna visszaszerzését.

Ezt azért tehették, mert az idö tájt a másik két szuperhatalom – a Szovjetunió és az USA – belsö gondjai megoldásával volt elfoglalva. Mivel aztán Moszkva fegyveres beavatkozással fenyegetözve akarta rábírni a szövetségeseket a visszavonulásra, a Vörös Hadsereg politikai tájékoztatóin a katonáknak Szuez felmentéséröl beszéltek, nem pedig Magyarország lerohanásáról.Összeesküvés-elmélet1956. október 22-én a franciaországi Sèvres-ben a klasszikus összeesküvések minden kelléke adott volt: egy félreesö, cseréptetös, borostyánnal befuttatott falú villa, amelyet fasorok, magas sövények és persze falak rejtettek el a kíváncsi tekintetek elöl. Még a misztikus köd sem hiányzott, hiszen a környéken az is gomolygott, amikor hajnalban az összeesküvök elsö csoportja a Párizs melletti reptérröl jeltelen autójával odaérkezett. Valamivel késöbb e hétfö reggelen Pineau francia külügyminiszter beugrott hivatalába, aztán gyorsan hazahajtatott. Miután elküldte soförjét, saját kocsijába ült, és rövidesen a villában volt, ahol kezet rázott Ben Gurionnal, Izrael 70 esztendös miniszterelnökével, Dayannal, a félszemü vezérkari fönökkel és Peresz védelmi miniszterrel. Eközben Lloyd brit külügyminiszter, a konspirációban részt vevö harmadik csoport egyik kulcsfigurája telefonon beteget jelentett. A megfázásra hivatkozó diplomata röviddel késöbb elhagyta Angliát, és délután érkezett meg Sèvres-be. Mire a feszült légkörü tárgyalások két nap múlva befejezödtek, az alkudozásba bekapcsolódott Eden brit és Mollet francia miniszterelnök is. A pezsgöspoharak ürítésével azt a háromoldalú szerzödést ünnepelték, amelynek nyomán – a krónikások szerint – „a történelem legrövidebb és legfeleslegesebb háborúja” robbant ki. A célpont alapjában véve az arab nacionalizmus szimbólumává lett Nasszer elnök volt.

A megállapodás szerint a brit–francia beavatkozás okát Izrael szolgáltatja azzal, hogy október 29-én megtámadja a 62 ezer km2-es Sínai-félszigetet. Az ellenséges arab országok közé ékelödött zsidó állam ugyanis nyolc és fél évvel megalakulása után sem érezte magát biztonságban. Mivel katonai vezetöi föleg Egyiptom felöli támadástól tartottak, a félsziget lerohanását megelözö csapásnak szánták. A Szuezi-csatorna forgalmát veszélyeztetö „agresszióra” válaszul másnap következik Nagy-Britannia és Franciaország közös ultimátuma. Ebben felszólítják a „hadviselö feleket”, hogy 24 órán belül szüntessék be a harcokat, vonuljanak vissza a létfontosságú vízi út mellöl, és fogadják el a csatorna kulcspozícióinak ideiglenes megszállását, amely kimondottan a hajóforgalom zavartalanságát biztosítaná. A jegyzéket szándékosan úgy fogalmazták, hogy abba Nasszer még véletlenül se menjen bele. Aztán október 31-én – elégséges idöt adva Egyiptomnak a visszautasításra – a brit és francia harci gépek megkezdik az ország fegyveres eröi elleni támadásokat. Az inváziós csapatok partraszállását azért idözítették az ultimátum lejártához képest hat nappal késöbbre, hogy még az is a „békebírók” pártatlanságát bizonyítsa.A kiváltó okokA briteket súlyos csapásként érte, hogy Nasszer elnök 1956. július 26-án bejelentette a brit–francia tulajdonú Szuezi-csatorna Társaság államosítását. A lépéssel Egyiptom kezébe került a létfontosságú közel-keleti olajforrások és a nagy nyugat-európai felhasználók közötti legrövidebb hajózóút felügyelete. Az intézkedés ráadásul veszélybe sodorta azon brit érdekeltségek gyors megközelítését is, amelyek Szueztöl keletre és délre terültek el. Anthony Eden brit miniszterelnök, aki képtelen volt beletörödni Nagy-Britannia világhatalmi szerepének rohamos csökkenésébe, cselekvésre határozta el magát. A franciákat – a titkos tárgyalások kezdeményezöit – elsösorban az a meggyözödés motiválta, hogy a legnagyobb észak-afrikai gyarmatukat, Algériát lángba borító nemzeti felszabadító háború mögött Nasszer elnöknek az arabokat fellázító politikája áll. Az összeesküvök csak egy dologban értettek tökéletesen egyet: a „moszlim Mussolininek” csúfolt egyiptominak, aki megingatta a Közel-Kelet egyensúlyát, mennie kell.A trió nem számított rá, hogy az USA komolyabb bonyodalmakat okozna, hiszen a szuperhatalom már akkor politikai összeütközésbe került Nasszerrel, amikor az elismerte a Kínai Népköztársaságot, és elfogadta a szovjet blokk katonai és gazdasági segítségét. Úgy vélték, az is a malmukra hajtja a vizet, hogy Eisenhower elnök teljes erejével éppen újraválasztásáért kampányolt, és sikerét nagymértékben befolyásolta az erös zsidó szavazótábor megnyerése. Az összeesküvök csak azt a tényt hagyták figyelmen kívül, hogy amennyire Nasszer ellen volt az elnök, legalább annyira ellenezte a közvetlen katonai beavatkozást. A másik szuperhatalom részéröl azért nem számítottak komolyabb retorzióra, mert a Szovjetunióban éppen azzal foglalatoskodtak, hogy leszámoljanak a sztálinizmussal. Moszkva figyelmét ráadásul elvonták a csatlós államokban kirobbant forradalmak, amelyek széthullással fenyegették az alig egyesztendös Varsói Szerzödést. Bár a lengyelországi felkelést nyáron eltaposták, ez a veszély továbbra is kísértett, hiszen alig három hónappal késöbb – október 23-án – Magyarországon is kitört a forradalom.A katonai elökészületekA szuezi hadmüvelet elökészületei természetesen már jóval azelött megkezdödtek, hogy Franciaországban tetö alá hozták az alkut. Az angol–francia felkészülés csigalassúságúnak számított az izraelihez képest. Ott ugyanis – máról holnapra – 100 ezer embert mozgósítottak. Noha Nagy-Britannia 750 ezer embert tartott fegyverben, nagy részüket lekötötte a felkelök elleni harc a Távol-Keleten, Afrikában és Ciprus szigetén. Szállítókapacitás, repülögépek és utánpótlás dolgában sem álltak jól a brit fegyveres erök, éppen ezért kellett sürgösen II. Erzsébet királynö jóváhagyása 25 ezer tartalékos mozgósításához. A mendemondák szerint az engedélyt augusztus 2-án, a Goodwoodban rendezett derbin, egy ló farán írta alá. Franciaország az indokínai háborút követöen némileg felkészültebb volt a hadmüveletre, az akcióhoz azonban csapatokat kellett Algériából átcsoportosítania. Az inváziós erök fö gyülekezöhelye a brit irányítású Málta lett, 1600 km-re a partraszállás tervezett helyszínétöl.

A hadmüvelet elsö fedöneve Hamilcar volt, de aztán Musketeerre (vagyis testörre) változtatták, nyilvánvalóan a résztvevök tiszteletére, Alexandre Dumas híres, három testörröl írt regényének címe után. Bár a haditerv francia agyszüleménynek tekinthetö, a parancsnokság mégis az invázió legnagyobb résztvevöjét, Nagy-Britanniát illette. A Musketeer hadmüvelet elsö számú irányítójává Keightly tábornokot, helyettesévé a francia Barjot altengernagyot nevezték ki. A partra szálló erök parancsnoka Stockwell tábornok, helyettese – az indokínai és algériai harcok veteránja – Beaufre vezérörnagy lett. A részt vevö repülöegységeket – köztük a RAF 14 közepes és négy nehézbombázó-századát – Barnett légimarsall, a flottakülönítményeket Dunford-Slater tengernagy dirigálta.A hadmüvelet légi, tengeri és szárazföldi eröinek kötelékében 45 ezer brit és 34 ezer francia szolgált. Az összevont 200 brit és 30 francia hadihajó között hét repülögép-hordozó volt. A 70-nél is több kereskedelmi hajó mellett, amelyeket a hajózási társaságok legnagyobb bánatára már a turistaszezon kellös közepén igénybe vettek, több száz partra szállító jármü is csatasorba állt. Az akcióban ténylegesen részt vevöket a támaszpontokon és a gyülekezési kikötökben összesen még mintegy 100 ezer brit vagy francia egyenruhás segítette munkájával.

A Musketeer második változatában a partraszállást a Nílus deltájában, Alexandriánál tervezték, s azt követte volna a gyors elörenyomulás, egészen Kairóig. Ezalatt az izraeliek dolga az egyiptomi hadsereg jobbszárnyának lefoglalása lett volna. A tervet azonban megváltoztatták, és az elsödleges célpontot 220 km-rel keletebbre helyezték, a Szuezi-csatorna északi kijáratához. Ezzel visszatértek az eredeti elképzeléshez, Port-Szaíd kikötöváros elfoglalásához. A szövetségesek nagyszabású készülödése azonban nem maradt titokban, és Nasszer átcsoportosította eröit, így került a Sínai-félszigeten állomásoztatott csapatok fele a csatorna nyugati oldalára. Jóllehet parancsára katonái észak felé tekintve várták a brit–francia erök támadását, az elnök képtelen volt elhinni, hogy az invázió valaha is bekövetkezik.Az izraeli támadásAz izraeliek október 29-én, hajnali 2.15 és 2.35 között lendültek akcióba. North American F–51-es Mustang géppárok száguldottak nyugat felé, alig öt méterrel a háromszög alakú Sínai-félsziget homokbuckái felett. Feladatuk – a telehold segítségével – azoknak a légvezetékeknek az elvágása volt a légcsavarral vagy a szárnyvégekkel, amelyek a 30 ezer föt számláló 3. egyiptomi gyalogos- és a 8. palesztin hadosztályt kötötték össze egymással és a föparancsnoksággal. Ez volt a szerény kezdete a Szuezi-csatornát „fenyegetö” Kadesh hadmüveletnek, amellyel Izrael valójában azért akarta kiseprüzni az egyiptomi eröket a félszigetröl, hogy aztán, az Akabai-öböl vizén keresztül, végre kijárathoz jusson a Vörös-tengerre.Egy órával késöbb Sharon ezredes 202. ejtöernyösdandárjának 3000 embere M3-as féllánctalpas jármüvekkel, francia gyártmányú AMX–13-as tankokkal és száz, három nappal korábban Franciaországból érkezett teherautóval beözönlött az egyiptomi területre. Fejük felett délután 16 Douglas C–47-es Dakota szállítógép és a kíséretüket alkotó tíz Gloster Meteor vadászgép zúgott el mélyrepülésben. A radarokat elkerülö rajok a csatornától 30 km-es távolságban 450 m-es magasságba emelkedtek, és a 202. dandár 1. zászlóaljának 395 ejtöernyöse közül az elsök 17 órakor vetették magukat a mélybe. Az ellenállás nélkül földet érök a stratégiai fontosságú Mitla-szoros keleti oldalán ásták be magukat, és várták, hogy megérkezzen Sharon oszlopa. A 170 km-es utat a jármüvek másnap 10.30-ra tették meg. Mögöttük más izraeli alakulatok is támadásba kezdtek. A következö négy nap során ezek a csapatok nyugati és déli irányban végigsöpörtek a félszigeten. A kelet felöl támadó Izrael nem csupán meglepte Egyiptomot, hanem – a tervek szerint – indokot is szolgáltatott cinkosainak a beavatkozásra.

Egy héttel a Kadesh beindítása elött titokban négy francia repülöszázad szállt le Izraelben. Valamennyi törzsén és szárnyán ott virított a hadmüveletben részt vevö szövetséges gépek megkülönböztetésére szolgáló sárga-fekete sávozás. A Dassault Mystère IVA típusú, sugárhajtású vadászokkal repülö század az izraeli városok elleni bombatámadások elhárítását kapta feladatul. A másik két alakulat – amerikai gyártmányú Republic F–84F Thunderstreak vadászbombázóival – a szárazföldi erök közvetlen támogatására érkezett. A negyediket, amelyet kétmotoros Nord Aviation Noratlas típusú szállítógépekkel szereltek fel, már négy órával a Mitla-szoros megszállását követöen bevetették. A kötelék nyolc dzsipet, fegyvereket és utánpótlást dobott le ott ejtöernyövel. Közben pedig befutott még három francia romboló is, hogy biztosítsák Tel-Aviv és Haifa kikötöjének bejáratát.Jóllehet Eisenhower elnök ragaszkodott hozzá, hogy a háború kitöréséröl az újságokból szerzett tudomást – valójában már a készülödésröl is értesült. Egyrészt a CIA térségben cirkáló, Lockheed U2-es felderítögépeinek nagy magasságból készült felvételeiböl, másrészt pedig a „cég” londoni, párizsi és tel-avivi ügynökei révén. Az október 27-én megtartott kormánytájékoztatón a CIA aligazgatója, Robert Amory kijelentette: „Az izraeliek holnap éjfél után nem sokkal támadni fognak. Erre akár az állásomat is hajlandó vagyok feltenni!” Nem volt véletlen, hogy az egyik U2-es október 29-én, 21 ezer méteren a Sínai-félsziget felett jelent meg. A gép a Törökországba települt, titkos 10-10-es különítményhez tartozott. Pilótája az a Gary Powers volt, aki 1960-ban került az újságok címlapjára, miután gépét a Szovjetunió felett lelötték. „Ahogy lenéztem, rögtön szokatlan dolgokat vettem észre. A sárgásvörös felvillanások és fekete füstfelhök a Sínai-hadmüvelet elsö ágyúlövéseitöl származtak.”Az ultimátumOktóber 30-án délután az ultimátumot átadták Egyiptom és Izrael képviselöinek. A harc beszüntetésére és a csatornától 15 km-re történö visszavonulásra másnap 16.30-ig adtak határidöt. Izrael, bár még kilométerekre járt a csatornától, és esze ágában sem volt leállítani az offenzívát, szerepe szerint bejelentette, hogy elfogadja a feltételeket. Mint ahogy azt várták, Egyiptom elutasította. Az órák teltek-múltak, és a Szuezi-csatornán egyre-másra átkelö egyiptomi felmentö csapatok által szorongatott izraeliek alig várták a RAF gépeinek beígért támadását. Ben Gurion, aki sosem bízott igazán az arabokkal szimpatizáló britekben, már arra készült, hogy visszarendelje katonáit. Újdonsült szövetségesei ugyanis elfelejtették tájékoztatni arról, hogy a hatnaposra tervezett bombázó hadjáratot majd csak a sötétedés beálltával kezdik. Az egyiptomi repterek és hadi létesítmények partraszállás elötti puhítására azért szántak különben ilyen hosszú idöt, mert ennyi kellett ahhoz, hogy az október 31-én éjjel Máltáról kifutó inváziós armada leglassabb hajói is odaérjenek.A légitámadásokOktóber 31-én éjjel a RAF Ciprusról és Máltáról felszálló English Electric Canberra közepes és Vickers Valiant nehézbombázói három hullámban támadták az egyiptomi reptereket. A még arab szolgálatban álló brit oktatók egyike késöbb ezt jelentette: „Az egyiptomiak teljesen sportszerütlennek tartották a RAF gépeinek éjszakai támadását, mivel ök kifejezetten utáltak éjjel repülni!” A heves bombázás sokkolta Nasszert, aki a Sínai-félszigeten lévö csapatoknak azonnal megparancsolta, hogy teljes sebességgel vonuljanak vissza nyugatnak, keljenek át a csatornán, és védjék meg az ország szívét. November 1-jén, hajnalban egy U2-es suhant el Kairó felett. A West Airportról készült fotókon sértetlenül álltak a gépek és az épületek. Az amerikai felderítö tett egy kört, és tíz perc múlva ismét a reptér felett volt – az akkor készült képeken már minden lángokban állt. A felvételekböl egy sorozatot – azonnali magyarázatot követelve – képtávírón továbbították a RAF parancsnokságára, ahonnan a következö választ kapták: „Hálás köszönet a képekért. Minden idök leggyorsabb támadás utáni értékelését tették velük lehetövé.”

A Royal Navy Eagle, Bulwark és Albion hordozókon 11 repülöszázad volt. Ezen egységek Hawker Sea Hawk, De Havilland Sea Venom és Westland Wyvern vadászbombázói november 1-jén csaptak le a Kairó környéki támaszpontokra. A csatorna menti Dakheila repteret a Ciprusról érkezett francia F–84-es Thunderstreak vadászbombázók mellett a RAF Venomjai is támadták. A légvédelem gyenge volt, ezért valamennyi gép sértetlenül visszatért hajójára vagy bázisára. Kora délutánra a hordozók 80 km-re közelítették meg a partokat, és tízpercenként indították az újabb rajokat. Eközben a ciprusi támaszpontokon percenként szálltak le-fel a harci gépek. A támadókhoz csatlakoztak a francia Arromanches és La Fayette hordozók dugattyús motoros veteránjai. A Vought F4U Corsair vadászbombázó-századok Alexandria közelében – egy pilóta élete árán – elsüllyesztették egy torpedónaszádot, és megrongálták a Tarek rombolót. Az Akka nevü, vontatókötélre vett hajón ugyanakkor a Royal Navy Sea Hawkjai ütöttek rajta. A csatorna közepén haladó, 105 m hosszú szerkezetet sikerült is elsüllyeszteniük. Csak utóbb derült ki, hogy a betontörmelékkel megrakott jármü csalétek volt: kimondottan azért húzták éppen ott, hogy valamelyik szövetséges „ráharapjon”. Az elmerült roncs lett az elsö komoly vízi akadály a csatorna 87 esztendös történetében. A britek bombáitól a hajózócsatornába omlott Firdan híd aztán tovább szaporította a torlaszokat. Ezzel viszont kútba esett az összeesküvés fennen hangoztatott célkitüzésének – a vízi út nyitva tartásának – megvalósítása. Egyiptom, hallgatva az ENSZ felhívására, november 2-án elfogadta az ultimátumot. Izrael, feltételezve, hogy csapatai még azelött elérik a kitüzött célokat, hogy az egyezmény hatályba lépne, a következö napon tette ugyanezt. A másik két összeesküvö azonban sietett meggyözni a zsidó állam vezetését arról, hogy helytelenül cselekedett, ez a lépés ugyanis indokolatlanná tette volna a brit–francia inváziót. Ben Gurion tehát visszavonta a döntést, és a szövetséges légitámadások tovább folytatódhattak. Az egyiptomiak 70 sugárhajtású harci gépéböl 12 Gloster Meteor, 15 pedig De Havilland Vampire vadász volt. Ezek, a modernebb MiG–15-ösökkel együtt, a Sínai-félszigetért folytatott küzdelemben tucatjával lötték ki az izraeli harci jármüveket, a kialakult légi összecsapásokból pedig 1:1-es gyözelem/veszteség aránnyal kerültek ki. A tízszeres brit–francia túlerövel szemben viszont már tehetetlennek bizonyultak. Miután a MiG–15-ösök megrongáltak két Canberra felderítöt és egy Valiant nehézbombázót, az egyiptomiak megmaradt sugárhajtású gépeiket a hadmüveletektöl távoli repterekre menekítették. A még bevethetö két század MiG–15-öst Szíriába és Szaúd-Arábiába küldték, az Iljusin Il–28-as könnyübombázókat pedig a Nílus felsö folyásához, a történelmi Luxorba. Ez utóbbi öreg hiba volt, mivel a Cipruson állomásozó francia F–84-esek, amelyek útközben Tel-Avivban üzemanyagot vettek fel, rajtuk ütöttek, és mind a tizenkettöt megsemmisítették.Invázió a levegöbölA Musketeer következö szakasza a kombinált ejtöernyös-partra szálló hadmüvelet lett volna. Francia kezdeményezésre azonban, hogy felgyorsítsák az eseményeket, a légideszant-támadást egy nappal elöbbre hozták. Cipruson november 5-én a hajnali derengésben a brit 16. független ejtöernyösdandár több mint 600 harcosa – páncéltörökkel, aknavetökkel, géppuskákkal és dzsipekkel egyetemben – elfoglalta helyét a hat szállítószázad Handley Page Hastings és Vickers Valetta típusú gépeiben. Végcéljuk a Gamil reptér volt, öt km-re nyugatra Port-Szaídtól. Az ejtöernyösöknek onnan kellett benyomulniuk a városba, hogy elökészítsék a terepet a következö napon partra szállóknak.

Egy másik ciprusi támaszponton a francia ejtöernyösök készülödtek. A 10. légideszant-hadosztály 487 katonája, kiegészítve a 11. dandár száz ejtöernyösével és egy brit századdal, 17 szállítógéppel indult. A franciák az indokínai és algériai háború harcedzett veteránjai voltak. Gilles tábornok, a 11. dandár parancsnoka kapta azt a feladatot, hogy levegöben körözgetö harcálláspontjáról tartsa a kapcsolatot a földön harcolókkal, a hadihajókkal, a közvetlen támogató gépekkel és Keightly tábornok Cipruson berendezett föhadiszállásával. A franciák földet érésére két helyet választottak. Az egyik Port-Szaídtól délre, a Szuezi- és a Raswa-csatorna közé esö keskeny földnyelven volt, amelyet két híd kötött össze a szárazfölddel. A másik, egy vízzel körülvett golfpálya a Szuezi-csatorna keleti oldalán, Port-Fuádtól délre feküdt.

Mire a szárazföldi hadmüveletek a csatorna birtoklásáért megkezdödtek, a háború a „hadviselö felek”, Egyiptom és Izrael között a Sínai-félsziget teljes elfoglalásával már befejezödött. A II. világháború utáni legnagyobb légideszant-hadmüvelet Alexandria elleni megtévesztö bombatámadással indult. Az ejtöernyösökkel zsúfolt szállítógépek eközben méltóságteljesen elhúztak a következö napi partraszállás harcosaival és jármüveivel megrakott hajók felett. Reggel 7.15-re járt az idö, mikor az elsö ejtöernyösök ugrani kezdtek a Gamil reptér felett 180 m-en átdübörgö gépekböl. Az idö ragyogó volt, a levegö alig mozdult. Negyedórán belül valamennyi brit földet ért. A harcosok elsö dolga ugrósisakjuk lecserélése volt a jellegzetes vörös barettre; ezt követöen négy csoportra válva lendültek akcióba. Háromnegyed óra sem kellett hozzá, hogy a területet megtisztítsák a védö nemzetörzászlóalj és az odarendelt tartalékos század katonáitól.Fél nyolckor érkezett meg a franciákat szállító kötelék. A Noratlasok két oszlopában a gépek alig 30 m-re haladtak egymástól. A repülési magasság 100 m körül volt. Az ejtöernyösök a gépek mindkét oldalán ugrottak, így négy percen belül valamennyien földet értek az elsö helyszínen. A leereszkedök egy része pontosan az egyiptomiak állásaira érkezett, így azokat pillanatokon belül lerohanták, de Raswa köz- és vasúti hídjának elfoglalása sem tartott délelött 9-nél tovább. Ezzel gyakorlatilag elvágták a városba küldhetö egyiptomi erösítés útját, mivel Port-Szaíd egyetlen, még épségben lévö kapcsolata a szárazfölddel a kezükbe került. A védök ugyanis Raswa másik, pontonból épített hídját fél órával korábban a levegöbe repítették. Port-Szaíd védelmét Moguy dandártábornok irányította. Parancsnoksága alá három tartalékos zászlóalj és mintegy 600 lövész tartozott, amelyeket egy nemzetörzászlóaljba szerveztek. A lakosság felfegyverzésére egy vagon puskát és löszert kapott. Az egyiptomi a védekezés központjául Manakh városrészt választotta. Gyalogsága támogatására négy, szovjet gyártmányú Szu–100-as, 100 mm-es ágyúval felszerelt, 30 tonnás rohamlövege volt. A második francia kötelék kora délután érkezett meg. A 10. dandár 506 katonája a szemben fekvö Port-Fuád védelmét alig egy óra alatt felszámolta. A britek számára délután érkezett erösítés száz ejtöernyös, löszer és egyéb felszerelések képében. A franciák, miután elfoglalták a kijelölt objektumokat, felderítöket küldtek délre, hogy felkészüljenek a következö napra tervezett elörenyomulásra Kantara és Szuez város irányába. A jelentés értékelésének idejére csend állt be, de aztán 22.30-tól ismét a fegyvereké lett a szó.Habár a szovjet vezetök keze a magyarországi események miatt meg volt kötve, a szuezi agressziót mégsem hagyhatták szó nélkül. Bulganyin miniszterelnök november 5-én levélben fenyegette meg az összeesküvö országok vezetését. Nagyszabású katonai beavatkozást helyezett kilátásba, ha Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael nem vonja vissza azonnal csapatait Egyiptomból. A blöff ugyan nem keltett rémületet, de gyanút ébresztett az érintettekben, hogy Moszkva mindent tud összeesküvésük részleteiröl. Késöbb kiderült, hogy a szovjetek Franciaországban, Egyiptomban és Izraelben tevékenykedö ügynökei révén jutottak az információkhoz. Közülük a legfontosabb Beer ezredes volt, Ben Gurion személyi titkára, valamint Goldstein, aki az izraeli külügyminisztérium tisztségviselöjeként értesült mindenröl. Bár Moszkva tiltakozott, igazából nem állt érdekében az intervenció leállítása, ez ugyanis egyrészt elvonta a világ figyelmét a magyar forradalom vérbe fojtásáról, másrészt az imperialisták agressziója révén felcsillant a lehetöség rá, hogy a Szovjetunió az arab világ barátjaként fellépve a közel-keleti térségben kedvezö pozícióba kerüljön.A partraszállásNovember 6-án az inváziós flotta elött még fel sem derengett a horizonton Port-Szaíd, ám a haditervet a Londonból küldött újabb parancsok miatt ismét meg kellett változtatni. Az elsö megtiltotta, hogy 127 mm-esnél nagyobb ürméretü ágyúkkal löjenek; emiatt az armada kénytelen volt lemondani arról, hogy a cirkálók és a francia Jean Bart csatahajó lövegei megsemmisítö pergötüzzel árasszák el a partvédelem állásait. A parancs a 381 mm-es ágyúkkal felszerelt páncélos óriást arra kárhoztatta, hogy a hadmüveletben egyszerü csapatszállítóként vegyen részt, fedélzetén ugyanis ott volt az Algériából átdobott a két hadosztály egy része. A második parancs pedig egyórásnál rövidebbre kurtította a partraszállást megelözö légi és tengerészeti bombázást. Így a Musketeer partra szálló szakasza tízperces légitámadással és a rombolók 45 perces ágyúzásával vette kezdetét. A parttól nyolc km-re ezalatt kirajzottak a hajók gyomrából a partra szállító jármüvek, és a hullámokon bukdácsolva felvették a kiinduló alakzatot. A brit tengerészgyalogság 40. és 42. kommandója mellett ott voltak a 6. harckocsizó ezred tankjai is. Ezek célja Port-Szaíd kaszinómólója volt. A francia idegenlégió 1. ezredének harcosaival és az öket támogató AMX–10-es harckocsikkal, valamint a 7. gépesített hadosztály három ezredének jármüveivel megrakott deszanthajók Port-Fuád felé vették az irányt.

Miután az aknakeresök megtisztították az inváziós tengerszakaszt, 4.30-kor 15 lánctalpas kétéltü indult meg, amelyek mindegyikében 30 katona volt. Ezek egészen a partig vitték a harcosokat, a többi jármü viszont a hullámverést elérve rakta ki szállítmányát. Az elsö vonalban 14 vízálló Centurion harckocsi robogott partra; a tengerészgyalogosok a móló mindkét oldalán rohamoztak. Az elöretörést azonban lelassította a védök puskatüze, amely elöl a páncélozott jármüvek mögé húzódva kerestek menedéket. A móló elfoglalásakor egy romboló és egy Szu–100-as rohamlöveg vívott tüzpárbajt, s ennek következtében több épület is lángba borult. Kora délutánra a várost már annyira sikerült megtisztítani, hogy a 16. ejtöernyösdandár 1. és 2. zászlóalja, valamint a 6. harckocsiezred nagyobbik fele már a fö kikötöben tudott kirakodni. A franciák eközben a csatorna másik oldalán szinte ellenállás nélkül szállhattak partra. Ez elsösorban ejtöernyöseiknek volt köszönhetö, akik elözö nap gyakorlatilag felszámolták a kikötövárosban az ellenállást.A brit Theseus és Ocean hordozó fedélzetén a királyi tengerészgyalogság 45. kommandójának harcosai a történelem elsö helikopteres partraszállására készültek. A „függöleges átkarolás” bevezetö mozzanatára a szárazföldi akció kezdete után egy órával került sor. Akkor szállt fel a 45-ösök parancsnoka, Tailyour alezredes, hogy az embereit szállító forgószárnyúak számára kiválassza a legmegfelelöbb leszállóhelyet. A helikopter zavartalanul közelítette meg a füstbe burkolózó várost, amikor azonban leereszkedett Port-Szaíd stadionjának füvére, golyózápor zúdult rá. A terepet tanulmányozó alezredes alig tudott visszamenekülni a fedélzetre. Az összelyuggatott oldalú forgószárnyúval elrepülö tiszt végül a csatorna bejáratánál, a nyugati hullámtörö gát mellett talált biztonságosabb területet.

Nyolc óra után pár perccel emelkedett levegöbe az Ocean fedélzetéröl a Westland Whirlwind Mk.2-es helikopterek elsö hulláma. Mindegyik öt zöld sapkás tengerészgyalogost vitt. Nyomukban a Theseusról Bristol Sycamore helikopterek indultak, három-három tengerészgyalogossal. A köteléket valósággal hívogatta a csatornát tervezö Ferdinand de Lesseps 12 m-es bronzszobra, amely mellett elhúzva gyorsan leszálltak, és a katonák kirajzottak belölük. A 22 forgószárnyú 83 perc alatt 415 harcost és 23 tonna felszerelést tett partra. A fém szitakötök ezt követöen is ingajáratban maradtak a part és a hajók között. Odafelé erösítést és utánpótlást, visszafelé pedig sebesülteket szállítottak, köztük azt a 18 „börnyakút”, akiket tévedésböl a Royal Navy egyik Wyvern vadászbombázója sorozott meg.Az elkeseredett harcok házról házra folytak, a kapcsolat a 3. ejtöernyös-zászlóalj és a 45. kommandó között estére jött létre. A szervezetlenül védekezö egyiptomiak kis híján foglyul ejtették az inváziós erök teljes vezérkarát. Stockwell és Beaufre tábornok, Durnford-Slater tengernagy, valamint Barnett légimarsall ugyanis azt a téves hírt kapták, hogy Port-Szaíd helyörsége a Szuezi-csatorna Társaság székházában fegyverletételre készül. A társulat erre egy bárkával elpöfögött a háromemeletes épület felé. Száz méterre sem jártak töle, mikor a székházból tüzet nyitottak rájuk. Az élesen visszaforduló csónak oldalán jégesöként kopogtak a lövedékek. Mikor közéjük pottyant egy fáradt golyó, a tengernagy odaszólt Stockwellnek: „Nem hinném, tábornok, hogy készen állnának a fogadásunkra.” A vízmü visszafoglalásáért indított egyiptomi rohamot egy Szu–100-as támogatta. A helyzetet az a francia vadászbombázó mentette meg, amelyik telibe találta a páncélost. A tüzharctól a közelben két hatalmas olajtartály is kigyulladt. A felgomolygó zsíros, fekete füstoszlopok napokig büzölögtek. Nem sokkal ezt követöen a francia ejtöernyösök és a 42. kommandó harcosai a Raswa hídnál felvették a kapcsolatot.A nevető harmadik            Mialatt Egyiptomban e harcok dúltak, onnan sok ezer kilométerre, nyugatra az amerikai választók az urnákba helyezték voksaikat. Eisenhower 57%-ot szerezve gyözött. Elsö dolga volt, hogy politikai és gazdasági fenyegetéssel rábírja Londont és Párizst a harcok beszüntetésére és a csapatok kivonására. A beteg Eden, nem bírván az egyre fokozódó kül- és belpolitikai nyomást, végül beadta a derekát. A parancsot, amely 6-án éjféltöl elrendelte a tüzszünetet, Stockwell 19.30-kor kapta meg. Helyi idö szerint hajnali kettökor megállított csapatai a 161 km hosszúságú csatorna negyedét már ellenörizték, és szinte karnyújtásnyira voltak Nasszer elüzésétöl. Az utolsó szövetséges alakulatok karácsony elött hajóztak ki Port-Szaídból, Izrael 1957 márciusában ürítette ki az elfoglalt területeket. A csatornát a következö hónapban nyitották meg, miután medréböl eltávolították a hajózást lehetetlenné tevö 51 akadály közül az utolsót is. A harcba küldött 150 ezer egyiptomi katonából 1650 halt meg, 4900 volt a sebesültek és 6185 fogságba esettek vagy eltüntek száma. Az izraeliek 45 ezer katonájából a százórás háborúban 189 elesett, 899 megsebesült, négy pedig fogságba került. A szárazföldi harcokban 13 500 brit és 8500 francia vett részt. Huszonhárom és 33 között szóródik azok száma, akik hösi halált haltak, a sebesülteké 129.

Az egyiptomiak minden brit vagyont elkoboztak, az USA által gyöztessé tett Nasszer pedig még szorosabbra füzte kapcsolatait a Szovjetunióval. Moszkva – nevetö harmadikként – csak nyert a háborúval, hiszen szabad kezet kapott Magyarországon, és a tetejébe még támaszpontokhoz is jutott a Földközi-tenger medencéjében. A háború egyértelmüvé tette a világ elött, hogy Nagy-Britannia és Franciaország többé már nem tartozik a szuperhatalmak közé. A NATO falán pedig megjelent az elsö repedés, hiszen Franciaország ezt követöen gyanakvással tekintett azokra, akik Szueznél cserbenhagyták. Ez a bizalmatlanság végül ahhoz vezetett, hogy Párizs 1966-ban kilépett a katonai szövetségböl.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
2024-05-28 13:25:58
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
2024-05-24 10:15:38
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

A horvát védelmi minisztérium hivatalos bejelentése értelmében, 2024. december 1-től már nem a MiG-21-esek védik az ország légterét, a típus búcsújával egy korszak véget ér Európában.

  NÉPSZERŰ HÍREK